Lengyel nagykövet a zsidó diaszpórában

Ezt a feladatkört 1995-ben hozta létre a lengyel kormány, tudatára ébredve, milyen hátrányokkal jár számára nemzetközi téren a két nép viszonyában fennálló és számos forrásból táplálkozó feszültség.

E gócok közül néhány: az auschwitzi karmelita kolostor és az ennek nyomán fellépő „legitimációs háború” arról, hogy kinek van több joga az egykori ha­láltábor emlékhelyéhez; a Lech Wale­sa akkori köztársasági elnök ellen fel­hozott vádak, melyek szerint elnéző az antiszemitizmussal szemben; zsidó szervezetek nyilvánosan hangoztatott elégedetlensége, amiért késik az elra­bolt javak visszaszolgáltatása; a lengyel klérus nem egy tagjának botrányos nyi­latkozatai.

Az egyedülálló diplomáciai feladat­kört az ötvenhat éves Krzystof Sliwinski korábbi ellenzéki személyiség (1990 és 1994 között Lengyelország marokkói nagykövete) kapta meg, aki már jóval korábban is ismert volt a len­gyel-zsidó kapcsolatok javítását szolgá­ló erőfeszítéseiről. Sliwinski már a hat­vanas évek végétől tagja volt a Katoli­kus Értelmiségiek Klubja nevű liberális szervezetnek, amely kezdeményezte a varsói zsidótemető felújítását és ké­sőbb a zsidó kulturális hetek megren­dezésében is szerepet vállalt. „Az el­múlt esztendő tanulóév volt” – sum­mázta tapasztalatait, hozzátéve, hogy a tisztség célja és hatásköre egyelőre ho­mályos. Egyedülálló szerep ez a világon és jelenleg még kialakulatlan, föl kell építeni.

A sajátos funkciójú nagykövet az el­múlt évet utazással, kapcsolatépítéssel töltötte. Ismerkedett a diaszpóra veze­tőivel, próbált képet alkotni arról, mi­lyen lehetőségei vannak. Számos izrae­li tisztségviselő mellett külön kiemelte Izrael Állam varsói nagykövetének pozitív szerepét, akire – mint mondta – min­den erőfeszítésében számíthatott. El­beszélése szerint a külföldi zsidó szer­vezetek is „melegen fogadták” és mind a maradék lengyelországi zsidóság, mind a külföldi lengyel zsidók támoga­tására is mindenkor építhet. Fő felada­tát jelenleg abban látja, hogy „embe­rekkel találkozzon, megvitassa az adó­dó problémákat és közvetítse Varsó fe­lé a zsidóság álláspontját”. Hasonló okokból tart kapcsolatot a lengyel kato­likus egyházzal is.

„Külföldi társadalmi szervezetektől számos ajánlat érkezik, hogy lépjünk fel közösen az antiszemitizmus és az idegengyűlölet elleni harcban. De itt Lengyelországban kevés társadalmi szervezet van és ezek is gyengék. Ezért nehéz partnert találni az ilyen kezdeményezésekhez” – meséli. A libe­rális felfogású Sliwinski jól látja, mi­lyen nagy a távolság egyfelől az euró­pai integráció követelményei, másfe­lől a lengyel társadalom mélyen gyöke­rező konzervativizmusa között. E fe­szültségek között az egyik fontos „té­telt” jelentik a lengyel-zsidó kapcsola­tok. Mióta megnyíltak a határok (a szó szimbolikus és konkrét értelmében egyaránt) ez a kisebbség is ismét lát­hatóbb lett, ami a lengyelek egy részé­ben újra fölerősítette a gyanakvást, hogy az országot megint az „idegenek” irányítják.

„Olyan sok zsidónak vannak lengyel- országi gyökerei – fejtegeti Sliwinski -, hogy legalább morálisan joguk van be­leszólni abba, mi legyen az itteni zsi­dóság kulturális örökségének sorsa.” (A zsidók szerepe és sorsa a lengyel történelemben rendkívül kényes és heves viták övezte kérdés az ország­ban. A meglévő feszültségeket még csak növeli, hogy ez ügyben a nemzet­közi zsidó szervezetek is igényt tarta­nak az állásfoglalásra – mindenekelőtt a holocaust kapcsán -, amit sok len­gyel ellenséges szemmel néz.) „Len­gyelország egészen különleges helyet foglal el a zsidóság emlékezetében – folytatja a nagykövet -, ami akkor is igaz, ha egy adott személy éppen nem Lengyelországból származik. Éppen ezért nagy szimbolikus jelentősége van annak, hogy a mai Lengyelország elismeri e sajátos kapcsolatot a világ zsidóságával.”