Mivel foglalkozik a Zsidó Világkongresszus?

Villáminterjú Keller Lászlóval a kelet-európai tagozat igazgatójával

Ezernyi elfoglaltsága közben arra kértük Keller Lászlót, a Kongresszus kelet-európai tagozatának igaz­gatóját, hogy tájékoztassa olvasóin­kat tevékenységükről, a budapesti iroda feladatairól, munkájának eredményeiről.

-A Világkongresszus hálózata – mondotta – hetven országban mű­ködik és az ezekben az országokban élő zsidókat képviseli. Lényegében a világ minden részében – kivéve Izraelt – szükség van rá, hogy a zsidóság érdekeinek szószólói, vé­delmezői legyünk. Ahol az ország­nak nincs diplomáciai kapcsolata Izraellel – így volt a közelmúltig Magyarországon – és több kelet­-európai országban – ott a közvetítő szerep hárult, illetve hárul ránk. Budapesten az irodát Bakos Lajos igazgatóhelyettes vezeti, aki felhatalmazással bír arra, hogy konkrét esetekben és ügyekben az illetékes magyar hatóságokkal tárgyalásokat folytasson.

-Értesülésünk szerint ön gyakran utazik, nem mindig tar­tózkodik Magyarországon.

-Amerikai vagyok, az USA-ban élek, a tennivalók határozzák meg, hogy hol és mennyi időt töltök.

-Mondana valamit Keller úr arról, hogy mikor és milyen kö­rülmények között jött létre, mi­lyen pályafutást tett meg nap­jainkig a Világkongresszus?

-A World Jewish Congress a két világháború közötti évtizedek­ben szerveződött az Amerikai Egye­sült Államokban. Első elnöke az ak­kor New Yorkban élő dr. Nahum Goldmann volt, aki később a hábo­rús években Stephen Wise rabbival, az akkori Londonban tartózkodó dr. Chaim Weizmannal, a jeruzsálemi Dávid Ben-Gurionnal és Mose Shertokkal együtt gigászi küzdelmet folytatott, hogy az Európában ha­lálra ítélt milliók közül minél több életveszélybe került zsidót ment­hessen meg. Eredményesen folytatta munkáját a háború után az önálló zsidó állam megalakulását követően is. Nahum Goldmann örökségét vet­te át és folytatja megbecsüléssel, hál’ istennek az előző évtizedieknél összehasonlíthatatlanul jobb, kedve­zőbb világhelyzetben Edgar M. Bronfman, a ZsVK jelenlegi elnöke.

-Ahogy ön mondja, a mostani körülmények között is szüksé­ges, hogy a szervezet Európában

és más földrészek országaiban képviselje az ottani zsidó közös­séget, védje érdekeit. Mire ter­jed ez ki elsősorban?

-Természetesen nem anyagi, gazdasági ügyökről van szó. Minde­nekelőtt arról, amiről most itt, Magyarországon is a korábbinál többet hallunk, az antiszemitizmus tovább­éléséről tanúskodó megnyilvánulá­sokról. Ezek néven nevezését, az ellenük valló tiltakozást, sokan a zsidók túlzó érzékenységével akar­ják magyarázni. Pedig korántsem erről van szó. A fajelmélet, a nem­zeti gyűlölködés, a felsőbbrendűségi érzet, az uszítás és rágalmazás, a diszkrimináció, népcsoportok, kisebbségek elnyomása, kirekesztése, a jogfosztás és üldözés mindig min­denütt mélyreható társadalmi ba­jok, válságok, megrázkódtatások kí­sérő jelensége. Az volt a múltban és az a jelenben is, bárhol bármilyen formában üti fel a fejét. Láthatjuk ezt a Szovjetunióban és több más országban, ahol durván, élesen jelen van az antiszemitizmus, feldúlja az érintettek nyugalmát, veszélyezteti egzisztenciáját és puszta életét is. A demokratizálódás útjára lépő orszá­gokban viszont – mint Edgar Bronfman mondotta nemrég Buda­pesten tartott sajtókonferenciáján – a piacgazdaságra való átállás nehézségei közben jelentkezik a bűn­bak keresés. Napjainkban – foly­tatja Keller László – helyenként a nyugati világban is az eltelt évtize­dek eseményeinek valamilyen sa­játságos átértékelését, tárgyilagos­nak mondott revízióját tapasztal­juk. Az vitathatatlan, hogy a múlt­beli torzításokat, hamisításokat le kell leplezni, helyreigazítani, a tör­ténelem igaz, valósághű megismer­tetésére van szükség. De ehelyett gyakran újabb elhallgatásokkal, fer­dítésekkel és manipulációkkal talál­juk magunkat szemben. Szemérmet­len, gonosz indulatú kísérletek tör­ténnek például a Holocaust-ka­tasztrófa méreteinek, tragédiájának utólagos korrekciójára, kisebbítésé­re. Attól, hogy a világ megismerte az igazságot a sztálini táborokról, az ottani pusztulásról, a Gulag borzal­mairól, a bolsevisták áldozatairól, nem lett enyhébb a hitleri rémsé­gek, a népirtás hatmillió áldozata után az emberiségre rászakadt trau­mák hatása, nem lett kevesebb az Auschwitzban, Dachauban, Kamenec Podolskban vagy akár a Duna- Tisza közén hát évtizeddel ezelőtt fehérterrorista különítmények által legyilkolt mártírok száma.

A történelmi revizoinizmusmak emlegetett kísérlet objektivitása a különböző európai országokban már-már odáig terjed, hogy egyesek ta­gadni próbálják a gázkamrákat, a krematóriumokat is. Eszerint a Tiso-féle szlovák államból kiszolgáltatott sok ezer zsidó család, a Magyaror­szágról elhurcolt hatszázezer állam­polgár túlnyomó többsége természe­tes halállal halt meg, vagy csak egyszerűen mindnek nyoma veszett? A Zsidó Világkongresszus felemeli szavát az ilyen képtelenségeket bizonygató „tudományos” antiszemi­tizmus ellen, csakúgy, mint a náci­nyilas haramiák hagyományait foly­tató, éjszaka horogkereszteket má­zoló alja emberek saját országukat kompromittáló merényletei ellen. Szlovákiában a Trencsén melletti Banovcén a közelmúltban azt is megkísérelték, hogy emlékművet ál­lítsanak a háborús főbűnösként el­ítélt Tisonak, a hitleristákkal együtt­működő egykori államfőnek.

Visszatérve a kelet-európai tago­zat feladataira, munkájára, hadd emlékeztessem olvasóikat arra, hogy 1987-ben a térségben elsőként Bu­dapest volt a ZsVK nagy jelentősé­gű nemzetközi találkozójának szín­helye. Még annak az évnek az őszén Mexico Cityben találkoztunk, ott határozták el a résztvevők a kelet­-európai tagozat megalakítását. Jó­magam kezdetben főleg magyaror­szági ügyekkel foglalkoztam. Sor került az itteni fiatalok intenzívebb zsidó szellemű neveléséhez a felté­telek megteremtésére, két új zsidó iskola szervezésére. A közelmúltban – mondta befejezésül Keller igaz­gató – Csehországban a miniszter­elnök-helyettessel, a külügyminisz­ter-helyettessel, a kancellárral, Szlo­vákiában a parlament elnökével és a miniszterelnökkel folytattunk meg­beszélést. Ezek a tárgyalások jó eredményei zárultak, csakúgy, mint azok a folyamatos megbeszélések, amelyeket a budapesti diplomáciai képviseletek vezetőivel, a Magyar Köztársaság kormányával, az egy­házaknak, a politikai pártoknak megbízottaival folytatunk közös cél­jaink érdekében.

(vadász)