Látogatóban Zsao Ping-ju kajfengi zsidónál

Ha a kajfengiek külföldi kinézé­sű idegent látnak a helybeli Szentírás-soron, már kitalálják, hová igyekszik.

– Nem a zsidók leszármazottait keresi? – kérdezte tőlem egy öreg­ember, aki egy ingben üldögélt a fal mellett. Kézmozdulattal jelezte, merre lakik Zsao, de arra nem vál­lalkozott, hogy el is kísérjen odáig. – Már nem fogad látogatókat – tette hozzá az öreg -, túl sokan jár­tak nála.

A 68 éves Zsao Ping-ju egyike annak a néhány száz kajfenginek, aki zsidó származásáról nevezetes a júdaizmusnak ebben a hajdan volt központjában. A Pekingtől 630 kilo­méterre levő Kajfeng császári szék­hely volt valaha, a X-XIII. század­ban. A zsidók ezreinek adott ott­hont, ezek azonban lassacskán annyira asszimilálódtak, hogy emlé­keiken és történeteiken kívül más alig különbözteti meg őket a többi kínaitól.

A nyolcvanas években, amikor a kínai vezetés kaput nyitott a külvi­lág felé, a hatalom kajfengi képviselői azt remélték, tudnak valami pénzt csinálni a kínai zsidókhoz fű­ződő misztikából. Gondolták, idevonzza a turistákat. Úgy látszik azonban, elejtették ezt az ötletet, mióta a vezetés szembefordult a „burzsoá liberalizmussal”, ami Kí­nában minden nyugati eszme fedőneve.

Az idén nyáron egy New York-i család Kajfengben tartotta meg leá­nya bat micváját, és szerette volna meghívni az eseményre a helybeli zsidó közösséget. Nem engedélyez­ték.

Zsao elmondta, hogy a külfölddel fenntartott kapcsolatokban illetékes kajfengi hatóság felszólította, ne fo­gadjon külföldieket, csak hivatalos fogadásokon találkozzék velük. – De hát hogyne invitálnám be azo­kat, akik maguktól keresnek fel ott­hon? -kérdezte Zsao. – Ez nem volna vendégszerető viselkedés.

Bár a szomszédok vonakodnak el­kalauzolni az idegeneket, azoknak nem kerül nagy fáradságukba, hogy eltaláljanak hozzá. Zsao ismert em­ber Kajfengben, mert annak a ke­vés zsidónak egyike, akik ismerik a zsidó történelmet és kultúrát. Nem zsidó feleségével a Déli Szentírás-sor egyik udvarának mélyén lakik egy nagy szobában. Az utca valami­kor a zsinagóga épületegyütteséhez tartozott.

Ez a zsinagóga 1163-ban épült, és hétszáz éven át szolgálta a hitköz­séget, ezalatt tízszer renoválták. Alighanem a Sárga-folyó egyik áradása döntötte romba. Most a 4. szá­mú népkórház áll a helyén.

Zsaónak van egy vázlata az épülétről, amelyet az ükapja restaurált, miután visszavonult a császári udvarban betöltött hivatalától. Zsao maga, aki adóhivatali tisztviselő volt, néhány éve – nyugdíjba vonulása után – dolgozni kezdett a zsinagóga modelljén. Még bőven van rajta munka, hiszen három imacsarnokával és számos melléképületével igen jelentős intézmény volt.

A kajfengi múzeumnak a kínai zsidókról rendezett kiállításán lát­ható három kőtábla egyike Zsao családjától került a közgyűjtemény­be.

*

Zsidó kereskedők a VII. század­ban jutottak el Kínába. Egy részük más kalmárokkal együtt a Selyem Úton érkezett, de jöttek India déli partjai felől is a tengeren át. Közü­lük több ezren Kajfengben teleped­tek le. Valószínűleg Kína legna­gyobb zsidó hitközsége jött létre itt, de kétségkívül a leghosszabb életű. A kajfengi zsinagógában még két­száz éve is két-háromezer zsidó imádkozott minden szombaton. A XIX. század közepére azonban a vegyes házasságok folytán asszimilá­lódtak. Átvették a többségi han kí­naiak vagy – másutt – a mohame­dánok szokásait, elfelejtették a hé­ber nyelvet, és kínai neveket vettek föl. 1980-ban egy felmérés csak 79 zsidó családot talált Kajfengben, összesen 166 fővel. Más számítások szerint a félmilliós Kajfengben mintegy háromszáz zsidó származá­sú él.

Zsao és a hajdani császárváros más zsidó lakosai nem tartják be a vallási előírásokat, sem az ünnepeket. Zsao azonban emlékszik rá, hogy gyerekkorában kovásztalan ke­nyeret kapott a pészach ünnepén. Sok kínai zsidó a kínai holdújév idején ünnepelte meg a pészachot.

Zsao ugyan nem él a vallási elő­írások szerint, de megőrizte zsidó azonosságtudatát.

– Ha külföldi zsidók érkeznek ide, úgy érzem, van köztünk vala­mi kapcsolat, valahogyan vérroko­nok vagyunk – mondja. – A bará­taink ők, a testvéreink.

Egy amerikai zsidótól kapott egy menórát. Ott áll a szobája közepén, de sohasem használja. A falon kék kipa függ, kézi munka. Egyik leá­nyától kapta Zsao.

– Öt lányom van – mondja -, és ez jó, mert a zsidóságot az anyák adják tovább.

Zsaót zsidónak tünteti föl a ház­tartások nyilvántartása, de új sze­mélyi igazolványa szerint han nemzetiségű. Egyik leánya – meséli az öreg – annyira büszke a zsidóságá­ra, hogy el sem fogadta a személyi igazolványát, mert abban szintén hanként szerepelt.

Kínában 54-féle nemzetiség él, de a zsidókat nem ismerik el ennek, mert nyelvükben és szokásaikban már nem különböznek a han kínai­aktól.

Charlene L. Fu

(Associated Press)