Lesz jóvátétel?

EGYESÜLETÜNK KÖZPONTJÁT naponta tucatszám keresik fel volt deportáltak, munkaszolgálatosok és leszármazottaik, hogy írásba rögzít­sék az 1940-es évek első felében családjukat és személyüket ért sérelme­ket és károkat. Közismert, hogy a nem szocialista országokban élő volt deportáltak és a nácik által más mó­don üldözöttek az NSZK-tól jelen­tős kártérítésben részesültek és ki­egészítő nyugdíjat kapnak. Nyugat- Németország az 1960-as évek elején számunkra is hajlandónak mutatko­zott jóvátételt fizetni, de ez – máig nyilvánosságra nem került okból, valószínűleg az állam mindenáron gyorsan valutához jutni akaró kap­zsisága miatt – a halottak iránti kegyeletet és az élők önérzetét sértő alacsony összegben valósult csak meg. Akkor a feltételek és az összeg ismerete nélkül, előre fel kellett ha­talmaznunk a párt által dirigált Ná­cizmus üldözötteinek Bizottságát képviseletünkre, míg az állam ré­széről a tárgyalásokat a németekkel az Értékforgalmi Bank végezte.

– Mi tette lehetővé a téma újbóli napirendre tűzését? – erről kérdez­tük dr. Ruttkai György nyugdíjas és aktív jogtanácsost, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének el­nökét.

– Ma már kétezer tagja van az éppen egy esztendeje Schwarcz Ist­ván Mihály bajtársammal alapított egyesületünknek. A volt munkaszol­gálatosok szervezését kettős célból kezdtük el: erkölcsi és anyagi elég­tételt követelünk a II. világháború éveiben kiadott jogfosztó rendele­tekkel deportált, munkaszolgálatra, sáncásásra kényszerítettek, kifosz­tottak számára. Tudjuk, hogy ezek a szörnyűségek más magyar állampol­gárokat is sújtottak, mi mégis csak a zsidók rehabilitációját vállaltuk el. Tárgyalásaink a német és a magyar kormánnyal folynak.

– Informálná olvasóinkat az NSZK jóvátételével kapcsolatos ki­látásokról?

– A német államot egyedi és ál­talános kártérítésre akarjuk kény­szeríteni. Amikor bejegyezték egyesületünket, első dolgunk volt, hogy írunk Kohl kancellárnak. Levelünk­ben azonos rehabilitációt kértünk nyugati testvéreinkkel. A kancellár ügyünkkel való foglalkozásra a bon­ni pénzügyminisztériumot jelölte ki. Az azonban javaslatainkat elutasí­totta, arra hivatkozva, hogy 1946- ban, a párizsi békeszerződéskor a magyar kormány minden kártérítési igényéről lemondott. Ez a hivatkozás két okból is téves: egyrészt mert nem egyedi jóvátételről van a szer­ződésben szó, másrészt nem a néme­tekkel szembeni követelésekről, ha­nem esetleg a szomszéd államok okozta sérelmekről és károkról. Mi észrevételeinket Bonn tudomására hoztuk, s várjuk további reagálásu­kat. Ügyünket jó szándékkal, s ami még több, szakmai tanáccsal segíti a magyar Igazságügy-minisztérium nemzetközi jogi főosztálya.

– A már fizetett német jóvátétel milyen hatással lehet a bonni dön­tésre?

– A magyarországi zsidók panaszának akkori bizonyos akceptálása a jog szerint úgynevezett ráutaló magatartás, hiszen 1960-ban elismerték a kérés jogosságát, nem hivatkoztak a párizsi békére. Mi egyébként most az akkorinál a sérelmek szélesebb körére követeljük az anyagi ellenételezést.

– A magyar jóvátételben mit sze­retnének elérni?

– Erkölcsi jóvátételként Buda­pesten az elpusztítottak köztéri em­lékművét. Ami pedig a hazai anyagi jóvátételt illeti: előkészítésére ta­nácskozás zajlott le a Pénzügyminisztériumban, azon pénzügyeseken kívül részt vettek a belügy és külügy szakemberei. A tárgyalóasztal másik oldalán pedig a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek, a MIOK-nak, a NÜB-nek és a mi egyesüle­tünknek a képviselői ültek. A legna­gyobb eredmény, hogy a Magyar Közlöny március 28-i számában az országgyűlési határozatok között egy felsorolás jelent meg, hogy kik azok, akiknek sérelmeit orvosolni kell. S ebben elsőként, mert időben a legré­gebbi, az 1938-45 közötti gyalázatot említi. Mi rajta vagyunk, hogy erről a kormány minél előbb terjesszen elő törvénytervezetet, s az haladék­talanul kerüljön a parlament elé. Tudjuk azonban, hogy az állam sze­génysége miatt túlzó reményeink nem lehetnek! Ha a fogyatkozó szá­mú egykori deportáltaknak, munka­szolgálatosoknak bármilyen csekély mértékben is javítani tudjuk életük őszi napjait, tevékenységünk már nem volt hiábavaló.

– ie-