Megnyílt a Jad Vasem új múzeuma

Írta: Shiri Zsuzsa - Rovat: Archívum

Megnyílt a Jad Vasem új múzeuma

A Jad Vasem most felavatott új múzeuma a világ legnagyobb holokauszt-emlékhelye, ahol több mint 2500 tárgyat állítottak ki, eredeti iratokat, filmeket, naplókat. Az impozáns építményt Moshe Safdie tervezte. Az épület egy prizmához hasonló háromszöget formál, amely a jeruzsálemi hegyoldalba fúródik. A padlók, a falak, a múzeum teljes szerkezete vasbeton, nincsenek sima falak, nincsenek dekoratív elemek. Ebből az üvegtetejű betonháromszögből nyílnak, egy 200 méteres úton, az egyes témák szerint a bemutatótermek. A több mint 4400 négyzetméteres tér legnagyobb része a föld alatt található. A látogató kronologikus rendben halad a termek közt, ahol a legmodernebb technológiával próbálnak szinte tapintható mó­don megélhető élményeket nyújtani, például az „út” kezdetén egy 1930-as évek­beli tipikus német zsidó nappaliba csöppen a látogató, majd az egyik oldalgaléri­ában újrateremtették a varsói gettó Leszno utcáját. A kortárs művészet is megje­lenik az új emlékhelyen: a több mint 100 képernyőn a korabeli felvételek mellett és azokat átdolgozva a modern videoművészet is megtalálható. A kiállítás az álta­lános történetet főleg az egyes emberek, elsősorban a zsidó áldozatok személyes szemszögéből mutatja be. Mintegy 90 sajátos, egyedi történet jelenik meg az egy­kori naplók, levelek, visszaemlékezések, fényképek és eredeti tárgyak segítségé­vel. Tíz évig tartott az építkezés, és a szakértők szerint az új múzeum felépítését nagyban „elősegítette” a washingtoni holokauszt-múzeum koncepciója, amely főleg az általános emberit hangsúlyozza a soa történetében, s melyre válaszul Iz­raelben hangsúlyosabban akarták megmutatni a zsidó nézőpontot. Egy kicsit ké­sett az átadás időpontja, mivel eredetileg 2004 végére tervezték, de csak 2005. március 15-én került rá sor. A megnyitóra 40 országból küldtek delegációkat, köz­tük volt az ENSZ főtitkára, 9 államelnök, 6 miniszterelnök és 4 külügyminiszter. Jeruzsálem 1995, Jichák Rabin temetése óta nem látott egyszerre ennyi rangos küldöttséget. A holokauszt megörökítését szolgáló Jad Vasem intézetet 1953-ban alapították, az első, 163 tárgyat, főleg dokumentumokat tartalmazó kiállítás pedig 1958-ben nyílt meg. 1965-ben készült el a mostanáig működő múzeum, amit azóta többször átalakítottak és felújítottak, s amihez 1982-ben művészeti részleget csa­toltak. Az új múzeum létrehozása mintegy 40 millió dollárba, azaz körülbelül hét és fél milliárd forintba került, amit főként külföldi adományokból fedeztek.

Shiri Zsuzsa

támogatás

Címkék:2005-05