Harry Potter és a sötétség

Lugosi Viktória

Döbbentem bámulom a tévét. Ahogy mérsékelt reménnyel kapcsolgatok, hátha valami értelmeset találok, meg­üti a fülem egy mondat, és leragadok. A Harry Potter könyvek szörnyű vesz­élyesek, és borzasztó ártalmasak – mondja egy tanárnő, nem a nyugdíj­korhatár közeléből, amolyan orrára csúszott szemüvegű, mákos hajú, vi­harvert típus szól hozzám, hanem fia­tal, épp hogy harmincas, trendy, szolá­rium, diszkrét smink. Hű, a mindenit, gondolom és figyelek. Mert, ugye, én sem állítom, hogy a szerző a Par­nasszusról szólna hozzánk, varázsolni nem tudó muglikhoz, de ha mi a gye­rekkorunkban nyugodtan élvezkedhettünk indiános regényeken, akkor a mi­eink egy Légy jó mindhalálig és egy Két Lotti között már miért is ne izgulhatná­nak azon, ki kapja el a cikeszt a kviddicsmeccsen? (Nem baj, ha nem értik. Ha van a környéken egy 10-12 éves, készséggel elmagyarázza. Tuti!) Az in­dulatos tanárnő, aki a nemzedék meg­rontásától fél, magyarázattal is szolgál. Szerinte a Harry Potterrel nem az az elsődleges baj, hogy a gyerekek elhi­szik, hogy varázsolni lehetséges, és a könyv becsapja őket. Vélhetően ő is érzi, hogy ez nem lenne túl erős érv, hiszen akkor mi van a lámpásból előbújó szellemmel, a hétfejű sár­kánnyal, hogy a többit nem is említ­sünk, vagy más merítésből Jónással, a cethal gyomrában. Hanem az a nagy veszély – mondja -, hogy miután mágia valóban létezik, erre nem lehet felhív­ni a gyerekek figyelmét. Mert jó mágia nincs, csak rontó!

Húhúúú! A kijelentés még a stúdió­ban is érezhetően figyelemre készteti az amúgy tapsgépre parírozó közönsé­get. A tanárnőnek azonban még mindig vannak rejtett tartalékai. Azt mondja, hogy talán érdemes lenne elgondolkoz­ni azon, hogy ha a középkorban évszá­zadokig üldözték a boszorkányokat, ak­kor annak csak volt valami oka! Még ha mára el is felejtettük ezt az egészet. (A tanárnő itt vélhetően a gyógynövények és a keleti orvoslás analógiájára utalt, de ez sosem derült ki.)

Hát, a hit, az ugye, sokra képes. Nemrég az uszodában elmesélte egy kislány, hogy náluk az iskolában az igazgató néni betiltatta a Hány Pottert. Tilos elolvasni! Az ugyanis ellenkezik a keresztény világnézettel, az egy ördögi könyv. Kérdezem tőle, honnan tudja, ha bele se nézett. Azt mondta, az neki elég, ha az igazgató néni mondta. Meg azt is, hogy az fekete mágiáról szól, ezért az igazgató néni a szüleiket is megkérte, bele se olvassanak, mert az Isten megbünteti őket.

Elbizonytalanodtam. Mert akkor mi van a bűvészekkel, a csiribi-csiribákkal? Az illuzionistákkal, a meseiroda­lom varázslókkal terhelt részével? És tessék mondani, akkor megint az egész világ hülye? De hát engem arra tanítot­tak, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartani a hitét. Az pedig erős. Olvasom, hogy Dél-Afrikában minden nyolcadik lányt megerőszakolnak. Utoljára egy öt­hónapos csecsemőt. Hír is csak azért lett belőle, mert úgy tűnik, a baba túléli a történteket, az pedig mégiscsak szen­záció. Arrafelé ugyanis abban hisznek, hogy aki szüzekkel szeretkezik, az ki­gyógyul az AIDS-ből. A helyi adatok sze­rint pedig minden nyolcadik lakos HIV-pozitív. Ezen a ponton visszasírom a boszorkányégetést.

Amikor ezeket a sorokat írom, ad­vent van. Szeretem a fenyő illatát, a fé­nyeket és tetszik az adventi várakozás, a fahéjillatú készülődés. Mások hitét tiszteletben kell tartani, erre tanítottak. Hivatalból hallgatom hát Hegedűs Ló­ránt adventi prédikációját. A Pest kör­nyéki kisvárosban dugig a művelődési ház. Az ünnepi műsorban gyönyörű bu­kovinai székely népmese szól, a Kecs­kés együttes Jézus születéséről énekel, amikor is 12 őrangyal köti a bokrétát. Milyen szép kép! A „bibliás pap” is ezért jött. Csak istenhez fohászkodik, nem akar politikáról beszélni, megtette azt már előtte Balczó András. Felhívta a figyelmet a veszélyre, hogy az MSZMP hátán felkapaszkodnak majd a zsidók is, tessék vigyázni. Piano az egész, ahogy az ünnephez illik. A lelkész is csak annyit mond (a tömörítésért elné­zést):

„Legyünk éberek! Kedves testvéreim, adventi várakozás idején nő a sötét és fohászkodunk Istenhez, el ne hagyj Uram! Az Adventi várakozás éberségre ösztönöz. Pál apostol útmutatása is így szól: (a lelket el ne altassátok!) Adjunk hálát az Úrnak, hogy egyre több ember akar éber lenni. Szükség van a szeretet igehirdetésére, de ez csak akkor vezet el Krisztushoz, ha a legbátrabb cseleke­detekre indítja az embereket.”

A gyertyák lobognak, a tömeg pissze­nés nélkül figyel. Az arcokon révedező mosoly. Szép ez. Senki sem kérdezi, mi a legbátrabb cselekedet. Én sem aka­rom. Inkább istentisztelet ez, mint párt­rendezvény. No meg a lelkész is Figyel­meztet, hogy az ellenoldal hisztérikus, és lelkükben vad törzsi sovinizmus munkál.

Hazamegyek, és a sötét oldalról me­sélek a gyereknek. A Harry Potterből. Seprűs repülésről, varázsitalokról és csodálatos lényekről. Fél. De nem a Harry Pottertől, a sötétségtől. Neki fel tudom gyújtani a villanyt.