Magyar cionizmus
Több szervezet megállapodása alapján jelentették be április elején, hogy az 1949-ben rákényszerített önfeloszlatás után ismét megkezdte szervező munkásságát a Magyarországi Cionista Szövetség. A Goldmark-teremben rendezett ünnepségen részt vett Izraelből Joe Wernick, a Cionista Világszövetség szervezési osztályának elnöke és Rami Kornblum igazgató, továbbá dr. Stephen Roth, európai elnök, Eliezer Even, a SZOCHNUT magyarországi képviselője. Helyet foglalt az elnökségben Slómo Marom, Izrael nagykövete és dr. Schőner Alfréd, a rabbitanács elnöke. És természetesen ott volt az újjászületett mozgalom jelentős számú tagja, az 1930-as, 40-es évek aktivistái mellett a középkorúak, akiktől évtizedeken át megtagadták a szervezkedés jogát, a tinédzserek, akik közül sokan jártak már Erecben, és akik a rendezvény beszédeinek prózáját ivrit nyelvű hazafias dalokkal élénkítették.
Az ünnepséget Staub Pál, az MCSZ elnökhelyettese vezette le, elsőként pedig a Cionista Szövetség elnöke, Engländer Tibor, aki egyben a Bethlen téri Oneg Sabbat kör vezetője is, tartotta meg előadását. Szenvedélyes és energikus beszédében emlékezett a mozgalom négy évtizeddel ezelőtti felszámolására, a kialudt fáklyákra és eltűnt fáklyavivőkre. Most, az újrakezdést meghirdető összejövetelen mégis megtalálható minden korosztály, bizonyítva, hogy van zsidó jelen Magyarországon! Honnan az erő, amelyből a mozgalom a feltámadást merítette? – tette fel a kérdést Engländer Tibor. A választ három tényezőben jelölte meg.
Az első: a valóság! E században mindig tévedtek azok, akik abban bíztak, hogy ha zsidóságuk feláldozásával megmentik egzisztenciájukat, mi több: életüket. A fájdalmas tény: a keresztény vallásra tért Bocskay-ruhás magyarkodót a világpolgárral együtt hurcolták Auschwitzba és a Duna-parti fegyverek elé. Nem tartotta be az emberek egyenlőségéről hirdetett ígéretét a szocializmus sem. A szónok emlékeztetett a prágai Slánsky-perre, a moszkvai orvosperekre, a Budapesten 1953-ban még csak az előkészületnél tartó, de már letartóztatással járt „cionista összeesküvési ügyre”, majd a minden sztálinista államban az „amerikai imperializmus és a cionizmus elleni harc” címén végigsöpört antiszemitizmusra, zsidóellenes gyanakvásra. A zsidók számára a valódi védelmet önmaguk vállalása jelenti!
A Szövetséget feltámasztó második tényező a cionisták különleges hagyománya. Fegyverrel harcoltak 1944-45-ben a náci megszállók és a nyilasok ellen, s ott voltak a jugoszláv és szlovák partizánok soraiban is. A harmadik tényező pedig a cionisták hirdette cél, a mű, vagyis maga a sivatagot megtermékenyítő, máris három és fél millió embernek hazát adó ZSIDÓ ÁLLAM!
A vendégek is üdvözölték a feltámadt Szövetséget. Slómo Marom, Izrael budapesti nagykövete elmondta, hogy a nyilas uralom idején gyermekként őt is a cionisták mentették meg. Magyarországon volt még a cionista mozgalom felszámolásakor, s a sors nagy ajándékának tartja, hogy az újrakezdésnél is jelen lehet. Beszélt az Izraelben élő 200 000 magyar ajkúról, s arról, hogy ez az egyetlen ország, ahol zsidósága miatt senkit sem mellőznek, ahol nem tartják őket másnak, idegennek.
Stephen Roth 1990. április elsejét a magyar zsidóság történelmi napjának nevezte, majd azzal foglalkozott, hogy a száz évvel ezelőtt kapott vallási egyenlőséghez meg kell szerezni a nemzetiségi jogokat. Javasolta, hogy a Dohány és Wesselényi utca torkolatát nevezzék el Herzl Tivadar térnek.
A gyűlés után felavatták az 1944-ben híressé vált „Üvegház” Vadász utcai emléktábláját.
Címkék:1990-04