Már Kolumbusz is?
Régi vicc, hogy az iskolában a tanító felszólítja a gyerekeket, soroljanak fel híres embereket. Ezek elkezdik: Ábrahám, Mózes, Dávid, Jézus, Marx, Einstein, Freud… Móricka jelentkezik: „Tanító bácsi kérem, lehet nem zsidó is?”
Ez juthat eszünkbe most, amikor Amerika felfedezőjéről, Kolumbusz Kristófról lesz szó, aki 1492. augusztus 3-án indult el Spanyolországból „India” felé. Ez a dátum a zsidóság számára is sorsdöntő volt, mert ugyanezen év augusztus 2-a éjfélétől zsidó vallású ember nem tartózkodhatott spanyol földön. Kolumbusz viszont megparancsolta matrózainak, hogy este 11 óráig bezárólag, az indulás előtti napon, legyenek a fedélzeten. Ez persze lehetne véletlen is, de az már nem, hogy augusztus 3-án beírja naplójába az indulást, és megemlíti, hogy ez az a nap, amikortól zsidók nem tartózkodhatnak Spanyolországban. Ha nem lett volna személyében, esetleg néhány társa személyében érintve, nem valószínű, hogy rögzíti e tényt.
A következőkben Kolumbusz zsidó származásának valószínűségéről lesz szó. Ezt sokan kétségbe vonják. Éppen ezekben a hetekben jelent meg Paolo Emilio Taviani olasz professzor könyve: Kolumbusszal Amerikába 1492 címmel. Ebben ő negyedik generációig bezárólag a nagy felfedező olasz parasztoktól való származására utal. Iratokról beszél, amelyek ezt bizonyítják. Tudjuk, hogy az iratok nem mindig hitelesek. Főleg nem nagy zsidóüldözések idején… Ettől függetlenül nem állítjuk, hogy az általunk felhozott bizonyítékok megdönthetetlenek.
A zsidók helyzete a XIV. századi Hispániában
A körülmények jobb megértése miatt vizsgáljuk meg röviden a spanyol királyok alatt élő zsidók történetét.
A keresztények uralma alatti Spanyolországban a zsidók a király jobbágyai voltak, a kincstár kizárólagos tulajdonai. Ez a stabilitás időszakaiban csak az adó fizetésének a kötelezettségét jelentette. A királyt nem érdekelte a zsidó közösségek belső felépítése, amelyek önrendelkezési joggal felruházott szervezetek voltak. „Aljama”-nak nevezték a zsidó közösségeket, megtartva régi arab nevüket.
A spanyol zsidóság helyzete a XIV. század vége felé radikálisan rosszabbodott, amikor Ferrant Martinez, Ecia (Andalúziában) főesperese 1378-ban uszító beszédek sorozatát tartotta ellenük. Ebben 23 helyi zsinagóga elpusztítását követelte. 1390-ben, az érsek halála után, Martinez lett az egyházközség valódi ura, amit újabb uszításra használt föl. Kezére játszott I. János király halála 1390-ben, mert a korona kiskorú örökösére szállt, aki meg sem kísérelte, hogy ellenőrzése alá vonja a veszedelmes főpapot.
1391. június 4-én (héber dátum szerint: 5151. Tammuz 1.) felkelés robbant ki Sevillában. A tömeg gyújtogatott, rombolt, gyilkolt és rabolt. Zsidó nőket és gyermekeket rabszolgának adtak el. Az események hatására általános lett a hitehagyás. Zsinagógákat katolikus templomokká alakítottak, a zsidó negyedeket ellepték a keresztény betelepülők, elfoglalták a zsidó lakásokat. A felfordulás átterjedt Castiliára, ahol szintén gyilkoltak, raboltak. Virágzó hitközségek szörnyen megfogyatkoztak, amit a kitérések is fokoztak. Megtámadták Toledo, Madrid, Cuenca, Burgos s Cordoba zsidóságát, és a királyság semmit nem tett a védelmükre. Különben is, annyi ember vett részt a törvénysértésben, hogy lehetetlen lett volna letartóztatni a vezetőket. Ugyanezen év júliusában Aragóniában robbant ki lázadás, majd Valencia zsidó közösségét pusztították el e hónap 9-én és több mint 250 zsidót mészároltak le. Számos kis hitközséget egészében térítettek át. A Baleári-szigeteken július 10-én több mint 300 zsidót öltek meg, a többit erőszakkal áttérítették. Barcelonában több mint 400 zsidó esett áldozatul augusztus 5-én. A gyilkosságok és erőszakos térítések folytatódtak és gyakorlatilag Aragónia egész zsidó közösségét elpusztították.
Az 1391-es nagy zsidóellenes lázadás után a zsidó hitközségek ismét működhettek, de nem tudták visszanyerni a régi fényüket, lecsökkentek számban és befolyásban.
Gyakran támadták őket egyházi részről és különösen a Talmud keresztényellenességét igyekeztek bizonyítani. Az üldözöttek egy jelentős része elhagyta Spanyolországot, legtöbben mint zsidók, de voltak olyanok is, akik áttért keresztényekként kezdtek új életet új hazájukban. (Állítólag Kolumbusz ősei is ekkor távoztak el Hispániából.) Kétharmad részük azonban Spanyolországban maradt. Ezeknek fele továbbra is zsidóként élt, míg a másik fele áttért a katolikus vallásra.
Ezek az új keresztények nagyobbrészt gazdag és előkelő emberek voltak, akik főleg azért cseréltek hitet, hogy továbbra is megtarthassák pozícióikat mint vezető bankárok, ügyvédek, orvosok, kormánytanácsadók, tisztviselők. A legszebb házakban laktak, nagy jólétben éltek, ami felkeltette ellenük a régi keresztények gyűlöletét.
Izabella castiliai királynőnek Ferdinand herceggel, Aragónia trónörökösével 1469-ben való házassága katasztrofális következményeket jelentett a zsidóságra. A sors iróniája, hogy ezt a házasságot éppen a zsidó közösség vezetői „hozták össze”.
Az új királyi pár első tette Granada arab királysága elleni támadás megindítása volt. De ez a háború, a magukat jól elsáncolt, gazdag arabok ellen igen sokba került, hatalmas összegeket emésztett fel.
Pénzszerzés céljából a legkisebb ellenállás irányába fordultak és szemük az „új keresztényeken” akadt meg. E nagy vagyonnal rendelkező réteg kifosztása látszott a legcélszerűbbnek. Ennek lebonyolítására ismét felállították az addig nem nagyon tűrt inkvizíciót. Az uralkodók ugyanis féltek e szervezet túl nagy befolyásától. De az új királyi pár pénzszüksége legyőzte bennük a féltékenységet és nagy hatalmat adtak a katolikus egyház nyomozóinak a kezébe, hogy az új keresztények áttérésének őszinteségét megvizsgálják. A vizsgálat első lépései közé tartozott, hogy a gyanúsított minden vagyonáról pontos leltárt készítettek. Aki ellen ilyen eljárást indítottak, annak kilátástalan volt a helyzete, mert a legszörnyűbb kínzásoknak vetették alá, amiből nem kerülhetett ki élve, mert akár bevallotta, hogy „titokban zsidózott”, akár nem, mindenképpen máglyahalálra ítélték. Legfeljebb ha „megbánta bűnét”, akkor előbb megfojtották és csak a holttestét vetették máglyára, míg ha mindvégig tagadott, elevenen égették el.
Kolumbusz Kristóf fellépése
Ezekben a belső feszültségektől terhes években tűnt fel Kolumbusz Kristóf a spanyol udvarban. 1447 és 1453 között születhetett Genovában, az olasz kikötővárosban, ahol 13 éves koráig élt. Feljegyezték, hogy senki nem hallotta őt egy néhány szónál többet olaszul beszélni. Ehelyett régi kasztíliai tájszólású spanyol nyelvet használt, amely a zsidók és a kitértek sajátja volt. Soha nem írt Kolumbusz olaszul sem, még a genovai bankjához írt levelei is spanyol nyelvűek. Köztudott, hogy azok a zsidók, akiknek elődei a zsidóellenes pogrom idején menekültek el Spanyolországból, megőrizték eredeti nyelvüket. Viszont törvény tiltotta a zsidók három napnál hosszabb ideig való tartózkodását Genovában. Így csak a kitértek telepedhettek le a városban, akik lehetőleg csak egymással érintkeztek, ezáltal megőrizték nagyszüleik, szüleik castiliai nyelvét. Kolumbuszról feljegyezték, hogy spanyol beszéde „régimódi”.
Kolumbusz neveltetése, ahogy írásaiból kitűnik, az Ótestamentumon, vagyis a héber Biblián alapult. Gyakran idézte Jesáját és úgy utalt magára, mint a „nem-zsidók megvilágítójára”. Megírta a „Prófécia könyvét”, amelyben meg akarta győzni a királyt és királynét, hogy finanszírozzák útját, amelynek célja Jeruzsálem felszabadítása.
Különösen érdekes, hogy Amerika felfedezője az időt a héber naptár szerint számította: „Ez a világ teremtésének ideje a zsidók szerint… Ábrahám születésétől a második Templom elpusztításáig 1088 év telt el… a világ kezdetétől 1481-ig (amikor ezt papírra vetette) 5241 év múlt el” írja földrajzkönyvének egy üres lapjára. (A Sevilla-i Kolumbusz Könyvtárban található.)
Ugyanezen könyv számos részt tartalmaz Izraelről, amely mellé Kolumbusz sajátkezűleg magyarázatokat ír és ezeket bőven ellátja egy kéz jellegzetes jelével, hogy aláhúzza fontosságukat. A kéznek, amelynek csuklóján fodor van, mutató ujja ugyanis egy olyan szakaszra irányul, amelyet ő aláhúzott. Az Izrael rész mellett Kolumbusz egy egész csokor fodrot rajzolt és azt írta: „számos zsidó helyet említ”. Úgy tűnik, szinte túlzott soviniszta büszkeség önti el, amikor arra a részre, ahol a zsidóknak az asztronómiához való hozzájárulásáról van szó, Kolumbusz odaírja: „Minden nemzet asztronómiája a zsidóktól származik.” 1481, vagy 82-ben érkezett Kolumbusz Spanyolországba. Itt az inkvizíció már javában működött, amely új keresztények ezreit küldte a legszörnyűbb halálba. Tekintve, hogy származását sötétség veszi körül, nem lehet semmi meglepőt találni abban, hogy egy ferencrendi kolostorba megy lakni. Ez igen jó taktika arra, hogy ne gyanakodjanak személyét illetően.
Spanyolországban Kolumbusznak egy évtizedet kell várnia, amíg lehetőséget kap a „keleti” utazásra. Támogatót keresett, tengeri útja lebonyolítására. Talált is egy gazdag marranust, Don Luis de la Cerda-t, Medina Celi hercegét, akinek több hajója volt. Ez a marranus hajlandó volt egy hajót építtetni és felszerelni a felfedező útra.
Csaknem hét évet kellett még ezután is várnia, míg elindulhatott. Ezalatt egy zsidó nő Beatriz Enriquez de Harana lett a szeretője, akivel élete végéig együtt élt. 1488ban fiúk született, a Fernandó nevet kapta a király után. A nőt az inkvizíció miatt nem merte elvenni. Ha maga nem lett volna zsidó származású, akkor ettől nem kellett volna félnie…
Kolumbusz végül Don Luis de Santangel marranus bankárral keresett kapcsolatot, akinek családja egyike volt Aragónia leggazdagabbjainak, ő maga pedig Ferdinand királynak adott pénzügyi tanácsokat. Santangel kölcsönt ajánlott az uralkodónak Kolumbusz vállalkozására, azzal a feltétellel, hogy ha a vállalkozás sikertelen lesz, akkor a kincstárnak nem kell megfizetni a kölcsönt. De ha sikerül, akkor nemcsak a kölcsönt kapja vissza, hanem az udvar mentességet biztosít a Santangel családnak az inkvizíció üldözései elől. Így megegyeztek: Santangel adott a királynak 17 ezer dukátot kamat nélkül, és ennek ellenében 1497. május 30-án kapott egy különleges okiratot, amely védte őt és leszármazottait az inkvizíciótól.
Amikor végül sor került Kolumbusz utazására, akkor ő Luis de Torres-t vitte magával, mint tolmácsot, aki beszélt héberül. Torres zsidó volt, és csak közvetlenül az indulás előtt tért át a katolikus hitre, hogy részt vehessen az utazásban.
Kolumbusz zsidóságának bizonyítékai
A későbbi években biztosnak látszott pozíciója, hírneve és gazdagsága csökkentette Kolumbusz elővigyázatosságát. Így furcsa jeleket lehet felfedezni 12 levelének első szava fölött, amelyeket fiának, Diegonak írt 1504. november 21-e és 1505. február 24-e között. Egyes tudósok azt állítják, hogy ezek a bét és a hé héber betűi a beezrát hásém rövidítései -, amelynek jelentése, „Isten segítségével”, amit vallásos zsidók használnak levelük kezdetekor.
Amerikába való utolsó utazásakor, amikor lázas beteg volt, Kolumbusz hallucinált, s vélt hangokról írt Izabellának és Ferdinándnak, amelyek hozzá szólnak: „Ó, bolond ember nehézkes vagy hinni és szolgálni Istenedet, a mindenség Istenét! Mivel tett ő többet Mózesnek és Dávidnak, a szolgájának?… Amikor látott téged egy korban, ami kielégítette őt, csodálatosan híressé tette a nevedet a földön… Mi többet tett ő Izrael népéért, amikor kivezette őket Egyiptomból? Vagy Dávidnak, akit pásztorból emelt Júdea királyává?
Láthatjuk, hogy szinte öntudatlanul a zsidó Szentírásból merít hasonlatokat!
Végrendeletében Kolumbusz pénzt hagyott „egy zsidóra, aki Lisszabon gettójának a bejáratánál lakik”. Ugyancsak kérte idősebb fiát, Diegót, akire vagyonának nagy részét hagyta, hogy viselje gondját Beatriznak, a zsidónőnek, akit nem vehetett el olyan okokból, amelyek „jól ismertek” Diegónak.
Kolumbusz aláírása a végrendeletén igen érdekes. Ahelyett, hogy az életében használt valamilyen nevével írta volna alá, egy rejtjelet alkalmazott:
Vannak olyan tudósok, akik szerint a háromszögforma katolikus imát reprezentál, de semmi oka nem lett volna annak, hogy Kolumbusz elrejtse keresztény hitét. Sokkal hihetőbb az a hipotézis, amit azok a tudósok állítanak, akik szerint az inkvizíció idején a marranusok titkos üzeneteket használtak, amelyek héber imákat rejtettek magukba, hogy így nyilvánítsák ki hűségüket őseik vallásához. Ezek szerint a betűk egy latinra fordított héber imát szimbolizálnak: Sanctus, Sanctus Adonaj, Sanctus. (X) Cheszed Mólé (Y pedig a négy betűs istennév kezdőbetűje), magyar fordításban: Szent, Szent, Isten, Szent. Irgalommal Tele Örökkévaló. Az utolsó két sor Kolumbusz aláírása, nevének latin-görög formája, az El Almirante pedig admirálist jelent.
Ha Kolumbusz elsőszülött leszármazottai örökké ezt az aláírást használják, ahogyan ő utasította őket, akkor ezzel olyan eszközt alkothatott, amely lehetővé teszi számukra, hogy teljesítsék veszély és önmaguk leleplezése nélkül a zsidó tradíció központi parancsát, hogy minden fiú imádkozzon az elhunyt apa lelkéért.
Címkék:1992-06