Menekülés*

Írta: Schmidt Mária - Rovat: Archívum, Történelem

EBBEN AZ ORSZÁGBAN nagyon nagy az érdeklődés az aliják iránt. A zsidóságnak egy tekintélyes há­nyada, mely túlélte a háborút, leg­alább ötvenezer fő, azonnal ki akar menni Palesztinába… A visszaté­rők közül azok, akik nem találták meg egyetlen rokonukat sem, nem akarják és nem is tudják ebben az országban folytatni életüket és Erecbe akarnak menni. A zsidóság egy másik része külső okok miatt akar elmenni, mindenekelőtt az erő­södő antiszemitizmus miatt és azért, mert jobb életet remél magá­nak Palesztinában.”

A budapesti Palesztina Hivatal 1945. november 5-i jelentése min­den bizonnyal túlzott akkor, ami­kor a Palesztinába kivándorolni szándékozó magyar zsidók számát ötvenezer főre becsülte. A túlzásra azért volt szükség, hogy nyomást gyakorolhassanak a palesztinai be­vándorlási engedélyeket igencsak szűkmarkúan osztogató jeruzsálemi bevándorlási hivatalra. A magyar zsidóság zöme ebben az időben nem készült kivándorlásra, az or­szághatáron kívülre hurcoltak ha­zaigyekeztek, hogy felkutassák csa­ládtagjaikat, szeretteiket. Ebben a maradék magyar zsidóság megint egyszer európai hittestvéreitől eltérő magatartást tanúsított. A halál- és munkatáborokat, illetve gettókat megjárt túlélő lengyel, román, né­met, osztrák stb. zsidóság túlnyomó többsége életét Palesztinában, illet­ve a megalakítandó zsidó állam ke­retein belül kívánta folytatni.

A brit fennhatóság alá tartozó Palesztinában azonban a második világháború befejezését követően is érvényben maradtak az 1939-ben kiadott ún. Fehér Könyv rendelke­zései, amelyek 75 ezer főben maxi­málták a Palesztinában letelepedési engedélyt szerezhető zsidók számát. A szigorú bevándorlási rendelkezé­seket nem enyhítették sem az euró­pai fasizmus népirtó politikájának, az Endlösungnak meghirdetése és gyakorlati megvalósítása idején, sem a mintegy negyedmillió, Pa­lesztinában új életre vágyó, nyugat-­európai táborokban várakozó túlélő kedvéért. A Palesztinába irányuló legális bevándorlás keretei tehát a második világháború befejezését követően is szűkre szabottak ma­radtak. Ezért vált szükségessé a még 1939-ben kiépített illegális ki- vándorlási útvonalak most már „nagyüzemi” felhasználása és egy nagyszabású illegális bevándorlási akció, az alija bét megindítása. A háború befejező heteiben jól kép­zett palesztinai fiatalok tucatjai in­dultak Európába, hogy a Moszad alija bét képviselőiként szervezzék és vezessék az illegális bevándor­lást. A Moszad, Shaul Avigur veze­tésével egy párizsi központú nagy és jól működő hálózatot épített ki Európában, munkatársak tucatjait foglalkoztatta és említésre méltó módszerességgel dolgozott. Több mint ezer embere tizenkét ország­ban tevékenykedett. Ott voltak a táborokban, Lengyelország, Cseh­szlovákia, Románia és Magyaror­szág fontosabb városaiban, az olasz- országi, illetve romániai tengeri ki­járókhoz vezető útvonalak állomá­sain. A bricha – a menekülés – első főparancsnoka Mordechai Surkist volt. Őt Ephraim Dekel, majd 1948-tól Meyer Sopir váltotta fel.

Magyar tranzitállomás

Az első illegális bevándorlókat szállító Moszad-hajó 1945 augusztu­sában indult el Olaszországból Palesztinába, fedélzetén mintegy 35 ma’apalimmal, illegális bevándorló­val. Augusztustól decemberig hét további hajó indult el Palesztina fe­lé, kettő Görögországból, a többi Olaszországból, összesen 1036 ma’­apalimmal. A legális és illegális ki­vándorlás költségeit a Joint fedez­te. Erről dr. Joseph Schwartz, a Jo­int európai igazgatója, és a Jewish Agency végrehajtó bizottságának élén álló Dávid Ben Gurion egyez­tek meg 1945 elején.

Magyarország 1945 tavasza és 1946 tele között a palesztinai kiván­dorlás egyik fontos tranzitállomása volt. Ez idő alatt több mint ötven­ezer lengyel, kárpátaljai és román zsidó haladt át az ország területén Ausztria irányába. Velük ment kö­rülbelül ötezer magyar zsidó is, el­sősorban gyermekek, illetve fiatalok, többségükben chalucok. A ha­tárokon való átkelés, a menekültek ideiglenes magyarországi tartózko­dása illegális volt és a magyar bel­ügyi, mindenekelőtt az államvédel­mi szervek (ÁVO) tudtával és hall­gatólagos beleegyezésével történt

Mindkét szervezet kommunista kézben volt. Az ÁVO vezetői és tisztjei a fenti időszakban, de gyakorlatilag 1949-ig szinte kizárólag zsidó származásúak voltak. Ennek egyik oka abban a tényben keresen­dő, hogy a munkaszolgálatból, illet­ve deportálásból visszatértek egy része gondoskodni akart arról, hogy a zsidóellenes atrocitásokért felelő­sek, a deportálásokban közreműkö­dők ne úszhassák meg büntetés nélkül tetteiket. Sok esetben egész munkaszolgálatos csoportok álltak be rendőrnek, például Szegeden, Debrecenben, illetve más vidéki vá­rosokban. Az ÁVO elnéző magatar­tását az illegális alijákkal kapcso­latban alapvetően azonban az befo­lyásolta, hogy ebben az időszakban a Szovjetunió támogatta a zsidó nép harcát az angol imperializmus ellen és bízott abban, hogy a létrehozan­dó zsidó állam csatlakozik majd a „népi demokráciák” táborához. Ugyanakkor szem előtt kell tarta­nunk azt is, hogy a csoportokban aránylag kevés magyar zsidó kapott helyet, illetve, hogy a zsidóságot ért szenvedések élménye még nagyon is eleven volt, ezért a kivándorló cso­portokkal szembeni rendőri fellépés­hez akkor még nem szívesen folya­modott az ÁVO.

Házkutatás, letartóztatás

A Palesztinából érkezett sliachok – „kiküldöttek” -, Jona Rosen (Rosenfeld Gyula), Yehuda Talmi (Füredi Pál) és Lévy Argoy részben hamis angol fonttal, részben valódi USA-dollárral és a magyar viszo­nyoknak megfelelően karórákkal jól felszerelkezve kezdtek munkához 1945 tavaszán. Egy éven belül – 1946 áprilisáig – vonaton vitték ki az országból a kivándorlócsoporto­kat minden különösebb fennakadás nélkül. A hatósági emberek közül, akiket kellett – magyart és oroszt -, a pályaudvarokon és a határát­kelőhelyeken „meglágyították”. Volt, akit pénzzel vagy áruval, voltak, akiket szép szóval.

1946. április 9-én az ÁVO házku­tatást tartott a menekülést szerve­zők Arany János utcai irodájában, az EZRA-ban. A Budapestről aznap útnak indított kivándorlócsoportot szállító vonatot Torbágynál megál­lította, a csoport tagjait visszaszál­líttatta Pestre, a velük utazó Jona Rosent pedig letartóztatta.

Az akcióhoz az szolgált ürügyül, hogy „Négy egykori SS egy rabbi segítségével megtanult egyet s mást, áttért zsidónak, és a Zsidókórház­ban körülmetéltette magát. Persze dollárban fizettek …” Ezzel az in­cidenssel kapcsolatban az április 11-i újságok az alábbi címekkel je­lentek meg: Kis Újság: „Nyilasokat csempészett Nyugatra a cionisták vonata. Huszonkilenc letartóztatás”; Világosság: „Izgalmas üldözés után tegnap feltartóztatták az illegálisan kivándorló nyilas, volksbundista, cionista transzportot”; Új Szó: „Nyi­lasokat és németeket csempésztek ki Magyarországról a cionista szer­vezet ügynökei”; Kossuth Népe: „Nyilasok, spekulánsok és német katonák a cionista vonaton”; a Nép­szava egy új nyilas botrányt emle­getett — jelentette a budapesti bricha Jeruzsálemnek 1946. április 21-én.

A bricha azonban decemberig to­vább folytatta munkáját és Rosen is hamarosan szabadlábra került. E tevékenységéről vallomásában Ro­sen a következőket mondta:

1945. július 29-én érkeztem Bu­dapestre illegális úton, Olaszorszá­gon és Grazon keresztül. Megérkezésem után azonnal felvettem a kapcsolatot a már itt működő, ki­vándorlást elősegítő bizottsággal. Ennek tagjai abban az időben Mose Pil (Szabó János), Mordechai és Mimis Herbst voltak. Én magam a Mose Piltől kapott születési bizo­nyítvány alapján jelentkeztem be, illegális nevem Bársony I. Gusztáv volt, erre a névre szóltak az irata­im és bejelentett lakásom. Mozgal­mi fedőnevem Jani volt… A bi­zottság működése a cionisták és zsi­dók illegális kivándorlásának megszervezése és lebonyolítása volt… Munkánk célja az volt, hogy a környező államokból, valamint Magyarországról kivándorolni készülő zsidókat illegális úton kijuttassuk az országból…A kivándorlás tech­nikai lebonyolítása azonban mind az idegen állampolgároknál (tehát lengyel, román, csehszlovák, vagy szlovák), mind pedig a magyar zsi­dóknál hamis, illegális igazolvá­nyokkal történt, mivel ezek vala­mennyien, minthogy a kivándorlás iránya Németország volt, mint né­met és osztrák állampolgárságú de­portáltak hagyták el az országot.

Felső kapcsolat”: Vas Zoltán

Ennek az illegális kivándorlásnak a technikai lebonyolítására fedő­szervként a DEGOB-ot (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság) használtuk fel, melynek leple alatt ezek az emberek a magyar hatósá­gok megtévesztésével elhagyhatták az országot… Körülbelül novem­ber-december hónapban értesültem arról, hogy Salzer Hermann, aki a transzportok technikai lebonyolítá­sát intézte, szabálytalanságokat kö­vet el, illetve pozíciójának felhasz­nálásával olyanokat csúsztat be a transzportokba, akik neki ezért pénzt fizetnek, akik nem cionisták, nem Palesztinába szándékoznak kivándorolni, hanem spekulánsok, vagy a transzportok leple alatt az országhatáron át feketézők vagy pe­dig más, nyugati államba kivándo­rolni szándékozó magyar állampol­gárok …

Jona Rosen kiszabadításáért a bricha húszezer dollárt fizetett Vas Zoltánon keresztül a Magyar Kommunista Pártnak. Ezután a közjáték után, melyre „minden valószínűség szerint felsőbb utasításra, esetleg külső nyomásra került sor”, még további tizenhat-tizennyolc ezer személyt tudott a bricha a határo­kon átsegíteni. Az egyetlen megszo­rítás, és ezt az MKP képviseletében Vas Zoltán, a bricha egyik „felső kapcsolata” közölte a sliachokkal, az volt, hogy „sem magyar zsidókat, sem orosz katonákat nem vehetünk be a csoportokba”. A „külső nyo­más” meglétét bizonyítja, hogy 1946 tavaszán Lengyelországban és Cseh­szlovákiában is letartóztatták a bri­cha egy-egy munkatársát, majd ha­marosan szabadlábra helyezték őket. És minden bizonnyal az sem volt véletlen, hogy egy héttel a fenti ÁVO-akció előtt hangzott el az MKP főideológusai között számon tartott Molnár Erik nyilvános tá­madása a cionizmus ellen, melyet a párt lapja is leközölt.

Schmidt Mária

* Részlet a szerző: A sárga csillagtól a vörös csillagig című, megjelenés előtt álló könyvéből.

Címkék:1990-10

[popup][/popup]