Markó Iván Siratófala Jeruzsálemben

A sötét színpadon egyetlen árva fénycsóva lányok gyűrű­jét világítja meg. A kör közepén fekete, göndör hajjal, borostás arccal, fekete ingben és nadrágban a próféta, kezében óriási bot. A gyűrű szétnyílik, a próféta a színpad szélére jön, és bot­jával kimérten, de ütemesen koppantgat. Újabb két reflektorfény gyullad ki, a színpadon derengő félhomály. Tizenegy su­dár lány között meztelen felsőtesttel megjelenik az elgyötört vándor és külön-külön elindulnak a Fal a Siratófal felé. A fal előtt összeesnek. Utoljára a vándor, aki estében még elkiáltja magát: „kotel”. Kotel, ami nem más, mint maga a siratófal, azaz a Szentély nyugati fala, amely minden zsidó ima része, a vágyak netovábbja, ahová a világ minden zsidójának életé­ben legalább egyszer el kell vándorolni, és ahol imát kell mondania.

Így kezdődik „A próféta”, azaz Markó Iván legújabb táncjá­téka, amelynek stílusos bemutatója Jeruzsálemben, ha nem is a Falnál, de nem messze tőle, a Jeruzsálemi Színház reprezenta­tív termében zajlik. A hatás: a Győrben, vagy Budapesten megszokott szűnni nem akaró taps, bravózás, lelkesedés.

Markó Iván visszatért ősei földjére. Véglegesen-e, vagy sem, még ő maga sem tudja eldönteni és talán nem is akarja. De jól érzi magát, mert Jeruzsálem befogadta. S itt nem első­sorban az emberekről van szó, hanem a városról, amely sugá­rozza és lélegzi a történelmet, ahogyan ezt a művész elmesél­te. Valami megmagyarázhatatlan vonzerő keríti hatalmába az érzékenyebb embereket e kövek között – mondja Markó Iván -, a három világvallás fővárosában, a Szent Városban, amely háromezer éve fogadja magába a vallásalapítókat és követői­ket, a prófétákat és az ellenszegülőket. Zsidó, mohamedán, és keresztény temetők telve az életükben oly hatalmasat alko­tókkal, és háromezer év nagyjainak szelleme lebeg itt láthatat­lanul a város felett.

Az Arany Jeruzsálem utcáit róva gyalogol minden nap Markó Iván a Nyugati Falhoz, hogy imakönyv nélkül mondja el imáját és folytasson párbeszédet elhunyt édesanyja szelle­mével, hogy mit, mikor és hogyan cselekedjen.

Jeruzsálemben a lélek megnyugodhat, s mint mondja, szá­mára most ez a legfontosabb, mert ki hallott már olyan prófé­táról, aki saját belső bajait boncolgatja. Neki üzenete van a vi­lág számára, és üzenni szavak nélkül, a tánc nyelvén lehet a legjobban e bábeli zűrzavarban élő huszadik századvégi em­ber számára.

A Rubin Akadémia, amely a jeruzsálemi Héber Egyetem Ze­ne- és Táncakadémiája, nemcsak hogy befogadta Markó Ivánt, de egyszersmind munkákkal is megbízta, minden kötöttség nélkül. Így alkotta meg sokak örömére a „Fal” című táncjáté­kot, és már készen áll a következő „forgatókönyve” a három felvonásos, egész estét betöltő és ötszáz évet felölelő táncköl­teményé, egy anyáról és három fiáról a történelem viharai­ban.

A lélek békéje tehát meghozta gyümölcsét, az alkotás nyugtalanságát, és ez a nyugtalanság fontos üzenetek közve­títője lehet.

1992 Jeruzsálem

Azóta a Rubin Akadémia meghívta előadó tanárnak Markó Ivánt, aki a felkérést örömmel elfogadta. Így a művész 1992 őszétől a jeruzsálemi egye­tem oktatója lesz. (A szerk.)