Kortárs dráma és posztdramatikus színház – 6. Kortárs Drámafesztivál Budapesten

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Litera

2007. október 31. November 23. és december 3. között hatodik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivált – a sokrétű magyar és nemzetközi program a posztdramatikus színház törekvéseit állítja előtérbe. A fesztivál a Nyíregyházán Keszég László által rendezett Erdős Virág-darabbal, a Merénylet-tel nyitja a programot, szerepel Garaczi László Plazmá-ja s Tasnádi István Finito-ja lesz a fesztivál záróeseménye. A díszvendég a kortárs izraeli színház. 

A fesztivál díszvendége a kortárs izraeli színház: a MIKVE című darab, hadar Galron darabja Michah Lewenson rendezésében látható – az előadást Izraelben ötszáznál is többször játszották, a témája a zsidó rituális szetartás, a mikve, melynek kapcsán az alkotó e keretben általános kapcsolati kérdéseket feszeget vallásos és nem vallásos alakokat vonultatva fel a színpadon, mindenki számára emészthető módon mutatva be az általa körüljárni kívánt problémát.

Az írónőnek ez az első darabja, Izraelben arról vált híressé, hogy egy szintén hitét követő kolléganőjével olyan stand-up comedyt hoztak létre, mely a humor segítségével utat talált a nem vallásos izreliekhez is. A Mikve két alkalommal látható, november 26-án és 27-éneste héttől a Vidám Színpadon.

Egy másik fontos külföldi előadás Dave St-Pierre koreográfus-rendező munkája, A lélek pornográfiája, mely a Trafóban látható november 25-én és 26-án este nyolctól. Az előadás a gesztusok szintjén is megjelenő önáltatást, apró hazugságokat hivatott érzékletesen bemutatni, s egyszerre épít a szövegszínházi hagyományokra és a táncszínház eredményeire.

A fesztivál kezdeteitől együttműködik a Goethe Intézettel: idén egy előadás, egy fontos nemzetközi szeminárium és kísérőrendezvények szerepelnek az együttműködésükben megvalósuló programok között. Az előadás a Schauspiel Stuttgart René Pollesch-előadása, a Mikor mehetek be végre egy szupermarketbe és vehetek meg pusztán jó megjelenésemmel mindent, amire szükségem van – a darabot az író, René Pollesch rendezte. Darabjai nagy sikerrel futnak Németország és Ausztria színházaiban, túl az ötvenedik darabján megállapítható, hogy a kapitalizmus és globalizáció egyénre kifejtett hatásaival foglalkozik, nagyon harsány előadásokat készít (a mindnenapokban ordibáló színházként jellemzik) s épít a közönséggel való közvetlen kapcsolatra. jelen darabja a szegénység problémájáról beszél.

Hans-Thies Lehmann professzor, a Posztdramatikus színház című jelentős színházelméleti mű szerzője nemzetközi szeminárium keretében elemzi fiatal, Magyarországról és a visegrádi országokból érkező gyakorló és elméleti színházi emberekkel a fesztiválon látható magyar előadásokat, de egy, a nagyközönség számára nyitott eőadást is tart majd az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben november 25-én három órától. A Visegrádi országokból a szemináriumra érkező résztvevők maguk is tartanak majd előadásokat ugyanitt.

Az idén a fesztivál együttműködik a Drámaírói kerekasztallal is – erről Kiss Csaba számolt be a sajtótájékoztatón. A fesztivál keretében mutatják be a Rivaldát, az elmúlt év színházi bemutatóiból, darabjaiból válogató kötetet is. A Drámaírói Kerekasztal maga megszervezi majd februárban, idén másodszorra, a DESZKA fesztivált is – ott a drámaírók találkoznak, itt a színház felől közelítik meg a kortárs drámát. Fontos kísérőrendezvény az Írók iskolája – az iskola írója című program, melynek során egy-egy író megy el valamelyik kiválasztott budapesti iskolába, ahol készülnek a darabjából, melyet együtt néz meg a diákokkal, akik kérdezhetik róla – a program előzménye Debrecenben már lezajlott az I. DESZKA fesztiválon, a diákok és a drámaírók is örömmel vettek benne részt.

A hét színészből és két-három őket segítő szakemberből álló KoMa is bemutatkozik a fesztiválon: a Bakelit-ben Garaczi László Plazma című darabját viszik színre, melyről a székesfehérvári bemutató szereplőivel és alkotóival együtt december elsején ugyanitt (Bakelit M.A.C.) kerekasztal-beszélgetést is tartanak. Másik projektjük a Vajdai Vilmos rendezésében megvalósuló felolvasószínház a Sirályban november 27-én este tíztől Gazdag Péter Hacsakúgynem című darabjából.

A fesztiválon a női alkotóknak is kiemelt szerepet biztosítanak: Erdős Virág mellett a Tünet Együttes rendező-koreográfusa, Szabó Réka, a Romániából meghívott előadás, a mady.baby.edu alkotója, Gianina Carbunariu és az izraeli alkotó Hadar Galron lesz a résztvevője annak a kerekasztal-bezsélgetésnek, melyet Sebők Bori vezet a Sirályban noveber 28-án öt órától.

Az 1997 óta megrendezett Budapesti Kortárs Drámafesztiválon az idén izgalmas vendégjátékokat láthat az érdeklődő közönség, új izraeli darabokból felolvasást is szerveznek, hebraisztika szakos hallgatók számára drámafordítói szemináriumot tartanak és bemutatják a kortárs izraeli színházi életet. A fesztivál fontos céljának érzi, hogy a kortárs kritikát segítse, s meghatározott témakörökben posztgraduális képzéseket szervezzen, így az idei szemináriumot számos program követi majd.

A kortárs magyar és külföldi előadások mellett számos kísérőrendezvény is várja az érdeklődőket. A 2005-ös fesztiválon sikeresen elindított Visitors’ Programme folytatódik: húsz neves fesztiválszervezőt, kritikust, színházi szakember érkezik Budapestre, hogy végignézzék a magyar programot, és napközben a kortárs színházi élet képviselőivel találkozzanak: a meghívottak közt van többek között Torsten Maßt, a 2008-as Theater der Welt kurátora és Marie-Hélène Falcont, a montreáli TransAmériques kortárs színházi fesztivál művészeti igazgatója.

Mindenről részletes információkat közölnek a fesztivál honlapján, ahol az itt nem említett programokról és előadásokról is olvashatnak. (A honlapot az elkövetkezendő három napban számos inforációval gazdagítják, s onnantól, valamint a fesztivál ideje alatt is folyamatosan frissítik.)

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]