Légy szerény és szolid, lányom-Vagy mégse

A mai ortodox nők olyan közéleti szere­peket tölthetnek be, melyek évszáza­dokon át tiltva voltak számukra: vallá­sos bíróságokon feleségek képviseleté­ben járhatnak el, tudósként tanulmá­nyozhatják a Tórát, a zsidó törvények felett dönthetnek, a zsinagógában bi­zottsági tagok vagy akár elnökök is le­hetnek, sőt néhányuknak még az is megadatik, hogy Tóraolvasók legyenek. Az ortodoxia óvatosan ugyan, de egyre inkább elfogadja, hogy a nők intellektu­álisan és szellemiekben hozzájárulja­nak a vallásos közösség életéhez, ám ezzel párhuzamosan, testi jelenlétüket illetően a nők egyre többször ütköznek – ha nem is negatív, de – kritikus véle­ményekbe. Persze nem új keletű probléma a nőnek az otthon falain kívül, az ortodox közélet színterein megjelenni.

Az ifjú lányok azt tanulják az iskolá­ban, hogy nagyon figyeljenek oda rá, hogy öltözködjenek, és hogy beszélje­nek – nehogy szexuálisan megkísértsék a velük találkozó férfiakat. Azt is tanítják nekik, hogy a zsinagógában halkan kell beszélniük, hogy a női imák és dalok ne vonják el a férfiak figyelmét. Ennek ered­ményeként az ortodox nők testben és lé­lekben kettéváltak, s a férfibűn potenciá­lis forrásaként tárgyiasultak – állapították meg A Zsidó Ortodox Feministák Szövet­ségének (Jewish Orthodox Feminist Alliance, továbiakban JOFA) manhattani konferenciáján.

A JOFA konferenciája mintegy ezer em­ber részvételével zajlott, a szekciók két fő problémát tárgyaltak meg: milyen orto­dox jogalapot találjanak arra, hogy nők is olvashassanak fel a Tórából, és milyen hatással van a cniut, vagyis szemérmesség/szerénység az ortodox nőkre, ami a nők vallási, és szexuális életét, az önké­pét és a közéleti tevékenységet illeti.

Idana Goldberg, a Pennsylvaniai Egyetem doktorandusza, a JOFA konfe­rencia szervezőbizottságának társelnöke szombat esti beszédében így fogalma­zott: túl sok ortodox nőre mondható el, hogy „beszélnek, mégsem hallani a hangjukat.” „Túl sok olyan nő áll a szent­élyben, aki láthatatlannak érzi magát, mint nem kívánatos vendég. Túl sok olyan zsidó nő van, akik azért nem tud­nak kreatívan, tevékenyen részt venni a zsidó életben, mert a hatalmi tekintély elhallgattatta, kizárta őket.”

Blu Greenberg, a JOFA elnöke meg­nyitó beszédében a női szerénység ha­gyományos értelmezésének újrafogalma­zására szólított fel, hogy az „ne az elrej­tett nők egyoldalú szerénységmérője le­gyen, hanem a zsidó életmódot megha­tározó, mindkét nemre vonatkozó mér­ce.” A konferencia résztvevői megdöb­bentek, milyen heves vita bontakozott ki a szerénység kapcsán. Arlene Agus, a „Láthatatlanul: A Cniut pszichológiai kö­vetkezményei” című szeminárium veze­tője így fogalmazott: „Úgy tört felszínre a téma, mint egy vulkán. Nem gondoltam volna, hogy az első nyilvános vita alkal­mával ilyen hatalmas indulatokat vált ki. A test lett az ortodox feministák számára a legújabb frontvonal. Kívül, a közélet minden fontos terén eredményeket ér­tünk el, s most erőteljesen befelé fordu­lunk” – mondta egy interjúban. Kislány korában, mikor a Borough Parki-i Ifjú Israel Zsinagógába járt „a nők oldalán még kiénekeltük a tüdőnket” – emlékszik vis­sza Agus, aki ma felnőtteket oktat. Most, negyven évvel később a társadalmi elvá­rások annyira megváltoztak, hogy szinte sosem hallani a ortodox zsinagógában olyan nőt, aki teli torokból énekel, akkor sem, ha amen-t mond. „A kol isa (a női hang) ellenfelei kerekedtek felül, s a hall­gatás fátyla ereszkedett a nőkre. A nők gátlásosak lettek imáikban, s ez annyit jelent: inkább tudatában vannak a férfi­ak, mint Isten jelenlétének.”

Az erkölcsös viselkedés és szerénység ortodox fogalmát, ami elvben férfiakra és nőkre is vonatkozik, vakon félreértelmez­ték, s ennek akár katasztrofális következ­ményei is lehetnek. Gondoljunk csak a fi­atal vallásos lányok életveszélyes evésza­varaira, figyelmeztetett a Héber Egyetem tanára, Hartman Halbertal nyitó beszé­dében, melyben a cniut pszichológiai hatásait vizsgálta. „Úgy tűnik, hogy az ortodox társadalom lányaink hangját vastag ruha és a szexuális bűntudat alá rejti”, mond­ta a gender – a nemtan – és zsidó oktatás, serdülőkori pszichológia és szexualitás kutatója. Szerinte az egyre növekvő nyil­vános cniut-vita csak reakció a modem társadalomban a fiatal lányokat körülve­vő populáris kultúrára, ahol a zenei kli­pekben gyakran jelennek meg csípőjüket sztriptíztáncosnőként riszáló nők, s a rek­lámok tele vannak közel meztelen női testekkel. A női szexualitást középpontba állító tömegkultúra újra a figyelem közép­pontjába állította a cniut-ot mint „az elle­nállás egy módját, mint igazi önmegvaló­sítást”, folytatta Halbertal, „ami rendben is volna, ha a cniutot nem forgatnák ki eredeti értelméből, hogy a zsidó nők min­den kételyét ezzel hallgattassák el”. A nő­ket arra tanítják, hogy ne kérdőjelezzék meg se a rabbikat, se a férfiakat általá­ban, mert az nem felel meg a cniut esz­ményének. De hiába bugyoláljuk be a lá­nyainkat egyre több ruharétegbe, és hiá­ba zárjuk el őket az idegen tekintetek elől, nem tudjuk megvédeni vallásos lá­nyainkat a női test mindent átható szexualizálásának hatásától. Hartman Halbertal példaként több olyan esetet hozott fel, amiről ortodox mamák számoltak be ne­ki, hogy ifjú lányaik a sidduchot (a lehet­séges jövendőbelivel való találkozást) há­rom hónappal elhalasztották, hogy legyen idejük önsanyargató koplalásba kezdeni.

Ugyancsak az szerénység alapján zár­tak ki több nőt az ortodox élet vezető po­zícióiból, még akkor is, ha csak olyan vi­lági funkciókról volt szó, mint a zsinagó­ga elnöke. Technikailag erre egy Majmonidesz midrás-kommentár szolgált, amely így szól: „a közösség királyt kine­vezhet, de királynőt nem”. Majmonidesz szerint nő nem tölthet be hatalmi funkci­ót. A centrista ortodox zsidóság fő törvé­nyértelmezője, néhai Joseph B. Soloveitchik úgy határozott, hogy a legmaga­sabb pozíció, amit nő betölthet, a zsina­góga alelnöke. De hat éve Englewood- ban az N.,J. Ahavath Torah Gyülekezet­ben az elnöki tanács úgy döntött, hogy a sül elnök tisztjére leginkább egy olyan személy lenne alkalmas, aki története­sen nő. Shmuel Goldin, a rabbi, először lehetetlennek tartotta ezt, de mikor a bi­zottság ragaszkodott a jelölthöz, Gedalia Dov Schwartz rabbihoz fordult taná­csért, aki az amerikai centrista ortodo­xok rabbinikus tanácsával kapcsolatban álló egyházi bíróság, a Bét Din feje. Schwartz rabbi végül úgy határozott, hogy nő is betöltheti a zsinagóga elnöki posztját, hiszen egyáltalán nem királyi vagy királynői hatalomról, egy kézben összpontosuló parancsuralomról van szó. Valójában a zsinagóga elnöke egye­dül nem adhatja el a zsinagóga épületét sem, sőt még komolyabb összegről sem állíthat ki csekket ellenjegyzés nélkül. így történt, hogy mégis nő tölthette be há­rom évig az Ahavath Torah elnöki székét, s azóta más centrista ortodox gyülekezet is hasonlóképp járt el. Minderről maga Shmuel Goldin számolt be a „Hogyan osszuk meg a hatalmat” szekcióban.

Ez a történet csak illusztráció arra, mennyi minden változott az elmúlt har­minc évben az ortodox nők számára. Ak­kor, harminc évvel ezelőtt rendezték az első Nők és Judaizmus nemzetközi kon­ferenciát, mondta Blu Greenberg a JOFA elnöke. Mikor 1973-ban azt javasolta, hogy hozzanak létre női Tóra tanulmá­nyozó köröket, női kolelokat – a közön­ség kinevette. Ma már sok ilyen létezik szerte a világon. Ezek közé tartozik a manhattani Drisha Institute is, ahol több éves kemény tanulás után a nők a zsidó jog bizonyos területein döntőbíraként szerepelhetnek. Sok olyasmi létezik ma már, ami akkor még elképzelhetetlen lett volna, habár még távol vagyunk attól, hogy a nők egyenrangúsága általánosan jellemző legyen az ortodox világra. Ilyen diadal pl. a női Tóra-tudósok, a női ima­csoportok léte, és az, hogy nők is mond­hatnak kaddist a gyászban, s mondhat­nak áldást a borra, és hogy a Tóra-teker­cseket a női részbe is átviszik a zsinagó­gában, hogy a nők közel mehessenek hozzá, sőt Szimchat Tórakor ők is táncol­hassanak vele. Előfordul, hogy a sírkö­vekre felvésik az anya nevét is, vagy megemlítik azt a körülmetéléskor és bár micvókor. Ma már általánossá kezd vál­ni, hogy a lányoknak kialakult a saját ce­remóniájuk, a bát micva is.

Ennek ellenére még sok a tennivaló: többek között átfogó megoldást kell ta­lálni az aguna (elhagyott, vagy nem bizo­nyítottan özvegy, aki ezért nem mehet férjhez – a szerk.) dilemmára. Hétfőn en­nek szenteltek egy egész szekciót, ahol aguna aktivisták számoltak be munká­jukról, s egy rabbikkal együtt tartott zárt ülésen arról tárgyaltak, mit lehetne tenni a jövőben.

A folyamat, amelyet Greenberg úgy jel­lemzett, hogy „az ortodox feminizmus új­raértelmezi a nők szerepét és feladatait”, hatással van a férfiakra is. Aaron Frank rabbi, a baltimore-i Beth Tfiloh vallásos iskola igazgatója szerint. „A feminista tu­datosság erősödése nagy kihívást jelent a férfiak számára”. Példaként megemlí­tette, hogy „sok férfi elméletben ugyan nyitott a nők tanulásával kapcsolatban, de abban a pillanatban, ha az saját tanu­lásukat hátráltatja, például mikor az egyik szülőnek otthon kell maradnia a gyerekekre vigyázni, s kedd este épp a nőnek van Tóra szemináriuma, már más lesz a véleményük.”

Tova Hartman Halbertal arra hívta fel a figyelmet, hogy mindkét nem számára át kéne értékelni a cniut fogalmát. „Mind­annyian ugyanattól a torz kulturális tekin­tettől szenvedünk. Mint a Tóra őrzői, küzdenünk kell a megújulásért. Olyan vilá­got kell teremtenünk, ahol nők és férfiak együtt osztoznak Isten földjén, s együtt alkotnak szent közösséget.”

Juhász Borbála fordítása

*Köszönjük Peresztegi Ágnesnek, hogy fel­hívta a figyelmünket erre a cikkre. – P.K.