Legnagyobb ellenségünk, a szociális demagógia

A MAGYAR ZSIDÓSÁG nem tu­dott s nem tud olyan „bűnöket” el­követni a ténylegesen vagy látszat­ra befogadó nemzet ellen, amelyek annyira hatásosan hívnák életre az antiszemitizmust, mint a szociális demagógia. E métely ellen minden erőnkkel küzdeni kell!

A „zsidókérdés”, az antiszemitiz­mus a nagy magyar nemzeti elfoj­tások körébe tartozott az elmúlt négy évtizedben. Természetes, hogy az elfojtások felszínre tornak, a gyó­gyításiam, gyógyulatlan fekélyek fel­fakadnak, ha az egyén, a társadalom a demokratikus öngyógyítás útjára lép. A diktatúrát követő demokrácia sokkterápiája szinte elkerülhetetlenül – az adott népesség politikai, s egyéb kultúrájától függően! – gör­csöket, rángásokat, kómás besüppedettségeket, s a kábult ébredés rángásait, csapkodásait okozza. Csak reménykedhetünk abban, hogy az­tán gyógyultabban megnyugszik a nemzettest.

A görcsök, rángások mindig bejá­ratott útvonalaikat keresik. A ma­gyar történelemiben az ön- és közpusztító csapkodásnak jól megszo­kott íve az antiszemitizmus. Ezt már a legelső csapásoknál is érzékelhet­tük. A feldolgozatlanság azonnal a demokratikus átalakulás hordaléka­ként partra veti a „zsidó bűnöket”, 1919-től 1945-ön át 1990-ig. A hor­dalék, a szenny összetétele ismerős, benne éppúgy rétegződik a „zsidó hatalmi törekvés”, mint a „szakmák kisajátítása” vagy a „magyar érde­kek semmibevétele” stb. E kérdé­sekről – persze nem ezen a szinten, s nem csőcselék színvonalú képviselőikkel – lehetne s kellene vitát folytatni, akár még azon az áron is, hogy nem érdemes. Az intellektuális (?) antiszemitizmus talán csökkent­hető az értelmes kibeszélések, a po­litikai kultúra javulása, a demokrácia kiterebélyesedése útján. A „népi antiszemitizmussal” – sima előíté­letességgel – pedig mi nem tudunk semmit kezdeni.

Ami ellen igazán küzdhetünk, az a szociális demagógia. Ez ugyanis önmagában a „meg nem gondolt gondolat”, amely a társadalomban a patkánykórt terjeszti. Hatalmukat őrző régi gengszterek, hatalomra most törő új próféták meggondolat­lan gondolatokat kiáltoznak, ame­lyek csak a kedélyek felkorbácsolá­sára alkalmasaik, mintegy hívójelei a bűnbakképzésnek, a cigány-, a ro­mán-, a zsidóellenességnek stb. Ár­stopot mond az egyik, amely bizony tetszetős, népszerű javaslat; hogy ez rögtöni hiányhoz, sorálláshoz, pa­zarló felhalmozáshoz, a későbbiek­ben milliárdokat jelentő árugráshoz vezethet, kit érdekel ez a szociális demagógok közül?! Keveseket is alig. Megint mások erőteljes bér­emelésről papainak; a tömeg ujjong – miért ne tenné, hiszen minden­képpen ez a pillanatnyi érdeke -, s az igehirdetők hallgatnák az inflá­ciós spirálról, az árindex ugrásáról, a szegények további elnyomorodásáról, a szociális háló ellehetetlenülé­séről, s így tovább. A szociális de­magógia csak a kedélyeket képes felkorbácsolni, s még mélyebbre húzni a fölemelkedésben bízó nem­zetet. Vállal minden károkozást a népszerűségben való pillanatnyi für­dőzés s a hatalom megőrzésének, megragadásának bűvöletében. Az érzelmi felfűtés pedig nem a leg­jobb gyógyír sem a demokráciára találásban, sem egy gazdaság, egy társadalom józan, szakszerű, higgadt jobbításában.

A kedélyeiben felkorbácsolt tömeg – vagy annak kevéske felbőszült része – „igaza tudatában” azután nép-nemzeti mélylelkéből azonnal bevált görcseit hívja elő, az MTV elé megy vagy bármely más hely­színre, ami a tüntetéshez közel esik, s ,,zsidótlanítani’’ akarja a területet. A szociális demagógok pedig, mint akik jól végezték dolgukat, autójuk­ba szállnak, s magára hagyják a szociális demagógiájukkal becsapott, attól hangulatilag felszított tömeget. Pedig mindenki tudhatná az örök igazságot: nem az utcára vinni ne­héz az embereket, hanem onnan – értelmesen – visszahívni!

Ezért kell küzdenünk – kisebb- nagyobb reménnyel – a szociális demagógia ellen. (Hogy ez mennyire életveszélyes, azt megtanulhattuk a történelemből, a hitlerizmusból.) Vi­tatkozni kell – s természetesen nem kizárólag a zsidóságnak, a magyar értelmiség, szakértelmiség minden tagjának – a meg nem gondolt gon­dolatokkal, az ön- és közbecsapások­kal, a hazugságokkal, az önnépszerűsítő hülyeségekkel, a hangulatjátékokkal, mert ezzel nemcsak az antiszemitizmus dühkitöréseinek kisebbítésére nyílhat lehetőség, hanem az egész magyar társadalom fel­emelkedésére is. S ez nemkülönben az egész magyarság, a magyar zsi­dóság érdeke.

Fóti Péter