Lendva is kihal…

Vaskos füzetté kapcsolt stencilezett lapokat kaptunk. Felirata: A zsidók története a lendvai község­ben 1773-1944 között. A szerző Var­ga Sándor, a ma Jugoszláviához tar­tozó magyar faluban élő lokálpatrióta, aki feldolgozta a helységben valamikor jelentős társadalmi sze­repet játszó zsidók történetét.

A szájhagyomány szerint már a középkorban is éltek izraeliták a faluban, az 1773-ból származó első hivatalos feljegyzés pedig a hattagú Notl családot említi, akik föld- vagy házbérletért 140 forint árendát fi­zettek, s a 21 különféle adó mellett még a minden nem katolikusra ki­vetett 14 forint türelmi adóval is megterhelték őket. A gyülekezet legnépesebbé, 520 tagúvá száz évvel ezelőtt terebélyesedett, majd szá­muk 300 körül mozgott 1944. április 26-ig. Akkor Csáktornyára szállítot­ták őket, onnan pedig Auschwitzba.

A 170 évet átfogó szociográfia száraz adatai is éreztetik a családok küszködését, iparkodásukat a fel- emelkedésre és a boldogulásra. Kez­detben csak kereskedők, kocsmárosok voltak, később soraikból került ki a falu mészárosa, majd a szabó, az üveges, a címfestő, 1886-ban pe­dig a 47 családfő között már két or­vos, két ügyvéd, egy-egy állatorvos és tanár is található. A kiegyezés utáni iparosításban, gazdasági fel­lendülésben is jelentős szerepet ját­szanak a zsidók: gőzmalmot, eser­nyőgyárat, téglagyárat alapítottak – az utóbbinak kemencéjében égetik a téglát napjainkban is. A trianoni békeszerződés Jugoszláviának adta Lendvát, akkor sok zsidó elhagyta szülőföldjét és Magyarországra távo­zott.

Az ottmaradtak Strasser Ármin ügyvéd képviselőjelölt mögött sora­koztak fel, aki a magyarok politikai és gazdasági egyenjogúságáért küz­dött. A szociográfia bemutatja a lendvai zsidók önművelő és önsegé­lyező tevékenységét. A régi iratok­ból kiderül, hogy a nőegylet a leg­szegényebb lányt is úgy stafírozta ki, mint a jómódú házakból férjhez menőket.

A háború után Lendvára csak néhányan tértek vissza, gyermekük azoknak sem született. A hosszúfalusi temetőben fehér márvány em­lékművet állítottak: a kettétört fa­törzs a foszladozó kéreggel nemcsak az elhaltakra emlékezik, hanem azt is jelképezi, hogy a lévai zsidóság fája nem hoz már új hajtást. ..

(A szociográfiát szívesen átadjuk a történészeknek, hasonló témával foglal­kozó kutatóknak. Elkérhető a Garay ut­cában. – A szerk.)

(várai)