Mit tehetünk az antiszemitizmus ellen?

Válasz a körkérdésre

„Ha nekilendül a polgári fejlődés”

Félek, hogy elég keveset. Leg­alábbis a közvetlen beavatkozás módszereivel.

Az antiszemitizmust a társadalmi mentálhigiéné hiánybetegségének tartom. S ha valóban az, logikus a következtetés: erősítenünk kell a magyar társadalom mentálhigiéné­jét, a közgondolkodás tisztaságát, egészséges immunrendszerét. Ez olyan aprómunka, amelyből min­den írástudó – a szó tág értelmé­ben: „pedagógus” – ki kell vegye a részét. Rövidtávon azonban ettől még aligha várható átütő eredmény, gyökeres fordulat.

Nem vagyok zsidó. Úgy akartam mondani: „keresztény” vagyok – de hát csak egészen általános értelemben vagyok az; a vallás oldalá­ról nemigen lehet definiálni hova­tartozásomat, a „faj” fogalmával meg végképp nem is vagyok hajlan­dó, és „magyar” is csak olyasféle­képp vagyok, mint például asszimi­lálódott zsidó, vagy mint Petőfi Sán­dor, tehát mint az ország népességé­nek jó kétharmada. Mindenesetre az identitásom szerint magyar vagyok.

A választ tehát erről az oldalról közelítem meg és annak tudatában, hogy a többség és egy kisebbség viszonyában először, másodszor és harmadszor is a többség magatar­tása a meghatározó. Ez a tudat csak fokozza személyes felelősségérzete­met.

Tudom és vallom, hogy valahány­szor élesebben artikulálódik az anti­szemitizmus, morális kötelességem az útjába állni. Olyasféleképpen, ahogy a dán király tette, vagy – nem is kell olyan messzire mennünk – Bartók Béla. Ezt a gesztust fel­mutatni elengedhetetlenül fontos – de egy csapásra ettől sem fog meg­változni a világ. Az antiszemitáknak megvan az olcsó, de hatékony receptjük erre az esetre is: a „zsidó­bérenc” címkéjét kapom, és kiállá­som hatékonysága máris ijesztően csökken. A kiállás ettől még morális kötelesség marad -, de csodákat ne várjunk tőle.

Mégsem vagyok pesszimista. Azt gondolom, hogy valahányszor egy társadalom a haladás útjára lép, szinte magától olvad semmivé min­den irracionális agyrém, beteg tév­eszme és tisztázatlanság. Mert egy előrelépni képes társadalom értel­mesebb dolgokkal van elfoglalva, nincs erre ideje. (Amiképpen fordít­va is igaz: a kelet-európai antisze­mitizmus nem csekély mértékben a társadalomfejlődés zavarainak, leál­lásának, zátonyra futásának termé­ke.)

És mert a progresszió ethoszt ad, természetes tisztaságot. (Aminthogy az 1956-os magyar forradalom nem termett antiszemitizmust – sokak­kal együtt tanú vagyok rá, hogy nem termett.) Ezért hiszem, hogy ha ennek az országnak a sorsa kibillen a holtpontról, ha megindul és neki­lendül a polgári fejlődés, úgyszól­ván automatikusan felejtődik el és kerül lomtárba az antiszemitizmus is. Más szóval: mindenki, aki egy demokratikus és polgári jövőért dol­gozik, „mellesleg” egy olyan vilá­gért harcol, ahol az antiszemitiz­must is kiiktathatjuk napi gondjaink közül. Aprómunka ez is – de van perspektívája.

Csalog Zsolt