Lehetséges ma rajtaütés?

AZ IZRAELI HADSEREG ÉS A KÖZEL-KELETI FEGYVERKEZÉS

Lehetséges ma rajtaütés?

1973. október 6-án. szombaton, Jom Kippur napján, egyiptomi és szír csapatok törtek rá az országra, szárazföldön, vízen és levegőben. A támadás a túl magabiztos országot meglepetésként érte. Az arab orszá­gok katonai készülődése köztudott volt, de kardcsörtetésnek vélték. A Szuezi-csatornán lefektetett pontonhidakat nem is javasolták lebom­bázni, hiszen azokon nemsokára a vert egyiptomi erőket kell kisöpörni a Szináj-félszigetről…

A túlzott magabiztosság és a tévedések miatt egy hétbe tellett az izraeli erőknek, míg meg tudták állítani az arab seregek áradatát és 19 napba, míg az izraeli győzelem vilá­gossá vált És ezen 19 nap alatt fájdalma­san sok – szám szerint 2700 – zsidó kato­na pusztult el, értelmetlenül. Izrael a győ­zelmet katonailag kicsikarta ugyan, de a pszichológiai fölény végig az araboknál maradt Az 1973-as háború – amelyet a hadsereg akkori szemtelen magabiztos­sága és a kormány felkészületlensége mi­att sokan az ország kudarcának fognak fel – máig fájdalmas emlékeket ébreszt.

A háború óta negyed évszázad telt el. Tanult-e Izrael a kudarcból? Meg lehet-e lepni másodszor is? Az elmúlt negyed­században a Közel-Kelet gyökeres válto­zásokon ment át. 1979-ben Izrael békét kötött Egyiptommal, majd 1994-ben Jor­dániával, az elmúlt öt évben az Oslói Egyezmény alapján tárgyal a palesztinok­kal, és éppen az elmúlt héten született meg a megállapodás arról, hogy az izrae­li csapatok kivonulnak a Jordán nyugati partjának további 13 százalékáról. Izrael 1973 óta nagyon sokat költött a katonai felderítés javítására és a szomszédaihoz képest jelentős technológiai előnyhöz ju­tott. Az izraeli gyártmányú Ofek („Hori­zont”) műhold állandóan figyelemmel kí­séri az ellenség mozgását.

1973 óta a Cahal, az izraeli védelmi erő jelentős bővítéseket hajtott végre. A harckocsik egy része ma már a rend­kívül korszerű – bár igen drága -, helyi fejlesztésű és gyártású Merkava.

A Hel Avir, az izraeli légierő új gépe­ket szerzett és szerez be, amivel jelen­tősen megnöveli gépeinek hatótávolsá­gát. A fő ellenség ma már nem a legné­pesebb arab ország, Egyiptom, hanem Szíria, amely mögül eltűnt a bőkezű tá­mogató, a Szovjetunió. Az iraki-iráni há­ború és az 1991-es Öböl-háború óta pedig a másik ősellenség, Irak sem okoz igazán komoly gondot. A nagyon népes és nagyon veszélyesen Izrael-ellenes Irán pedig túl messze van – Izra­el nagy szerencséjére.

Tehát minden jó úton halad. Vagy mégsem? Az utóbbi évtizedben hallat­lan fegyverkezési verseny indult be a térségben, amelynek országai balliszti­kus rakéták, a legkorszerűbb harcko­csik és repülőgépek százait vásárolták vagy fejlesztették ki. Egyiptomnak ugyanolyan korszerű amerikai gyártmá­nyú fegyverei vannak, mint Izraelnek. Mindent egybevetve: a túlzott magabiz­tosság ma éppúgy halálos tévedés len­ne, mint volt negyed századdal ezelőtt.

Ha jó a hírszerzés, erős a hadsereg és a diplomácia is hatékonyan működik, a háborúk elkerülhetőek. 1996 augusztu­sában a szír hadsereg veszélyes felvonu­lásba kezdett a Hermon-hegy térségé­ben. Az izraeli hírszerzés minden lépé­süket figyelte és a hadsereg csendben mini-mozgósítást rendelt el. A kormány pedig közvetve figyelmeztette a szíreket, hogy mindenről tud. nincs kizárva, hogy ezzel egy újabb háborút sikerült meg­akadályozni. Valószínűleg béke várható ugyan, de sok-sok kérdőjellel. És az el­lenség szemében ismét Izrael lehet a gyűlölet fő tárgya… és készülődnek, ké­szülődnek… de vajon mire?

A KIHÍVÁSOK

1. A „kis háború” forgatókönyve

Jelenleg ez az igazi veszély. Egy pa­lesztin nemzeti felkelés, egy „óriás-intifada” 1999 májusában – amikorra Arafat a palesztin állam kikiáltását időzítet­te – vagy az után szinte leverhetetlennek bizonyulhat. Izraelnek erre a lehe­tőségre is fel kell készülnie. A tervek szerint ekkor az izraeli hadsereg lezár­ná a területeket és harckocsikkal ven­né körül a palesztin városokat, hogy a terroristák ne juthassanak be a zsidók által benépesített területekre.

Az eddigi történelmi tapasztalatok szerint – lásd Vietnam és Afganisztán – a nép nagy tömegei által támogatott ge­rillák állandó támadásait a reguláris hadsereg nem képes tartósan semlegesíteni. Ráadásul az izraeli lakosság nagy része nem rokonszenvezne a „ke­mény kéz” politikájával ugyanúgy, aho­gyan a vietnami háborút – legalábbis annak utolsó időszakában – az átlag amerikai sem támogatta.

Tehát az „óriás-intifada” ellen nincs katonai ellenszer. Ezért az esetleges konf­liktusokat a politikusoknak kell megolda­niuk. Ma erre képtelennek bizonyulnak, az egész Közel-Kelet lángba borulhat.

2. A „nagy háború” forgatókönyve

A legnagyobb veszélyt ismét Egyip­tom jelenti – abban az esetben, ha az 1979-es béke összeomlana. Modern fegyverei és hadseregének amerikai ki­képzése biztosítanák, hogy Izrael egyenlő ellenféllel vegye fel a harcot. Hasonlóan 1973-hoz, ez megint sok­-sok zsidó katona halálát jelentené.

Szíria nem igazán erős, de rendelke­zik mintegy 300 föld-föld rakétával. Ha ezeket mind bevetné, romba döntheti a nagy izraeli városokat, ezzel pánikot okozva a polgári lakosság körében és így esetleg lassítva a tartalékosok létfontosságú behívását. Ha ezt azonnal követné egy lehengerlő egyiptomi táma­dás, miközben a palesztin „óriás-intifada” is folyik… és ha Husszein király ha­lála után Izrael egy harcias, palesztin orientációjú Jordániával állna szemben… erre még gondolni sem lenne jó.

Az izraeli hadsereg mindenestre már gyakorolja a tartalékosok behívását raké­tatámadás közben. A Hel Avir pedig folya­matosan készül a mintegy 60 szír rakéta­kilövő állás elpusztítására. Természete­sen az izraeli hadsereg sem maradhat tét­len: ha háborúra kerül sor, el fogják pusz­títani a szír harckocsikból álló zárat és úgy törnek előre a rakétakilövő állások fe­lé. A legújabb hírek szerint Asszad idén Moszkvába készül és Oroszország ismét ad el fegyvereket Szíriának…

3. Meglepetés az égből

Egyiptomnak 505 vadászgépe van, amelyek közül 160 darab F-16-os. A képzés amerikai minta szerint, ameri­kai gépeken és részben az Egyesült Ál­lamokban folyik, így az egyiptomi légie­rő az izraelinek szinte tükörképe. Adott esetben nagyon nehéz ellenfélnek bi­zonyulhat. Szíria, Szaúdi-Arábia, Jordá­nia, Irak, Irán légiereje összességében sokkal több harci repülővel rendelke­zik, de ezek döntő többsége az izraeli légierőhöz képest elavult, pilótáik nem olyan jól képzettek. Az iraki vadászgé­pek egyharmada az Öböl-háború idején használhatatlanná vált.

Izrael már megélte a Scudok támadá­sát 1991-ben. Most pedig itt van Irán új csodafegyvere, a Sihab („Meteor”) raké­ta, amely képes elérni Izraelt. A Sihab hármas számú verzióját szeptember végén mutatták be egy teheráni katonai díszszemlén. A rakéta hatósugara 1300 kilométer, azaz képes elérni Izraelt és Szaúdi-Arábiát, de Oroszország déli és Európa délkeleti részeit is. Közben is­mertté vált, hogy Irán gőzerővel dolgo­zik a négyes számú verzión, amely még nagyobb veszélyt jelent majd, mint a hármas: hatósugara ugyanis sokkal na­gyobb lesz, mint elődjének. A Sihab mögötti technológia nagy része Orosz­országból ered, de Irán vásárolt technológiát Kínától és Észak-Koreától is. A Sihab valószínűleg az észak-koreai No­dong ballisztikus rakéta „lekoppintá­sa”, bár ezt az irániak tagadják.

4. A gombafelhő réme

Az „atomklubnak” ma hivatalosan hét tagja van. Ennyi ország vallja be ugyanis, hogy van atombombája.

Ma már van iszlám bomba is – Pakisz­tán épp az idén lépett be a „klubba” az­zal, hogy felrobbantotta első kísérleti atombombáját. Izrael szempontjából még szerencse, hogy Pakisztán fő ellen­fele nem a zsidó állam, hanem India, amely Pakisztán előtt néhány nappal lett az „atomklub” teljes jogú tagja.

Észak-Korea szinte biztosan dolgozik valamin – csak az állam annyira bezár­kózó és úgy őrzi titkait, hogy nem lehet tudni, atombomba-e az a valami. A fő veszély itt az, hogy ez a rettenetesen szegény ország abban a pillanatban, ha van eladható áruja, azt el is adja az el­ső jelentkezőnek, úgy, ahogy a Nodong ballisztikus rakétáit is eladta Iránnak. Ha atomfegyverről van szó, jelentke­zőkben nem lesz hiány. És nem is kell új ügyfelekkel megismerkedni … az ed­digiek is jól fizetnek.

Irak és Irán szinte versenyben állnak egymással, melyikük állítja hadrendbe előbb az iszlám első „igazi” – értsd: Iz­rael ellen irányuló – atomfegyverét. Ál­lítólag Iraknak már megvan az első há­rom atombombája, csak a hasadóa­nyag hiányzik a beélesítésükhöz. Az irá­ni Busehr városában gőzerővel dolgo­zik egy nagy kutatóközpont: a hírszer­zők szerint a városban rengeteg a nem iráni, akik leginkább csak kínaiul vagy oroszul beszélgetnek egymással ….

VÁLASZOK A KIHÍVÁSOKRA

Izrael az arab ballisztikus rakéták kihí­vására is képes válaszolni. A megoldás a Homa („Fal”) nevű rakéta-elhárító rend­szer. A rendszer egyik fő alkotó eleme a Kec („Nyíl”) nevű rakéta, amely ugyan­azon módszerrel operál, mint egy söré­tes puskával lopakodó vadász: becserké­szi a közeledő rakétát, majd közelről több tucat részecskét lő ki rá. A fő cél az, hogy az ellenséges rakéta ne Izrael felett robbanjon fel. Bár a rendszerrel végre­hajtott első kísérlet tavaly augusztusban nem sikerült, az idén végrehajtottak biz­tatóak voltak és így a rendszert a jövő év közepén hadrendbe állíthatják.

A Homa „szeme” a forradalmian új ra­dar, az Oren Jarok („Zöld fenyő”), amely képes 360 fokos szögben „látni”. A Ho­ma harmadik eleme a „Citromfa” nevű tűzvezetési rendszer. A radart két izrae­li elektronikai cég fejlesztette ki.

Az Oren Jarok észleli az ellenséges ra­kéta kilövését, nyomon követi a röppályáját és folyamatosan küldi az adatokat a tűzvezetési rendszernek, amely az adott pillanatban utasítást ad a Kec rakétakilövő állásnak az elhárító rakéta kilövésére.

Az első Homa-üteg 2000-ben lesz működőképes és ezt követően még egy, esetleg két további üteg telepítésé­re kerül sor. Az ütegek az ország szá­mára jelentős, bár távolról sem teljes védelmet nyújtanak majd. A hatalmas kiadást Izraelnek nem egyedül kell áll­nia – a finanszírozásban részt vesz az Egyesült Államok is.

Egy másik újdonság az a pilóta nélkü­li felderítő repülőgép, amely beméri a rakétakilövő állást abban a pillanatban, amint az kilövi az első rakétát. Ha Izra­elnek vagy az Egyesült Államoknak lett volna ilyenje 1991-ben …

A légierő

Lehet, hogy a Hel Avir „tartópillére” az amerikai gyártmányú F-15I vadász­bombázó lesz. Óriási távolságokat ké­pes megtenni bármilyen időjárási kö­rülmények mellett, emellett éjjel is „lát”, és nemcsak a horizontig, hanem annál is távolabbra. Csakhogy egy ilyen gép ára 84 millió dollár, azaz sokkal többe kerül, mint a szintén nagyon kor­szerű F-16-os. így még vita folyik arról, melyik repülőgépből mennyit vásárolja­nak. Mindenestre 25 darabot megrendeltek és már meg is kaptak az izraeli­ek. Ezek az F-151 gépek idén júliustól kezdve már izraeli felségjellel, izraeli pilótákkal repülnek.

Végső soron az ország sorsa a Hel Avir kezében van. Adott esetben az összesen 73 F-15-ös és 245 F-16-os gépnek kell elpusztítania a szír rakétakilövő állásokat és az iráni atomrakétá­kat. (Izraelnek összesen 780 harci re­pülőgépe van.)

Egy olyan fiatal országban, ahol eddig még két nemzedék sem nőtt fel, és ahol a közhangulat ilyen rövid idő alatt váltott át romantikus-idealistából materialista­cinikussá, a Hel Avir pilótáit még mindig a romantika dicsfénye veszi körül. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a néhány száz, főleg askenázi származású és nem vallá­sos fiatal férfi az ország legendás alapí­tóinak utolsó maradéka, nem véletlen, hogy ötödük kibucban nőtt fel.

Hogy a gombafelhőtől se kelljen félniük …

Természetesen Izraelnek a nukleáris kihívással is szembe kell néznie. Milyen válaszokat adhat az ország egy fenyege­tő atomcsapásra?

1) Olyan repülőgépeket állít hadrend­be, amelyek akár Iránt is képesek elérni. Az első 25 darab F-151 típusú vadász­bombázó megvásárlásával és felfegyver­zésével ez meg is történt Ha 1981-ben az 1000 km távolságban fekvő iraki Osiris reaktort sikerült lebombázni, akkor más hasonló akciókra is sor kerülhet.

2) Minden rakétakilövést azonnal re­gisztrál a térségben: erre való a már föld körüli pályán keringő Ofek műhold és az Oren Jarok radar-rendszer, amely két éven belül működőképes.

3) Olyan elhárító rendszert állít fel, amely még a levegőben megsemmisíti a közeledő ellenséges ballisztikus raké­tákat. A Homa a remények szerint ké­pes erre a feladatra.

4) A végleges béke a palesztinokkal sok gonddal jár majd, de egy biztos: ha a nagy izraeli városok közvetlen közelében 2-3 millió békés arab él, a többi arab or­szág többször is meggondolja majd, hogy gombafelhőbe burkolja Izraelt, hiszen ez­zel kínos halálra ítél több százezer palesztinai arabot is… Ezért olyan fontos a gyors békekötés és a béke folyamatos és szor­gos ápolása a palesztinai arabokkal, még azon az áron is, hogy előbb-utóbb várha­tó, hogy kikiáltják saját államukat.

5) És ha mindezek ellenére megtör­ténik a szörnyűség, ott van a 200 izra­eli atom-robbanófej, amelyek a válasz­csapásra szolgálnak … de ez már nem a CAHAL, hanem a mindenkori minisz­terelnöknek és hadügyminiszterének a feladata.

A Jerusalem Post és a Jerusalem Report cikkei alapján írta: