Ki a „történelmi zsidó”? Válasz Feldmájer Péternek, a Heti Válaszban megjelent levelére

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: EMIH

2008. február 18. / Köves Slomo A magyar sajtóban megjelenő publikációimra (olyanra mint például a „Kell-e egységes zsidó képviselet?) és a Heti Válaszban Szőnyi Szilárd „Ószövetség” – címmel megjelent írására reagálva Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke is megszólalt.

A Heti válaszhoz címzett levél sajnos az antiszemita gyűlölködés retorikáját idézte, a Mazsihisz elnöke által is oly lényegesnek tartott gyűlöletbeszéd fogalomkörét súrolva. Nem térnék ki a zsidótörvények logikájára emlékeztetető révrendszerre, mely szerint például a Mazsihisz keretein kívül működő zsidó hitközségek nem elégé magyarok. Érdemes azonban tisztázni a „történelmi zsidó egyház, irányzat” meghatározását. Feldmájer ugyanis úgy értékeli, hogy a Mazsihisz az egyetlen történelmi zsidó egyház, „a magyar vallásos zsidóság több mint kétszáz éves hagyományának” a Mazsihisz az egyetlen letéteményese, és a Mazsihisz-EMIH viszonyt, a történelmi keresztény egyházak és az új Krisztus-hívő egyházak viszonyához hasonlítja.

A történelmi zsidó vallás a több mint háromezer éves Bibliára, Tórára alapozza öndefinícióját. Ez az alap az, amely a szóbeli értelmezés (talmudi irodalom stb.), és a Sulchán áruch törvénykönyv kereteivel kiegészülve a zsidó vallás hitelveit, értékeit, korlátait megszabja. A zsidó vallás tanításainak a kezdetektől fogva voltak különbféle értelmezései. Ezek belső irányzatokat alakítottak ki. Ilyen például a Magyarországon is 250 éve honos haszidizmus (pl. Nagykálló, Sátoraljaújhely), melynek egy leágazása az EMIH-hez közel álló lubavicsi iskola. Azok az értelmezések azonban, amelyek a Biblia és a Szóbeli Tan kereteit túllépték, egy idő után kiléptek a zsidóság berkeiből, és egy különálló vallás hitrendszerévé alakultak.

Körülbelül kétszáz évvel ezelőtt, a zsidók közjogi helyzetének változásával, egyes zsidó gondolkodók úgy vélekedtek, hogy az általános felvilágosodás eszméjét követve, illetve a külső társadalmi lehetőségekhez és politikai elvárásokhoz igazodva valamilyen módon meg kell reformálni a zsidóság vallási szertartásait, szabályait és intézményeit. Ezeknek a változtatásoknak („reformoknak”) a hívei és ellenzői egységes irányzatokba vergődtek, és így alakult ki a reform vagy neológ és velük szemben az ortodox irányzat. Míg a korabeli neológia úgy vélekedett, hogy az antiszemitizmus leküzdésére és az emancipáció által adatott lehetőségek kiérdemlésére a legmegfelelőbb út a vallás megreformálásával járó kulturális asszimiláció, az ortodoxok azon az állásponton voltak, hogy a vallás szabályait érő változtatások sértik a Szóbeli Tan és a Sulchán áruch kereteit, és így az a zsidóság végét jelenti. Tehát minden „reformáló”, nem „történelmi” hagyományon nyugvó törekvést elvetettek.

A ma is működő neológ Rabbiképző Intézet megalapítása kapcsán vált a legélesebbé a szembenállás. Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, sarkadi főrabbi például egyike volt annak a négyszáz magyar ortodox rabbinak, akik 1868-ban kiáltványt írtak alá a Rabbiképző megalapítása ellen, tartva attól, hogy ez az intézmény a fenti újítások szellemében fogja képezni növendékeit. A reformok terjeszkedésétől aggódva, az ortodoxok igyekeztek teljesen elzárkózni a neológoktól. Úgy vélekedtek, hogy „ha a reformerek sorsa a mi fennhatóságunkra lenne bízva, akkor ki kellene őket zárnunk határainkból… nehogy maguk után vonjanak minket…” (Schreiber Mózes pozsonyi rabbi, 1819. február, Chátám Szofer 6:89. fej.). A neológ zsinagógákat „eretnekek házának” (Nagymihályi rendeletek 1865.), a neológ rabbikat pedig „rossz ifjaknak” (pl. Weiss Jichák nagyváradi rabbi, 1902-1989, Minchát Jichák 5:93.) nevezték. Az ellentét a híres ’68-as Zsidó Kongresszuson bekövetkezett neológ-ortodox szakadás kapcsán még jobban felerősödött, és sajnos az egész zsidóság atlaszát átrajzoló Holokausztig, változatlanul heves maradt.
A két egymással szemben álló irányzat mellet azonban volt egy harmadik (ortodox) nézet is: a statusquo. Ők a „statusquo”-t az addigi helyzetet és vallási eltökéltséget támogatták, ilyen értelemben tehát ortodoxok voltak. Mégis a szakadás párti ortodoxiával szemben úgy vélekedtek, hogy bár a zsidó vallás szabályain és hitelvein nem szabad változtatni, mégis ügyelni kell arra, hogy ez a nézetkülönbség ne vezessen közösségek tagjainak gyűlölködéséhez, ne szakadjon teljesen szét a zsidóság ennek a vitának a mentén. Azon az állásponton voltak, hogy a zsidó vallás tanításának megfelelően minden zsidó, zsidó, tehát bármilyen közösséghez tartozik nem szabad „eltaszítani” a Tóra tanításaitól. Az egész zsidóság jövőjének szempontjából, a statusquo hívei veszélyesebbnek tartották a teljes bezárkózást, mint a világ és a neológ közösségek felé való nyitást. (Emiatt a nyitottság miatt viszont, több korabeli szakadás párti ortodox rabbi, ezt az áramlatot is rossz szemmel nézte.)

Ezt az 1950-ben beszüntetett statusquo irányzatot újította meg 2004-ben az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. [Fél évvel később a Mazsihisz két vidéki hitközségét is átnevezte „statusquo”-ra…]. Az EMIH az autentikus hagyomány és a nyitottság ötvözésének világnézetét vallja, azzal a lubavicsi haszid filozófiával azonosulva, amely a világon mindenütt a zsidóság oktatását, a nyílt és öntudatos identitásvállalást és a felebaráti szeretetet hirdeti, és amely az elmúlt húsz évben már óriási szolgálatot tett a magyar zsidóság egészének. Ehhez a szellemiséghez igazodva inspiráltuk 2005-ben, a meghívásunkra Magyarországra látogató Jona Mecgert, Izrael Állam főrabbiját is, hogy bár a fenti történelmi hagyományokra hagyatkozva a hivatalos Izraeli Rabbinátus nem fogadja el a hazai neológ Rabbiképzőben végzett rabbik diplomáját, mégis találkozzon a Mazsihisz vezetőivel is.

Tettük ezt, és a továbbiakban is eszerint fogunk cselekedni, mert hitünk és meggyőződésünk, hogy bár nagyon határozott eltökéltségünk a háromezer éves „történelmi” zsidóság mellet, még sincs joga senkinek (nekünk se…) a zsidóság „védjegyét” kisajátítani. Ezt a filozófiát tudjuk az 1950-ben alakult Miok-Mazsihisz vezetőjének is a figyelmébe ajánlani. Ha már azonban a „történelmiességről” esik szó, a fentiek értelmében érdemes Feldmájer urat emlékeztetni: Bár a Mazsihisz-féle neológ irányzatnak van (ha nem is 200, de) 150 éves hagyománya, a történelmi zsidó valláshoz való viszonyát és jelentőségét a Judaizmus háromezer éves viszonylatában kell elhelyezni. (Feldmájer hasonlatában tehát a Mazsihisz töltené be a kisegyházak szerepét, és az ortodox EMIH a történelmi egyházét…)

[popup][/popup]