Levél az üldöztetésről, avagy: Értekezés a mártíriumról (részlet)

Az alábbi levél valószínűleg 1165-ben íródott a marokkói Fezben, ahonnan Maimonides családjával együtt röviddel ezután továbbállni kényszerült. Egy kényszer-muzulmán zsidó arra a kérdésére, próbál­jon-e titokban zsidó parancsolatokat tartani, egy rabbitól azt a választ kapta: kitérése nyomán minden parancsteljesítéssel csak szaporítaná vétkeit. Maimonides felháborodásában e levélben fejtette ki a maga gyökeresen eltérő álláspontját, melynek befejező részletét adjuk közre.

Az ötödik téma, amiről most szólok: hogyan tekintsen magára az ember e vallásüldözés közepette. Az, aki külön­féle kötöttségei, vagy a tengeri út vesze­delmei miatt nem emigrált, hanem hely­ben maradt, úgy tekintsen magára, mint aki megszentségteleníti Isten nevét, ha nem is éppen szántszándékkal, de majdnem úgy és vétkes tettei taszítot­ták el Isten színe elől. Ezzel együtt gon­doljon arra: akár ha egyet is megtart a parancsolatok közül, a Szent áldott a neve kétszeresen jutalmazza meg érte.

Mert ő aztán valóban magáért Istenért teszi ezt, nem azért, hogy mások előtt kérkedjen buzgóságával; nagyobb az ér­deme annak a törvénytartónak, akinek életével és javaival kell fizetnie, ha ez kitudódik. Az efféle helyzetről szól az írás (Dt 4.29.): „És onnan fogod keresni az Örökkévalót, a te Istenedet, és meg is találod, ha keresed őt egész szíveddel és egész lelkeddel.” Ám ne hagyjon fel ama istenverte környék elhagyásának szándékával, hanem minden lehetséges módon törekedjen arra.

Nem helyes továbbá ócsárolni és el­idegeníteni a szombatszegőket, hanem tapintatos módon kell őket a parancso­latok megtartására buzdítani. Már mestereink figyelmeztettek: ha szándé­kos vétkező jön a zsinagógába, üdvö­zölni kell, nem pedig szidalmazni. Sa­lamon szavaira támaszkodnak ebben (Péld. 6. 30.): “Nem vetik meg a tolvajt, ha azért lop, hogy jóllakjék, mert éhe­zik” azaz nem szabad megszégyeníte­ni a zsidóságukban vétkezőket, mikor titokban egy kevés micvát “csenni” jönnek.

Mióta földünkről elűzettünk, szün­telen üldözés az osztályrészünk [attól, ki] “ifjúságunk óta apaként nevelt min­ket, anyánk méhétől fogva vezetett minket” (Jób 31.18.). A Talmud ugyan­akkor gyakorta mondja: “az üldözés csak véget ér!” Vetne véget Isten emennek, teljesülne be napjainkban, amit a próféta mond (Jer. 50.20 ): “Ama napokban, és azon időben így szól az Úr keresni fogják Izrael bűnét, de nem lesz, és Juda vétkeit, de nem találhatni majd, mert megbocsátok azoknak, akiket meghagyok” -úgy legyen, ámen.

(ford: Turán Tamás)

A fordításhoz a Moszad ha-Rav Kook RaMbaM la-Am kiadását használtuk. Az olvasó teljes angol fordítást és bőséges kommentárt talál az A. Halkin és D. Hartman szerkesztette kötetben: Crisis and Leadership: Epistles of Maimonides, Philadelphia, 1985.