Meghalt Joszef Lapid volt izraeli igazságügy-miniszter

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Index

2008. június 1. Hetvenhét éves korában Tel-Avivban vasárnapra virradóra elhunyt Joszef Lapid volt igazságügy-miniszter – közölte családja.

Az újvidéki születésű, íróként, publicistaként is ismert politikus halálát rákbetegség okozta.

A holokauszt-túlélő Lapid, akinek apja, neves jogász és újságíró, a mauthauseni náci koncentrációs táborban ölték meg, 1948-ban vándorolt be Izraelbe. Jogi tanulmányokat folytatott, majd újságíró lett. Éveken át a Maariv című napilap vezető újságírója, majd főigazgatója, később pedig az izraeli állami rádió és tv hivatalának vezérigazgatója volt. Rendszeresen szerepelt televíziós politikai kerekasztalokon, ismert volt kiváló vitakészségéről, vitriolos humoráról, szenvedélyes stílusáról.

Lapid 1999-ben lett az izraeli parlament, a kneszet tagja a jobbközép Sinui párt képviselőjeként, és világi programmal fellépő formációval 2003-ban rendkívüli sikert ért el: 15 mandátumot szereztek a 120 tagú törvényhozásban. 2006 januárban visszavonult a politikai élettől, és a jeruzsálemi Jád Vásem holokauszt-emlékhely egyik vezetője lett.

[popup][/popup]