Kovács Johanna grafikusművész kiállítása a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Chagall Kamaragalériájában

Oscar Wilde mondja: „Minden művészet egyszerre felszín és jel­kép.”

Minden festő a vérével fest. Min­den ecsetvonásban benne van ő ma­ga, a családja, a múltja, a jelene és benne van a történelem.

Kovács Johanna. A jelen: kedves, mosolygós, fiatal arc, láthatóan ki­egyensúlyozott családi élet, a lábuk­hoz simuló festőien szép kisfiúval.

A képein drámaian lüktető vonal­ritmus, ami dinamikus feszültségé­vel, tragikumával túllép a tárgyon. És el kell fogadnunk: ez Kovács Johanna.

Egy művésznek nincs magánélete, hiszen a műveiben kitárulkozik és szól, sokszor ordít a kortársaihoz, az utókorhoz. És fel kell fognunk, rezonálnunk kell rá. Ezzel tartozunk a művésznek.

Bukarestben született, 1954-ben. A múltról sokáig nem tudott semmit, tizenkét éves, amikor édesanyja el­meséli, le is írja életét, jellegzetesen zsidó sorsát. Auschwitz kitörölhetetlenül belevésett emlékeit, amitől meg akarta kímélni őt, de ami hoz­zátartozik emberi lényéhez és rá­nyomta bélyegét az ő életére is.

Amióta csak emlékezik, mindig rajzolt. Középiskola után az egye­tem grafikai szakára járt Bukarestben, dolgozik filmstúdióban, majd Budapesten az Iparművészeti Főis­kolán folytatja tanulmányait. Min­dent meglát, az élet minden jelen­ségére reagál, a természet kagyló­kon, köveken keresztül hozzá be­szél.

Az édesanyja pokoljárása, a hal­lomásból megismert gázba fúlt tör­ténelem véresen beleégetve, kitöröl­hetetlenül él benne. A nyomasztó lelki élmények és a mű, amelyen már nem is számít a tárgy, az emberi állapot lírai példázata. Egyik témája a magány. Biztos kézzel vezetett vonalak, az emberi alakot körülve­vő, örvénylő világ, amin képes ural­kodni, de amibe mélyen bele van ágyazva. És élő érzelemmé válik a biblia világa, megelevenednek a bib­lia alakjai, örök humánumukkal.

Néha foltokká mossa el a vonala­kat, később színesebbé válik a rajz, de mindig szenvedélyesen kavargó vonal kavalkád.

Kovács Johanna uralkodik az anyagon. A benne égő tűz, ami mű­veiben lángol, a nyomasztó múlt és a nyomasztónak érzett jelen.

A benne élő történelem.

Kertai Klára