Kertész Imre az idei Marion Samuel-díj kitüntetettje

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Stop!

2007. október 26. A holokauszt irodalmi feldolgozásáért, a korszakra való emlékezés ébren tartásáért Kertész Imrének ítélte oda az idei Marion Samuel-díjat pénteken az augsburgi Emlékezés Alapítvány.

   
  Kertész Imre  

A 77 éves Nobel-díjas magyar írónak november 12-én nyújtják át az elismerést az augsburgi zsinagógában.

Az Emlékezés Alapítvány 1996-ban jött létre azon személyek elismerésére, illetve támogatására, akik életművükkel kiemelkedő módon járultak hozzá ahhoz, hogy a náci rezsim által elkövetett bűncselekmények soha ne merüljenek feledésbe, továbbá jelentős mértékben segítették a nemzetiszocializmus időszakának tudományos feldolgozását.

A Marion Samuel-díjat 1999-ben alapította egy augsburgi házaspár, Ingrid és Walter Seinsch. A díj annak a kislánynak a nevét viseli, akinek életéből szinte csak születési dátuma ismert és az az időpont, amikor Auschwitzba szállították, azóta eltűntként tartják nyilván. Marion Samuel 1931. július 27-én született a brandenburgi Arnswaldéban, s 1943. március 3-án deportálták Berlinből az auschwitzi koncentrációs táborba.

A Marion Samuel-díj az egyetlen olyan németországi elismerés, amelyet kifejezetten a holokausztra való emlékezés kultúrájának szenteltek. Az alapítvány szándéka szerint Marion Samuel mindazon személyeket megtestesíti, akik a nemzetiszocializmus időszakában osztoztak tragikus sorsában.

Az első díjazott Raul Hilberg amerikai történész volt, míg az elmúlt évek kitüntetettjei között szerepelt egyebek között Götz Aly német történész és publicista, aki Marion Samuel életét is kutatta. Tavaly a díjat Michael von Cranach orvos-pszichiáter kapta a náci korszak kutatásával kapcsolatos tudományos tevékenységéért, s egyebek között a “Pszichiátria a nemzetiszocializmus időszakában” című könyvéért. A díj 15 ezer eurós pénzjutalommal jár.

[popup][/popup]