Könyvespolc: “Amit eddig nem írtak meg” – Junger Ervin: Bartók és a zsidó diaszpóra

Amit eddig nem írtak megKönyvespolc

(Junger Ervin: Bartók és a zsidó diaszpóra. MTA Judaisztikai Intézet, 1997. 292 oldal, 677 forint)

Igen sok könyvet olvashattunk már Bar­tók Béláról. Megismerhettük őt úgy, ahogyan mások látják, és úgy is, ahogy ő saját magát láttatja írásain keresztül. Olvashattuk tudományos munkáit; sza­vait a magyar és más népek folklórjáról, zeneszerzői tevékenységéről. Leveleit is elolvashattuk, közöttük nemcsak a ku­tatási s egyéb munkája során írt, mint­egy „hivatalos” írásokat, hanem családi leveleit is, amelyeket édesanyjához, fe­leségéhez, fiaihoz intézett. Azt hihetnők, Bartókról már mindent megírtak, ami megírható. Szóltak emberi nagysá­gáról, hazaszeretetéről és humanizmu­sáról, a nemzeti és a nemzetközi zenei életben betöltött szerepéről. Ismertek családjához fűződő érzelmei, tudjuk, milyen barátság vonzotta Kodályhoz és a népdalokat éneklő egyszerű, szegény parasztokhoz. „Kísértük” gyűjtőútjain Erdélyben, a Dunántúlon és a Felvidéken; Törökországban és Észak-Afrikában. „Átéltük” kényszerű emigrációját s boldogtalansággal átszőtt amerikai éve­it. Elemezték kompozícióinak dallam­anyagát, szerkezetét, az aranymetszés és a hídforma jelentőségét kompozíciós munkásságában. Tudjuk, mennyire sze­rette a természetet, a hegyeket és a pa­takokat, a növényeket és az állatokat, a bogarakat, lepkéket. Hallottunk arról, hogy New Yorkban, a kőrengetegben mint fedezte fel kifinomult szaglóérzékével a lovak erőteljes „illatát”. Ismer­tek szívós küzdelmei az antihumánus erőkkel, nyilatkozatai a fasiszta Olaszor­szág és Németország politikusairól és művészi-társadalmi szervezeteiről. Mi az, amit még nem tudunk róla, feltárha­tunk-e még olyan, eddig nem ismert te­rületeket, amelyek erőszakoltság nélkül kapcsolatba hozhatók Bartók kristály- tiszta személyiségével?

Új megvilágításban mutatja be Bar­tók jelentőségét Junger Ervin zene­szerző-zenetudós, aki huszonöt évig volt a kolozsvári zeneművészeti főisko­la professzora, s húsz éve a tel-avivi egyetem tanára, ahol minden évben Bartók-kurzust vezet. Könyve angol-hé­ber kiadása megelőzte a magyarországi megjelenést. Izraelben természetes do­log, hogy a szellemi alkotás legkülön­bözőbb területeit a zsidó közösséghez viszonyítva vizsgálják. E könyv ott fon­tos küldetést tölt be, ahol ma Bartók a legtöbbet játszott zeneszerző, s ahol a nagy számban élő magyar zsidók nem­zeti öntudatát emeli a zsidósághoz kö­zel álló minden magyar művész vagy tudós népszerűsége.

Junger szinte napról napra követi Bartók kapcsolatát a zsidó művészek­kel és mecénásokkal. Bartók elindításá­ban, népszerűsítésében sokat tettek a Budapesten nagy lélekszámban élő gazdag és kulturált zsidó polgárok, akik örömmel karolták fel az „új idők új da­laival” jelentkező művészeket, szem­ben a minden újdonságtól idegenkedő magyarnótás dzsentriréteggel. Bartók már zeneakadémista korában divatos lett; olyan sok jól fizető zsidó tanítvá­nya volt, hogy méltán írta édesanyjá­nak 1901. október 5-én Pozsonyba: „Tehát egész létemet zsidónak köszön­hetem.” (Családi lev., 47. o.) A Hatvany-Deutsch-szalonnak már 1902-től szívesen látott vendége; 1918-ban Kohner báróék két hétre meghívták vidéki kastélyukba, s a Tanácsköztársaság bu­kása után Lukács György apja Gellért­hegyi villájában Bartók két évig élvez­hette családjával a gazdag bankár ven­dégszeretetét, egy kétszobás lakrész­ben. Persze a Bartók-művek bemutatói, kiadói, impresszáriói nem par excellence zsidók, hanem zsidó muzsikusok, üzletemberek. E könyv több ezer zsidó kapcsolatról számol be, ezek között vannak lényeges barátságok, munka- kapcsolatok. Például 1918. május 4.: Bartók Kálmán Oszkárral, a „Kéksza­kállú” basszusénekesével próbál; Bar­tók „Reinitz Bélának igaz barátsággal és szeretettel” ajánlja az Op. 16-os Öt Ady-dalt; 1918. június 21.: Bartók újból találkozik Lengyel Menyhérttel, s vég­legesen megállapodik vele a „Manda­rin” megzenésítéséről; 1919. április 21., Budapest, Zeneakadémia: Bartók második szerzői estje. Ilyen és ehhez hasonló fontos találkozások mellett akadnak kevésbé jelentős kapcsolatok, mint példul az, hogy az 1924. feb­ruár 5-én Komáromban rendezett Bartók-zongoraestre a jegyeket elővétel­ben Spitzer Sándor könyvkereskedése árulja.

Junger könyve már természeténél fogva egyoldalú (hibáktól sem mentes), de hallatlanul fontos nemcsak a ma­gyar zsidóság részére, hanem egész nemzetünk számára is, mert benne vé­gigkísérhetjük azt a folyamatot, amely Bartók nemzeti öntudatának és huma­nizmusának fejlődését mutatja az 1938-as (első) zsidótörvény elleni tilta­kozásig, és a híres „budapesti végrendelet”-éig: „Mindaddig, amíg a budapes­ti volt Oktogon tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikről jelenleg van, továb­bá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcso­latban emléktáblát mindaddig ne he­lyezzenek el nyilvános helyen.”