Menekülés*
„EBBEN AZ ORSZÁGBAN nagyon nagy az érdeklődés az aliják iránt. A zsidóságnak egy tekintélyes hányada, mely túlélte a háborút, legalább ötvenezer fő, azonnal ki akar menni Palesztinába… A visszatérők közül azok, akik nem találták meg egyetlen rokonukat sem, nem akarják és nem is tudják ebben az országban folytatni életüket és Erecbe akarnak menni. A zsidóság egy másik része külső okok miatt akar elmenni, mindenekelőtt az erősödő antiszemitizmus miatt és azért, mert jobb életet remél magának Palesztinában.”
A budapesti Palesztina Hivatal 1945. november 5-i jelentése minden bizonnyal túlzott akkor, amikor a Palesztinába kivándorolni szándékozó magyar zsidók számát ötvenezer főre becsülte. A túlzásra azért volt szükség, hogy nyomást gyakorolhassanak a palesztinai bevándorlási engedélyeket igencsak szűkmarkúan osztogató jeruzsálemi bevándorlási hivatalra. A magyar zsidóság zöme ebben az időben nem készült kivándorlásra, az országhatáron kívülre hurcoltak hazaigyekeztek, hogy felkutassák családtagjaikat, szeretteiket. Ebben a maradék magyar zsidóság megint egyszer európai hittestvéreitől eltérő magatartást tanúsított. A halál- és munkatáborokat, illetve gettókat megjárt túlélő lengyel, román, német, osztrák stb. zsidóság túlnyomó többsége életét Palesztinában, illetve a megalakítandó zsidó állam keretein belül kívánta folytatni.
A brit fennhatóság alá tartozó Palesztinában azonban a második világháború befejezését követően is érvényben maradtak az 1939-ben kiadott ún. Fehér Könyv rendelkezései, amelyek 75 ezer főben maximálták a Palesztinában letelepedési engedélyt szerezhető zsidók számát. A szigorú bevándorlási rendelkezéseket nem enyhítették sem az európai fasizmus népirtó politikájának, az Endlösungnak meghirdetése és gyakorlati megvalósítása idején, sem a mintegy negyedmillió, Palesztinában új életre vágyó, nyugat-európai táborokban várakozó túlélő kedvéért. A Palesztinába irányuló legális bevándorlás keretei tehát a második világháború befejezését követően is szűkre szabottak maradtak. Ezért vált szükségessé a még 1939-ben kiépített illegális ki- vándorlási útvonalak most már „nagyüzemi” felhasználása és egy nagyszabású illegális bevándorlási akció, az alija bét megindítása. A háború befejező heteiben jól képzett palesztinai fiatalok tucatjai indultak Európába, hogy a Moszad alija bét képviselőiként szervezzék és vezessék az illegális bevándorlást. A Moszad, Shaul Avigur vezetésével egy párizsi központú nagy és jól működő hálózatot épített ki Európában, munkatársak tucatjait foglalkoztatta és említésre méltó módszerességgel dolgozott. Több mint ezer embere tizenkét országban tevékenykedett. Ott voltak a táborokban, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia és Magyarország fontosabb városaiban, az olasz- országi, illetve romániai tengeri kijárókhoz vezető útvonalak állomásain. A bricha – a menekülés – első főparancsnoka Mordechai Surkist volt. Őt Ephraim Dekel, majd 1948-tól Meyer Sopir váltotta fel.
Magyar tranzitállomás
Az első illegális bevándorlókat szállító Moszad-hajó 1945 augusztusában indult el Olaszországból Palesztinába, fedélzetén mintegy 35 ma’apalimmal, illegális bevándorlóval. Augusztustól decemberig hét további hajó indult el Palesztina felé, kettő Görögországból, a többi Olaszországból, összesen 1036 ma’apalimmal. A legális és illegális kivándorlás költségeit a Joint fedezte. Erről dr. Joseph Schwartz, a Joint európai igazgatója, és a Jewish Agency végrehajtó bizottságának élén álló Dávid Ben Gurion egyeztek meg 1945 elején.
Magyarország 1945 tavasza és 1946 tele között a palesztinai kivándorlás egyik fontos tranzitállomása volt. Ez idő alatt több mint ötvenezer lengyel, kárpátaljai és román zsidó haladt át az ország területén Ausztria irányába. Velük ment körülbelül ötezer magyar zsidó is, elsősorban gyermekek, illetve fiatalok, többségükben chalucok. A határokon való átkelés, a menekültek ideiglenes magyarországi tartózkodása illegális volt és a magyar belügyi, mindenekelőtt az államvédelmi szervek (ÁVO) tudtával és hallgatólagos beleegyezésével történt
Mindkét szervezet kommunista kézben volt. Az ÁVO vezetői és tisztjei a fenti időszakban, de gyakorlatilag 1949-ig szinte kizárólag zsidó származásúak voltak. Ennek egyik oka abban a tényben keresendő, hogy a munkaszolgálatból, illetve deportálásból visszatértek egy része gondoskodni akart arról, hogy a zsidóellenes atrocitásokért felelősek, a deportálásokban közreműködők ne úszhassák meg büntetés nélkül tetteiket. Sok esetben egész munkaszolgálatos csoportok álltak be rendőrnek, például Szegeden, Debrecenben, illetve más vidéki városokban. Az ÁVO elnéző magatartását az illegális alijákkal kapcsolatban alapvetően azonban az befolyásolta, hogy ebben az időszakban a Szovjetunió támogatta a zsidó nép harcát az angol imperializmus ellen és bízott abban, hogy a létrehozandó zsidó állam csatlakozik majd a „népi demokráciák” táborához. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a csoportokban aránylag kevés magyar zsidó kapott helyet, illetve, hogy a zsidóságot ért szenvedések élménye még nagyon is eleven volt, ezért a kivándorló csoportokkal szembeni rendőri fellépéshez akkor még nem szívesen folyamodott az ÁVO.
Házkutatás, letartóztatás
A Palesztinából érkezett sliachok – „kiküldöttek” -, Jona Rosen (Rosenfeld Gyula), Yehuda Talmi (Füredi Pál) és Lévy Argoy részben hamis angol fonttal, részben valódi USA-dollárral és a magyar viszonyoknak megfelelően karórákkal jól felszerelkezve kezdtek munkához 1945 tavaszán. Egy éven belül – 1946 áprilisáig – vonaton vitték ki az országból a kivándorlócsoportokat minden különösebb fennakadás nélkül. A hatósági emberek közül, akiket kellett – magyart és oroszt -, a pályaudvarokon és a határátkelőhelyeken „meglágyították”. Volt, akit pénzzel vagy áruval, voltak, akiket szép szóval.
1946. április 9-én az ÁVO házkutatást tartott a menekülést szervezők Arany János utcai irodájában, az EZRA-ban. A Budapestről aznap útnak indított kivándorlócsoportot szállító vonatot Torbágynál megállította, a csoport tagjait visszaszállíttatta Pestre, a velük utazó Jona Rosent pedig letartóztatta.
Az akcióhoz az szolgált ürügyül, hogy „Négy egykori SS egy rabbi segítségével megtanult egyet s mást, áttért zsidónak, és a Zsidókórházban körülmetéltette magát. Persze dollárban fizettek …” Ezzel az incidenssel kapcsolatban az április 11-i újságok az alábbi címekkel jelentek meg: Kis Újság: „Nyilasokat csempészett Nyugatra a cionisták vonata. Huszonkilenc letartóztatás”; Világosság: „Izgalmas üldözés után tegnap feltartóztatták az illegálisan kivándorló nyilas, volksbundista, cionista transzportot”; Új Szó: „Nyilasokat és németeket csempésztek ki Magyarországról a cionista szervezet ügynökei”; Kossuth Népe: „Nyilasok, spekulánsok és német katonák a cionista vonaton”; a Népszava egy új nyilas botrányt emlegetett — jelentette a budapesti bricha Jeruzsálemnek 1946. április 21-én.
A bricha azonban decemberig tovább folytatta munkáját és Rosen is hamarosan szabadlábra került. E tevékenységéről vallomásában Rosen a következőket mondta:
„1945. július 29-én érkeztem Budapestre illegális úton, Olaszországon és Grazon keresztül. Megérkezésem után azonnal felvettem a kapcsolatot a már itt működő, kivándorlást elősegítő bizottsággal. Ennek tagjai abban az időben Mose Pil (Szabó János), Mordechai és Mimis Herbst voltak. Én magam a Mose Piltől kapott születési bizonyítvány alapján jelentkeztem be, illegális nevem Bársony I. Gusztáv volt, erre a névre szóltak az irataim és bejelentett lakásom. Mozgalmi fedőnevem Jani volt… A bizottság működése a cionisták és zsidók illegális kivándorlásának megszervezése és lebonyolítása volt… Munkánk célja az volt, hogy a környező államokból, valamint Magyarországról kivándorolni készülő zsidókat illegális úton kijuttassuk az országból…A kivándorlás technikai lebonyolítása azonban mind az idegen állampolgároknál (tehát lengyel, román, csehszlovák, vagy szlovák), mind pedig a magyar zsidóknál hamis, illegális igazolványokkal történt, mivel ezek valamennyien, minthogy a kivándorlás iránya Németország volt, mint német és osztrák állampolgárságú deportáltak hagyták el az országot.
„Felső kapcsolat”: Vas Zoltán
Ennek az illegális kivándorlásnak a technikai lebonyolítására fedőszervként a DEGOB-ot (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság) használtuk fel, melynek leple alatt ezek az emberek a magyar hatóságok megtévesztésével elhagyhatták az országot… Körülbelül november-december hónapban értesültem arról, hogy Salzer Hermann, aki a transzportok technikai lebonyolítását intézte, szabálytalanságokat követ el, illetve pozíciójának felhasználásával olyanokat csúsztat be a transzportokba, akik neki ezért pénzt fizetnek, akik nem cionisták, nem Palesztinába szándékoznak kivándorolni, hanem spekulánsok, vagy a transzportok leple alatt az országhatáron át feketézők vagy pedig más, nyugati államba kivándorolni szándékozó magyar állampolgárok …
Jona Rosen kiszabadításáért a bricha húszezer dollárt fizetett Vas Zoltánon keresztül a Magyar Kommunista Pártnak. Ezután a közjáték után, melyre „minden valószínűség szerint felsőbb utasításra, esetleg külső nyomásra került sor”, még további tizenhat-tizennyolc ezer személyt tudott a bricha a határokon átsegíteni. Az egyetlen megszorítás, és ezt az MKP képviseletében Vas Zoltán, a bricha egyik „felső kapcsolata” közölte a sliachokkal, az volt, hogy „sem magyar zsidókat, sem orosz katonákat nem vehetünk be a csoportokba”. A „külső nyomás” meglétét bizonyítja, hogy 1946 tavaszán Lengyelországban és Csehszlovákiában is letartóztatták a bricha egy-egy munkatársát, majd hamarosan szabadlábra helyezték őket. És minden bizonnyal az sem volt véletlen, hogy egy héttel a fenti ÁVO-akció előtt hangzott el az MKP főideológusai között számon tartott Molnár Erik nyilvános támadása a cionizmus ellen, melyet a párt lapja is leközölt.
Schmidt Mária
* Részlet a szerző: A sárga csillagtól a vörös csillagig című, megjelenés előtt álló könyvéből.
Címkék:1990-10