„Minden izraeli diplomatának feladata, hogy kapcsolatot tartson szolgálati helye zsidóságával”
Beszélgetés Joel Alon nagykövettel
1949 augusztusában Újpesten a Brichta család elhagyta otthonát, hogy a határon átszökve 4 hónap után megérkezzen Izraelbe. Az akkor tizennégy éves Brichta Károly 1994 nyarán visszatért Budapestre – mint Joel Alon, Izrael állam nagykövete. Hivatalában beszélgetett vele Gadó János és Várai Emil.
- Hogyan lett diplomata? Tudatosan készült erre a pályára?
- Az egyetemen történelmet, angol irodalmat és politikatudományt tanultam. Dolgoztam újságíróként is. 1961-ben jelentkeztem a külügyminisztériumban egy vizsgára, amelyet eredményesen letettem, így megkezdhettem a kétéves gyakornokoskodást. Ma is ilyenfajta szűrő vizsgával kerülnek Izraelben diplomáciai pályára a fiatalok, de az első két évben már erősebb a szakirányú képzés.
- Az izraeli külügyminisztérium vezetői és a követek hivatásos diplomaták vagy esetleg – az amerikai szisztémához hasonlóan – más területek kiválóságait honorálják diplomáciai pozíciókkal?
- Minden választás után a győztes párt adja a külügyminisztert, helyetteseit, a szakapparátus azonban érintetlen marad. A mindenkori külügyminiszter joga, hogy a diplomaták érdekképviseletével – mondhatnám: szakszervezetével – egyeztetve tizenegy külképviselet élére nem hivatásos diplomatát nevezzen ki. Ezek az emberek nem kerülnek a külügyminisztérium állományába, hanem hivatali idejük letelte után visszatérnek eredeti hivatásukhoz.
Amikor Ön a külügyminisztériumba került, hány országban működött izraeli követség?
- Az állomáshelyek száma nem volt sokkal kevesebb, mint jelenleg. Akkor még nem történt meg a szakítás a szocialista országokkal, Afrika országaival pedig – természetesen az észak-afrikai arab országok kivételével – virágzott a barátság: azon a kontinensen több követségünk volt, mint ma.
- Milyen volt izraeli diplomatának lenni 1967 után, mikor Izrael „páriaország” volt a nemzetközi kapcsolatokban? Hogy érezte magát egy diplomáciai fogadáson?
- Jól. Általában csak olyan országok képviseletei hívtak bennünket, amelyekkel volt diplomáciai kapcsolatunk. Továbbá abban az időben is voltak diplomaták – olyan államokból, amelyekkel nem volt diplomáciai kapcsolatunk (akár Ázsiából, akár Afrikából, akár a varsói paktum országaiból) – akik, egyéni megfontolásokból, szóba álltak velünk.
- Ha ott meghívták egy diplomáciai fogadásra, akkor a magyarokkal beszélgetett?
– Én igen. A hetvenes években Svájcban voltam diplomata, ahol az egyik legnagyobb diplomáciai testület állomásozott, itt az ember nem érezte kirekesztve magát. Abban a közegben számomra, mint diplomata számára ez a „páriakérdés” nem merült föl. Aki akart, beszélt velünk, aki nem akart, az nem. Az arab államok diplomatáihoz hasonlóan egy kínai diplomata sem állt szóba velünk. Egy kínai diplomata számára Izrael nem is létezett, ezt ők másképp definiálták. Ami a Szovjetuniót illeti, én 1978-ban New Yorkban beszéltem orosz diplomatákkal. Ez persze nem mozdította elő az országaink közötti kapcsolatot, csupán személyes érintkezések voltak – részükről talán személyes érdekből.
- Izrael valamiképpen mégiscsak egy különleges ország. Mennyiben más egy izraeli diplomata és – mondjuk – egy hasonló nagyságrendű országot képviselő dán diplomata helyzete?
– Miután szomszédaink egészen a legutóbbi időkig nem voltak barátságosak irántunk, Izrael semmiféle regionális együttműködésben nem vehetett részt. Most – a békefolyamatnak köszönhetően – már más a szituáció, de Dánia kedvező helyzetétől – amely skandináv szomszédaival szorosan együttműködik, és teljes jogú tagja az európai közösségnek – még igen távol vagyunk. A másik különbség az, hogy minden izraeli diplomatának feladata, hogy kapcsolatot tartson az adott ország zsidóságával, ami más országok esetében nincs így. (Ehhez hasonló helyzetben van, mondjuk, a magyar – és még sok más – külképviselet az Egyesült Államokban, amelyek érdeklődnek az anyaországból származó amerikaiak iránt.) Izrael ma a zsidó világ központja, és ennek minden izraeli diplomata nemcsak tudatában van, de a kapcsolattartás feladatai és kötelességei közé is tartozik.
- Ön Norvégiában szerepet játszott az izraeli-palesztin kapcsolatfelvétel előkészítésében. Miért pont Norvégiára esett a választás?
- Voltak kezdeményezések máshol is, de azok nem jártak sikerrel. Magán- véleményem, noha nem lennék meglepve, ha ezt mások is osztanák: más ország erre nem is lett volna alkalmas. A norvég diplomaták szerepe nagyon jelentős volt. Összehozták a feleket, de nem szabtak semmilyen előzetes feltételt, hanem hagyták őket a nyilvánosság nélkül, megfelelő körülmények között tárgyalni – annyi ideig, ameddig csak szükséges. A megbeszéléseken pedig végig jelen voltak. Mindennek meg is volt a hatása: azóta Norvégiának volt már szerepe más békekezdeményezésekben is, szintén sikerrel.
- Az iszlám fundamentalizmus befolyása erősödik a palesztinok között, Arafat nem ura a helyzetnek. Elképzelhetőnek tartja, hogy a békefolyamat megtorpan vagy visszafordul?
- Nem hiszem. Én inkább azt látom, hogy a békefolyamat gyorsabban halad előre, mint ahogy vártuk. Méghozzá nemcsak Izrael és a palesztinok között, hanem ennek hatására Izrael és több más arab állam között is. Jordániával békeszerződést kötöttünk. Marokkóban érdek-képviseleti irodánk nyílt és ugyanez várható a közeljövőben, Észak-Afrika illetve az Arab-öböl egyes országaiban is. Delegációink miniszteri, sőt miniszterelnöki vezetéssel utaznak ilyen országokba. Ez a folyamat már nem fordítható vissza.
- Az iszlám fundamentalizmus terjed. Igen jelentős Jordániában, Algériában pedig már a hatalom küszöbén áll. Ha egy országban hatalomra jut, az az ország ismét megszakíthatja kapcsolatait Izraellel, mint ahogy ez Irán esetében is történt. Ön nem érzékel ilyen veszélyt?
- Én ugyan nem vagyok meggyőződve, hogy a fundamentalisták Algériában a hatalom küszöbéi állnak, de a politikában minden elképzelhető. A fundamentalizmust általában az okozza, hogy nagy a szegénység. Ez kétségkívül létező jelenség az iszlám világban. Azonban mindennek ellenére – legalábbis a pillanatnyi helyzet szerint – a békefolyamat nem megfordítható.
– A hivatalos nyilatkozatok szerint az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok nagyon jók. Mennyiben mások ezek a kapcsolatok, mint a többi volt szocialista állammal? Van ebben szerepe annak, hogy Magyarországon népesebb a zsidó közösség, mint például Csehországban vagy Lengyelországban?
- Ha a diplomáciában azt mondják, hogy két ország között nagyon jó a kapcsolat, az nem jelent összehasonlítást egy harmadik ország kárára. A diplomácia szótára szerint két ország kapcsolata lehet hűvös, korrekt, jó és nagyon jó. Ez utóbbi kifejezés illik a mi kapcsolatainkra. Ennek tényei: nemzetközi szervezetekben történtek olyan kezdeményezések, amelyek a két ország azonos érdekeire utalnak. (Ami nem zárja ki, hogy ugyanabban az ügyben mondjuk a csehekkel is kitűnően együttműködjünk.) Fejlődnek gazdasági kapcsolataink, nemzetközi gazdasági területen is. Nálunk nagy örömmel fogadták, hogy Magyarország részt vesz a casablancai konferencián, melynek célja a térség gazdasági felvirágoztatása. Örömmel vettük Magyarország kezdeményezését a Földközi-tenger keleti medencéje békéjének érdekében. A két ország kapcsolatait semmi nem árnyékolja be.
– Most folynak (vagy folynának) a jóvátételi tárgyalások a magyar állammal. A zsidó részről felállított küldöttségben szerepet játszik a World Jewish Restitution Organization (WJRO), amelyben viszont Izrael is képviselteti magát. Mi a célja Izrael államnak e jóvátételi tárgyalások során? Ha majd a magyar állam valamilyen jóvátételt megítél a zsidóságnak, elképzelhetőnek tartja, hogy ezt-vagy ennek egy részét – Izraelbe viszik, és ott használják föl?
- A WJRO a kárpótlási ügyekben szerepet játszó legfontosabb zsidó szervezet, melynek tevékenységét Izrael állam is támogatja. Nem Íriszem, hogy ott tartanánk, hogy arról beszélhetnénk, mire használjuk fel a kárpótlást, hiszen a tárgyalások egyelőre még folynak.
- A hivatalos izraeli képviselet tehát még semmilyen irányban nem kötelezte el magát e tekintetben?
- Nincs hivatalos izraeli képviselet. Izrael nem tárgyal külön, hanem a WJRO tevékenységét támogatja, amelyik a magyarországi zsidó szervezetekkel együttműködve próbálja az ügyet előrevinni.
- De amikor Izrael a WJRO tevékenységére áldását adta, nyilván megvolt a stratégiai célja.
- A stratégiai cél az, hogy a kárpótlási tárgyalások a lehető legjobb eredménnyel záruljanak. Nem hiszem, hogy előre kéne eldönteni, hogy ezután majd mit hogyan teszünk. Nekem legalábbis ilyesmiről nincs tudomásom.
– Az utóbbi időben sokat hallottunk Joszi Beilin izraeli külügyminiszter-helyettesről, aki az Izrael-diaszpóra kapcsolatokban radikális változásokat szorgalmaz: azt javasolta, hogy szűnjön meg a Szochnut, Izrael állam legnagyobb hivatala és helyette egy új típusú szervezeti rendszert javasolt. Mindebben egyelőre azonban csak a szlogeneket és nyilatkozatokat lehet látni: hogy mik lennének a konkrét szervezeti változások, az nem világos. Ön erről mit tudna mondani?
- Én jelen voltam, amikor Ön sajtó- tájékoztatókon föltette ezt a kérdést Joszi Beilinnek és Simon Peresznek, akik válaszoltak is. Ok az autentikus személyek e kérdés megválaszolására, nem én. Csupán annyit tennék hozzá, hogy Joszi Beilin e javaslatait nem mint külügyminiszter-helyettes tette, hanem mint jelentős politikus és akadémikus, aki nagyon sokat foglalkozott a diaszpóra és Izrael kapcsolataival. Hogy az ő véleményét mennyien osztják, ezt én nem tudom átlátni. Ilyen általános kérdésre nem érzem magamat hivatottnak válaszolni.
– Ön már beszélt arról, hogy egy izraeli nagykövetnek mindig feladata az adott ország zsidóságával való kapcsolattartás. Ez mennyiben szolgálja azt a célt, hogy a zsidóság körében előmozdítsák az aliját?
- Ha egyszer Izrael a zsidó jelen és jövő központi tényezője, és Izrael cionista állam – hiszen ez a raison d’etre-je – akkor természetesen mi szorgalmazzuk azt, hogy minél több zsidó jöjjön Izraelbe.
- Mennyiben változott a cionista felfogás, tekintve a nagy diaszpórákat, amelyek – úgy tűnik – nem kívánnak tömegével Izraelbe áttelepülni? Elfogadja-e tényként, hogy két központ van: a diaszpóra és Izrael, még ha a súlypontok eltolódnak is?
– A tényeket nem lehet nem elfogadni, de az nem tény, hogy két központ van. Csak egy központ van, és ez Izrael. Tény az, hogy a zsidóság tetemes része nem Izraelben él, és nem is készül alijázni. Ezt tudomásul véve Izrael állama mindig is síkra szállt a zsidóság teljes jogegyenlőségéért abban az országban, amelyben él. Ez Izraelnek nagyon fontos feladata a diaszpórában. A zsidó lét és kultúra virágozzon mindenütt. Ez azonban nem jelenti, hogy mi nem szeretnénk, hogy a zsidók Izraelbe jöjjenek. A zsidóság gyarapítása, felvirágoztatása és az alija előmozdítása egyaránt feladata Izraelnek.
– De a zsidóság helyi felvirágzása a helyben maradást is elősegítheti. Nincs e két cél között -időnként – ellentmondás?
– Nincs. Az amerikai zsidó szervezetek a Szovjetunió utódállamaiban kultúrházakat, könyvtárakat létesítettek, de ezt azért tették, hogy terjesszék az izraeli kultúrát. A nemzetközi zsidó szervezetek nem azért dolgoznak, hogy a zsidóságot helyben tartsák, hanem azért, hogy a zsidók megtalálják az Izrael felé vezető utat.
Címkék:1995-03