Lág báómer

Az „ómer”, azaz kéve számlálását a Tóra írja elő (3 Móz. 23, 15) a következőképpen: „Számoljatok a szom­batra [értsd: peszáh első napjára] következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt ké­vét, hét teljes hetet, ötven napot számoljatok […]” Más szóval, peszáh első napjától kell számolni a napokat, a heteket (héberül „sávúót”, közhasználatú kiejtésben: „svüesz”).

Mire is (volt) való az „ómerszámlálás”? Egy, a 14. szá­zadban, Sevillában élt tudós, R. Dávid Ábud’ráhám gya­korlati magyarázatát adta ennek az egyébként szigorú liturgikus szabályokban foglalt szertartásnak: a peszáh és a sávúót közti napok a sürgős mezőgazdasági munkák időszaka, és akik művelik földjeiket, mindvégig kint tar­tózkodnak a határban, s mivel annyira el vannak foglalva az aratásra való felkészüléssel, a mezőgazdaság egyéb tennivalóival, a zöm hajlamos rá, hogy megfeledkezzék a közelgő „hetek ünnepének”, a sávúótnak a dátumáról, és ezzel együtt persze arról is, hogy az ünnep előtt Jeruzsá­lembe kell zarándokolni a termés zsengéjének bemutatá­sára. Nos hát, ezért rendelték el a negyvenkilencedik napi „ómerszámlálást” így el sem téveszthették, mikor tartoznak Jeruzsálembe zarándokolni, mikorra esik a hetek ünnepe.

Egy másik, ugyancsak hispániai tudós, a barcelonai R. Aháron Hálévi (aki a 13. sz. végén és a 14. sz. elején élt) ennél mélyebb gondolatot vélt fölfedezni a rendelke­zésben: a peszáh jelenti ki Izrael népe állami szabad­ságát jelképezi. Ez a szabadság csupán egy másik, maga­sabb rendű célnak, a szellemi szabadság elérésének volt az eszköze, amely célhoz az Egyiptomból való kivonu­lástól számított hét hét múltán érkezett el a nép, amikor is a Színáj-hegy lábánál megkapta a Tórát. Mindehhez hozzátette R. Ahárón, hogy Isten már a csipkebokor tü­zében közölte Mózessel: „Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Is­tent” (2 Móz 3,12). S Mózes, amikor csakugyan kivezet­te a népet Egyiptomból, tudtukra adta, reményük van rá, hogy Színájnál megkapják a Tórát, s ezért a nép a ki­jövetel napjától nem szűnt meg számolni a napokat, s ezek száma éppen 49 volt.

A bölcsek szerint Izrael népe Egyiptom 49 féle tisztátalanságával volt fertőzött, s ezért szabatott ki a teljes megtisztulásra 49 nap az Egyiptomból való kivonulástól számítva. Mások szerint a Tóra 7 féle tisztátalanságot sorol fel, mindegyiküktől való megtisztulásra 7 nap szük­séges, s így jön ki a 7×7, azaz 49 nap.

Ünneppé az „ómerszámlálás” 32. napja a „lág báó­mer” vált; a hagyomány szerint ez a nap jelezte a ró­maiak elleni lázadás kezdetét Gessius Florus helytartó idején, i. sz. 66-ban, s ez a nap Josephus Flavius szerint ijjár hó 17-ének előestéjére esett. Jelzőtüzek gyújtásával adtak hírt szerte az országban a felkelés kitöréséről, úgy­hogy másnapra az egész ország csatlakozott a felkelés­hez. Ez négyéves szabadságharccá bontakozott ki, amit a rómaiak 70-re vertek le, s ennek végakkordja Jeruzsá­lem elfoglalása volt.)

Ismét másik hagyomány későbbi időponthoz fűzi az ünnepet, éspedig a Bar-Kochba-féle felkelés kitöréséhez (i. sz. 135). A felkelés kezdeti győzelmeire emlékeztek az utódok; például a volhíniai R. Jáákov, ez a 14. században élt tudós, arról ad hírt, hogy ez a nap az ifjúság szórako­zásának volt szentelve: kellemes csevegéssel, kirándu­lással, futóversennyel, nyilazással és más játékokkal töl­tötték az időt, mintegy megemlékezve arról is, hogy az a járvány, amely R. Akibának, a Bar-Kochba szabadságharca egyik szellemi vezérének tanítványait pusztította, ezen a napon megszűnt.

Egy másik, a szentföldi méroni szokás volt, hogy a c’fáti kabbalisták, élükön az „Oroszlánnal”, R. Jichák Luriával ezen a napon fölkeresték R. Simon bár Jóhájnak és fiának, R. Eliezernek méroni sírját; R. Simont a rómaiak a felkelés leverése után halálra ítélték, s 6 fiával együtt egy barlangban talált menedéket, ott vadgyümölcsökön tengődött, de nem szűnt meg tanulmányozni a szent tör­vényeket. Ezrek vonultak a sírhoz, énekelve, ujjongva, táncolva, olajjal átitatott, drága selyemruhákat dobálva égő máglyákra.

Már előzőleg is szerte a világon gyertyákat gyújtanak a RASBA’J Rabbi Simon bár Jóháj emlékének tiszte­letére, akiről a kabbalisták úgy tartják, hogy ő a Zóhár szerzője, a kabbala atyja.

Izraelben „lág báómerkor” ma is, elsősorban Méronban tartják a régi hagyományokat, de szerte az ország­ban megünnepli a fiatalság, elsősorban a gyermekek, a tanulóifjúság kedves ünnepét, a „lág báómert” és a CÁHAL, tehát a hadsereg is feleleveníti az ősi hagyomá­nyokat, egyebek között céllövő-versenyek rendezésével.

Noha az „ómerszámlálás” ideje a gyásznak egyfajta időszaka, amikor tilos a szórakozás, a lakodalom „lág báómerkor” mindez alól felmentés van. Előestéjén szo­kás sok helyütt a Zóhárnak, a kabbala szent könyvének az olvasása, az evés-ivás, a lakomázás.

Rhódoszban ilyenkor rendezik a „genizák” temetését: a szakadt, kopott, már használhatatlan szent könyvek halmának temetőben való eltemetését az egész gyüleke­zet részvételével. [Jegyezzük meg, hogy a szent könyve­ket, kéziratokat, amikor használhatatlanná váltak, tilos megsemmisíteni, el kell őket a gyülekezet használata elől rejteni (a „genizsa” szó jelentése: „elrejtés”) száza­dunkban ilyen genizáknak a kairói zsinagógában való felfedezése valóságos tudományos kincseket tárt fel].

A barcelonai inkvizíció krónikája beszámol róla, hogy „Anuszím” zsidókat tehát olyanokat, akik kényszer­ből, látszatra katalizáltak, de titokban a zsidó hitet val­lották börtönbe vetettek, amiért ezen a napon gyertyá­kat gyújtottak.

Jólesz László