Ladino közmondások „félmúltból” szemlélve

Írta: Berger István - 1992-06-01 Rovat: Archívum, Esszé

Közmondáskincsünk, melyből ez alkalommal mutatványt kívánunk közreadni, a délkelet-európai szefárd zsidó szórvány körében fogantak, s ezért darabjai egy Atlantisz kiálló szilánkjainak tekinthetők. Szilánkoknak, mert ezer darabra tört tükrének szemcséit csillogtatják. Szórványkörében a szó kettős már-már hármas értelmében. Hiszen a kiűzöttek már spanyol hazájukban szórvány „diaszpóra” – voltak. Ma pedig a szórvány szórványa széthullásának lehetünk részvétteljes tanúi a nyelvi asszimiláció eredményeképpen. Akik ezen a nyelven beszéltek, kétharmad részükben – Görög- és Törökországban, Amszterdamban már a múltéi – Belgrádban, Szófiában, Bukarestben és Szarajevóban (!). Javarészt fél évszázada szűntek meg élni az európai zsidóság zömének sorsában osztozva. S akik még beszélik ötven éven felüliek zömükben immár nem első, hanem „második nyelvként”. Feljebb, a város (Szarajevó) neve mellé tett felkiáltó jellel a szefárd zsidók sorsában rejlő sokszoros és nem szűnő ezúttal a magyar határ földrajzi szomszédságában levő sajnálatosan „időszerű” megpróbáltatásaikra kívánunk utalni…

Szemelvényünk darabjai más csoportosításban M. Kayserling a múlt század végén kiadott válogatásában megtalálhatók: Biblioteca Espanola-Portugueza-Judaica, Strasbourg 1890.

A második világháború utáni évtizedekben több válogatás is látott térségünkben napvilágot, mint amilyen Isaac Mosconáé a bolgár zsidóság Évkönyveiben.

A MIOK 83-84-es Évkönyvében Sára Ágnes mutatott be egy csokorra valót az 1978-ban Belgrádban megjelent Makedoniai Zsidó Közmondások gyűjteményes kötete nyomán, „Családi élet, rokoni kapcsolat, közösségi érzés balkáni szefárd közmondásokban” címmel (320 old). Sorok írója 1976-ban ugyancsak a MIOK Évkönyvében hasonló témakörben, illetve ugyancsak jugoszláviai kiadásban megjelent szarajevói boszniai, hercegovinai tanulmánykötet nyomán közölt „Ladino közmondások, szólások és magyar megfelelőik” címen ismertetést. Ez utóbbiakban a korábbi török nyelvi (szókészletbeli) hatások után a szláv fonetikai hatás is éreztette közelségét. A ladinóban* át- meg átszőtték a mindennapi életet, mint máshol is a szólások, tömör népi bölcsességek.

Közmondáskincsünk s ezt anyanyelvűnk közmondásaira is értem olyan, mint a lemerülő sziget. Mesgyéit és csapásait követve ismét egyfajta „Atlantiszon” járunk ezúttal tágabb, egyetemes értelemben, ami a közmondásokat illeti, világviszonylatban. Hát még ha a felszín alá süllyedt spanyol zsidó kultúrközösségekről van szó…

A (nép)mesék világközösségéhez hasonlóan az emberiség elfelejti darabjait a közmondásoknak, mielőtt még felismerhette volna a bennük rejlő testvériséget és összetartozást. A szomszédjában esküdt ellenséget látó, vagy látni akaró ember beszélje az akár az övével legrokonabb nyelvet (vagy egyenesen ugyanazt!) (lásd a közeli Balkán, s a nem oly távoli Kaukázus népei közti véres konfliktust) talán egyszer még előbűvölheti tetszhalálából, s majdan életre keltheti ezt a nagy közös kincsestárat. Reméljük, hogy hihetünk benne.

Sajnálatos módon gyermekkorunk óta ugyanazt az alig másfél tucat közmondást halljuk ismételni unos-untalan a népnyelv gazdagságának csalóka jelszavával. Mintha bizony nem többtucatszor ennyivel gazdálkodhatnánk magunk is, a mindennapi életben egy anyanyelvet beszélők. S mielőtt „egzotikus” tájakra kalandozunk, nem például O. Nagy Gábor könyvében kellene elmerülnünk nekünk magunknak is?

Indítsuk a sort egy talányosnak is mondható (kétféleképpen is értelmezhető) szólásmondással:

1. ‘Li esta bien сото la mosca en la leche’

„Jó neki, mint a tejbe esett légynek”

а.) „Tejben-vajban fürdik” b.) ideiglenes jólét, aminek gyászos a vége.

Ahol még közel élünk a természethez, ott sem árt az óvatosság:

‘Quien no se quere quemar, no vaja á lado del homo’

„Aki nem akarja, hogy megégesse magát, ne menjen a kályha mellé, közel a tűzhöz.”

‘Olla de muchos no bulli’

„A fazék, amelynek sok a gazdája, sosem forr fel.” Kézenfekvő, hogy elsődleges értelme a „Sok bába közt elvész a gyerek”. Magyar közmondásnak felel meg. De a közismert „közös lónak túros a háta” kitételre is asszociálhatunk róla. A „tűzre-vízre vigyázzatok” olykor elkésett intelménél marasztalva:

‘Gata escaldada, hui de agua fridada’ „Amelyik macskát leforrázták, a hideg víztől is fut.”

Ugyanez testközelben a török civilizáció étkezési szokáskörének szomszédságában:

‘Quien en el caldo se quemo, en el „yagurt” asoplo’ „Aki egyszer megégette a száját, a joghurtot is megfújja.”

A tréfába bújtatott óva-intés, játékos-bizarr képben:

6. ‘Quien vee las barbas del vecino quemar, echa las

suyas á mojar’

„Ki a szomszéd szakállát égni látja, jó, ha a magáét vízbe mártja.”

Ne felejtsük el, hogy a Balkánhoz közel a Kelet, így nem kell a „szálkával” példálózni…!

‘El gamello vee solo la corcova de otros, у no la suya propia’

„A teve csak a másik púpját látja, sose a magáét!” Nem hagyhatom ki a sejtelmesen tömör példázatszérűén többértelmű szólást sem:

‘Guay! de la nave, que tiene muchos navigadores’

„Jaj a hajónak, melyen sokan utaznak!” a.) „Sokak sorsáért felelős” b.) fokozott veszélynek van(nak) kitéve…”

S hogy ismét a víz ürügyén már a pletyka és a rágalom vizeire evezzünk:

‘Mas vale caer en un rio furiente, que en boca de la gente’

„Inkább a kiáradt folyó vegyen a hátára, mint sok ember a szájára!”

Ugyanez anatómiai közelségből, s nyomban megkettőzve az átvitt értelemmel:

10. ‘La luenga, not tiene hueso, ma quebranta el hueso’ „A nyelvben nincs csont, de csontját töri másnak”

De a segítség, vagy a vigasz sok mindent orvosolhat (vagy enyhítheti a veszteség érzését):

‘Llagas untadas médiás pasadas’

„Írral kent seb, félig már heg”

A következő szólás bizarr, abszurditása a természeti közegbe ágyazva egy miniatűr szürrealista kép érzékletességével frappíroz bennünket:

‘Cuando crecera á la rana pelos’…

„Ha majd a békának bajsza vagy bundája nő…”

A természeti képtelenség, túlzás megjelenítő ereje meggyőzően tálalja a köznapi igazságot:

‘Al rico le echa, у el gallo huevo’ „Gazdagnak a kakas is tojik”

Folytassuk a férfi és nő, házasság és gyermekáldás viszontagságainak, illetve az ebből fakadó tanulságoknak szemügyrevételével amúgy mogyoróhéjban! A két nem kölcsönös portréja egymásról:

‘El melon у el hombre nunca se conocen’

„A férfit és a dinnyét sosem ismered ki”

S az érem másik oldala:

‘El melon y la mujer, malos no es de ver’

„A dinnye és az asszony hibáját sose látod (előre)” Ezért aztán itt ismét a népi paradoxon szemléletes kifejezőerejével:

‘Cuando te casas, avri cada ojo cuatrol’

„Ha házasodsz, mind a négy szemed nyisd ki!” (Értsd: Ha négy volna, az is kevés volna…)

Még egy frappáns paradoxon, kiélezett túlzás:

16. ‘Desea la prenada nieve tostada’

„Várandós nő még a sült havat is megkívánja”

S ami sajnos együtt jár:

17. ‘Ni lluvia sin truenos ni partos sin dolores’ „Nincs eső égzengés szülés jajszó nélkül” Végezetül, álljon itt néhány jellemző szólás-mondás a vallási életet érintő fogalmak, s az ezek köréből származó héber kölcsönszavakhoz kapcsolódóak ‘teva , ‘széchel’, ‘mázál’, ‘sábát’, ‘kávod’, sorából:

Társadalom és morál az askenáz világ nem kevésbé dédelgetett „kóved”-jének paralelljeként:

18. ‘El cabod es de quien lo da no de quien lo torna’ „Azé a tisztelet, aki adja, s nem aki fogadja”

Egy jól ismert, s irodalmi asszociációkat is felidéző paradigma tükörképe:

19.‘Un dano sehel’

„Az ész bajjal jár.”

Szellemes, ütköztetése a kétféle pénznem fogalmának, s ezen keresztül egyfelől általában a tegnapelőtti mediterrán világnak másfelől pedig a balkáni (görög-török) szférának: „középen” a posztbiblikus zsidó néphagyomány hiedelemvilágának kicsiny rekvizítumával a Kelet antik csillaghitének eltévedt reminiszcenciájaként álló „Mazal”* szóval.

20.’Mas vale una dracma de Masai que una óra de ducados’ „Többet ér egy drahma szerencse mint óraszám olvasott dukát.”

A továbbiakat szűkebb értelemben vett hitéletünkből merítve.

A már-már tréfás hangnemben exponált realitással:

21. ‘Y el „Hasan” se erra ante la „Tebah”

„A kántor is téved a frigyszekrény előtt”

A hithű vallásgyakorlat közvetett kifejeződése: (ill. mellőzésének) már-már pellengérre állítása:

22. ‘La nochada mal pasada y selihoth á las cuestas…’

„Álmatlan éjszaka akár az ágyban töltött ‘szlichesz’”

(A Ros-há-Sáná előtti hetek virradati fohásza(i) „Szlichot”: Bocsánatkérések, megbocsájtás.)

A zsidó naptári évnél maradva:

23. ‘Despues de Purim platicos’

„Purim elmúltával ejtett tréfák”

Akkor tréfál, amikor már nem időszerű, t. i. Purimkor kellett volna /v.ö. a magyar „A farsangnak vége van…”, továbbá a közismert jiddis szólást: ‘Eszrojgem noch szükesz’ Sátoros ünnep után nincs szükség az ünnepi csokor részét képező citrusgyümölcsre (ethrog-ra). A mondást azért idézem párhuzamként, mert még a jiddisül nem tudók közül is sokan emlékeznek rá, s ugyancsak a „naptár” körébe vág. Tegyem még hozzá, hogy: „eső után köpönyeg”?

24. ‘Sabat no es cada dia’

„Nem minden nap szombat”

„Lehavdil” (azaz: „a hitelvekből következő különbségek fenntartásával”): a megfelelő magyar közmondás mi tagadás összefüggésünkben némileg profánul hangzik: „Több nap, mint kolbász”.

A Tóra özvegyet, árvát és idegent figyelmünkbe ajánló védelmező intelmének mintegy költőien szép érzelmi visszhangjaképpen:

25. ‘Cielos y tierra se alegraran’

„Ha az árvák felkacagnak, föld és ég együtt vígadnak”

Megszívlelendő tanulság a visszatekintés és a jövőbenézés biztató egybekapcsolásával. Egyszersmind „a nemesség kötelez”, közismert szállóigéjével (?) polgári szentenciájával összhangban:

26. ‘Si nevűm no somos de nevűm venimos „Ha próféták nem is vagyunk, de próféták köréből származunk”

Epilógus gyanánt hadd álljanak itt Ács Gedeonnak*** „negyvennyolcas” Kossuth emigránsnak, protestáns lelkésznek és (világ)utazónak máig időszerű reflexiói brussai sétája nyomán (Törökországban) mint-egy másfél évszázada, amelyeket 1856. november 13. dátummal vetett papírra, s amelyek az 1492-ben Spanyolországból elűzött s Török- és Görögországban megtelepült ibériai zsidók sorsáról jutottak eszébe:

Az elhanyagolt városnegyed és lakói láttán felszökő érzés egyszerre „szánalommá és részvétté változik” benne, mert észreveszi, hogy e nép egymás közt spanyolul beszél.

„E néphódítók által fogságra hurcoltatva vagy világba űzetve, annyi századon át makacs hűséggel ragaszkodik vallásához, nemzetiségéhez, nem adva fel reményét, hogy egykor még látandja virágzani Izrael népét Zionon és a Jordán partjain.

De a nyelvet, melyen Mózes Törvényt hozott Áron szónokolt Józsué vezényelt Dávid énekelt Ézsaiás jósolt csak a szent hetedik napon használja zsinagógáiban, mint ünnepi köntöst, melyet nem akar hétköznap koptatni. Egyébként pedig használja a gojim-a népek nyelvét, amelyek közt él, vagy azon hazáét melyből utoljára űzetett ki. A törökországi zsidó ajkán a spanyol nem egyéb, mint keserű tanúbizonyság a spanyol fanatizmus ellen.”

A továbbiakban a szerző történelmi, társadalom- és vallástörténeti, valamint művelődéstörténeti szempontból egyaránt igen találó párhuzamot von a mediterrán zsidóság (szefárd), s a nyugat-közép-európai zsidóság (askenáz) sorsa, illetve a kísértetiesen hasonló viszontagságok és kihívások, s a kihívásokra adott válaszok között beleértve a kulturális válaszokat és reakciókat is -, ami az általuk beszélt nyelvet illeti:

„A XIV. század közepén Strasbourgban a nép kilencszáz zsidót gyilkolt le írja Ács Gedeon -, mert azok nem akarták megcsókolni a keresztet… Mainzban ugyanakkor tizenkétezer zsidót öltek le, Lübeckben kilencezret, a többi német város sem maradt hátra e kegyes keresztényi munkában. Az üldözésből szökdösők serege lengyel és magyar földre menekült. Azt hinné az ember, ezek, s utódaik lerázták még a port is lábaikról, midőn az üldöző német nép közül kiszabadultak. Nem! Utódaik még ma is azon nyelvet beszélik, melyet égetett, nyúzott őseik használtak Frankfurtban, vagy Nürnbergben, a romlott német zsidó nyelvet hogy az legyen tanúbizonyságul üldözőik ellen…”

De ha idegen nyelven szól is a zsidó, nem veszti el soha nemzeti vallását s szokásait, nem felejti végképp a szent nyelvet, s kivált nem a jósok ígéreteit (a próféták jövendöléseit – A szerk.).

Megjegyezhetjük, hogy az elüldözött zsidók persze nem maguk szánták „tanúbizonyságul” a „megőrzött nyelvet” (hogy itt Canettivel „szóljunk”) az elüldözőkkel szemben. Igaz, annál megrendítőbb, hogy Ács Gedeon előtt ilyen „tanúbizonyság” gyanánt nem minden ok nélkül tűnhetett fel. Inkább egyfajta megőrző hűségről van szó, mely semmit nem akar levetni, amit egyszer magáéul tudott, vele, mint kulturális örökséggel azonosult -, ezért folytonosságot és iránta ragaszkodást érez.

* I. Moscona fogalmazásában „Judesmo” – a ladinót beszélők csak „(judio)Espanol”-nak, azaz egyszerűen „spanyol”-nak nevezik. Ennek az utóbbi elnevezésnek nyomán különböztetik meg héberül máig „szfárádit” (‘spanyol’), s az „eszpanyolit” (‘ladino’), ill. különböztették meg a korábban németül a „spanisch” = ‘spanyol’ – s a „SPANIOLISCH” = (‘ladino’) megjelölést(!). Találó kifejezéssel olykor „történeti spanyol”-nak szokás nevezni – ezzel a nyelvtörténeti előzményt s kiinduláspontot hangsúlyozva, s kevesebb figyelmet szentelve a benne bekövetkezett későbbi változásoknak (török és héber kölcsönszavak, stb.)

**A Mazal eredeti jelentése szerencsecsillag(zat). [(V.ö. „gálgál -há-mdzálot”: ‘állatöv’ (Zod

*** Ács Gedeon: „Mihelyt gyertyámat eloltom” (Bostoni utijegyzetek).

Gondolat, 1989. Bp. (155/57/58. old.) Visszaemlékezések Brussára, VI.-Séták. Nov. 13. (1856?)