Megzavarták a Nyugati téri hanuka-ünnepet

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Origó

2007. december 4. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke gyújtotta meg Európa legnagyobb gyertyatartójának első lángját Budapesten kedden, a hanuka ünnepség kezdetén. A Nyugati téren zajló ünnepséget zavarta meg két társával a Tomcat néven ismert P. Tamás.

Az Egységes Magyarországi Iztaelita Hitközség és a Chabad  Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület által rendezett ünnepségen Lomnici Zoltán elmondta: mindent elkövet azért, hogy a holokausztot ne lehessen tagadni, ezzel összefüggésben a gyűlöletbeszédet pedig szigorúan kell büntetni.

Lomnici Zoltán a mécsesgyújtás előtt jeruzsálemi látogatásáról beszélt, ahol barátként fogadták őt, mint keresztény embert. Az ünnepségen felolvasták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelét.

Az ünnepséget légvédelmi sziréna hangjával és transzparenssel próbálta megzavarni a Tomcat néven elhíresült P. Tamást és két társát, akiket a rendőrség előállított.

[popup][/popup]