Miféle kárpótlást remélhetnek a politikai üldözöttek?

Őszre a kormány újabb kárpótlási törvényt ígért. Ez nem a vagyoni károk orvoslásával, hanem a személyi szabadságban politikai okokból elszenvedett sérelmekkel foglalkozik majd.

A sérelmek között szerepel a hazai és a szovjet bíróságok által politikai jellegű ügyekben kiszabott és végrehajtott szabadságvesztés, a hadműveleti területen végzett munkaszolgálat, a szovjet földön teljesített kényszermunka (elhurcolt civilek esetében feltétlenül, hadifogságba esett katonák esetében a fegyverszünet aláírása utáni hatodik hónapot követően), valamint az internálás és kitelepítés, továbbá a deportálás. Köztudott, hogy a zsidókat elsősorban a deportálás és a munkaszolgálat érintette, de nemegyszer estek a többi felsorolt kényszerintézkedés hatálya alá is. Szép számmal ismerünk olyanokat, akik a deportálásából hazatérőben jogellenesen kerültek szovjet fogságba. Sőt, még az is előfordult, hogy egy ilyen, sokat szenvedett embert hazatérte után még internáltak vagy kitelepítettek. Ők valamennyi jogcím alapján jogosultak lennének a kárpótlásra.

A kárpótlás összegét a raboskodás, deportálás stb. hónapjainak száma szerint határozzák majd meg, de attól függetlenül, hogy ki, hol raboskodott. Az összeg nagyságával tehát nem minősítenék a jogsérelmet: internált és deportált például egy-egy hónapért ugyanannyit kapna. Kistarcsa vagy Auschwitz, egyre megy…

A kárpótlás nem teszi majd semmissé a nyugdíj-kiegészítést. Másrészt arról is szó van, hogy a készülő törvény értelmében a nyugdíj-kiegészítést megkapják majd a kitiltást, kényszer-kilakoltatást vagy bírói ítélet alapján kényszergyógykezelést szenvedettek is.

A kárpótlás egy részét készpénzben fizetik ki, másik részét valószínűleg életjáradék formájában kapják azok, akik az örökös jogán jutnak hozzá. Erről annyit kell tudni, hogy a kivégzettek, meggyilkoltak, valamint a Szovjetunióban Kényszermunkán meghaltak családtagjai jogosultak lennének a kárpótlási összegre, egyébként azonban a jogosultság nem lenne örö­kölhető. Nyilvánvaló hogy a deportálásban elpusztultak örököseit nem hozhatja hátrányosabb helyzetbe a készülő törvény, mint mondjuk a „malenkij robot” során elhaltak örököseit.

A törvénynek mindezeken túl különbséget kell tennie a koholt vádak alapján bebörtönzöttek és a háborús bűnösként elítéltek között – ez utóbbiak semmiképp sem kaphatnak kárpótlást. Mindeddig nem tudunk arról, hogy a nyugdíj-kiegészítésről szóló kormányrendelet például kizárná a juttatásból az internált nyilasokat. Ami azonban jó negyven év után elfogadható azok esetében, akinek bűnét bíróság előtt soha nem bizonyították be, az még ennyi idő múltán is elfogadhatatlan bizonyított háborús bűncselekmények elkövetőinél.

Mint az eddigiekből is kitűnik, sok fontos részletkérdés vár még tisztázásra. Jelenleg a törvényjavaslaton még az Igazságügyi Minisztérium dolgozik. Annyi bizonyos, hogy a törvény az 1939-től elkövetett jogsérelmek kárpótlásáról szól majd.

Eddig nem esett szó a zsidó érdekképviseleti szervekről, melyek sajnálatos módon nem vettek részt a törvényjavaslat szövegének kidolgozásában. Pedig a kárpótlási hivatal segítésére létrehozott társadalmi kollégiumban még ott voltak a muszosok és a deportáltak képviselői, ez a testület azonban csöndesen kimúlt. Végül a Recski Szövetségből, a POFOSZ-ból, a Történelmi Igazságtétel Bizottságából és a Magyar Ellenállási Szövetségből felállt Független Rehabilitációs Bizottság terjesztett elő javaslatokat a törvény koncepciójához. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk e szervezetek jó szándékát, azt kell mondanunk, hogy kívánatos lett volna és lenne talán még mindig, ha az antifasiszta ellenállók és a deportált és munkaszolgálatra hurcolt zsidók érdekképviseleti szervei is véleményt alkossanak. De még nincs veszve semmi: a törvényjavaslat parlamenti vitája során remélhetőleg érvényesíteni lehet majd minden jogos elvárást.

-y