Kell-e félnünk a feketeingesektől?

Solymosi Frigyes / 2007. augusztus 11. A Jobbik által létrehozott Magyar Gárda Egyesület Vona Gábor, a szervezet elnöke szerint leginkább az egykori leventemozgalomra hasonlít: lőgyakorlatokat fognak tartani és elsődleges céljuk a haza védelme. A lövészegyletek megalakításának gondolatát néhány héttel ezelőtt Für Lajos vetette fel. Már akkor eléggé ijesztőnek éreztem a javaslatát, és nem gondoltam, hogy az ötlete ilyen gyorsan megvalósul.

	Solymosi Frigyes

A haza megvédésének szándéka tiszteletre méltó. Aggasztó viszont, hogy ezzel a nemes céllal diszharmóniában a gárda tagjai fekete egyenruhát kívánnak ölteni, és árpádsávos lobogókkal vonulgatni. Jómagam elhiszem, hogy a Jobbikat és az egyesületet érzelmileg semmi nem köti azokhoz a szervezetekhez, pártokhoz, melyeknek tagjai ugyanilyen öl­tö­zék­ben, hasonló zászlókat lobogtatva követtek el szörnyű bűnöket. Az alapítók a “tiszták nemzedékének” tartják magukat. Feltételezem, hogy nincs különösen jó véleményük apáik, nagyapáik generációjáról, akik mivel kénytelenek voltak a különböző diktatúrákban élni, már ab ovo nem tartozhatnak a “tiszták nemzedékéhez”, függetlenül attól, hogy ők ellentétben velük már kiálltak néhány embert próbáló vizsgát.

A Jobbik mozgalom vezetőit tehetséges, dinamikus, ambícióval megáldott fiataloknak tartottam, akiket az átlagot messze meghaladó mértékben fűt a tenni akarás, az előrejutás vágya. Vona Gáborral együtt tagja voltam Orbán Viktor Szövetség a Nemzetért Polgári Körének. Néhány ével ezelőtt azonban vitába bonyolód­tam vele, mivel nem tartottam szerencsésnek a Jobbik Magyarországért Mozgalom párttá alakulását (Magyar Nem­zet, 2003. augusztus 15.). Helyesebbnek véltem volna, ha Vona és barátai inkább a már meglévő konzervatív pártokat erősítenék, amelyeknek nagy szükségük volt tehetséges, ambiciózus fiatalokra. Semmi lehetőségét nem láttam ugyanis annak, hogy egy új párt a meglévő számos jobboldali kis és nagy párttal versenyben sikerrel szerepeljen a 2006-os parlamenti választáson. Mint ahogyan azzal a nézettel sem értettem egyet, hogy a konzervatív, kereszténydemokrata erőket egyetlen pártba, a Fideszbe kellene tömöríteni. Vona Gábor válaszában megindokolta pártalapításuk célját. Kifejtette kemény kritikáját a Fidesszel kapcsolatban, hangoztatva, hogy alapvető nemzetstratégiai kérdésekben nem értenek egyet. Úgy vélte, “százezrek várnak egy olyan pártra, amely végre hitelesen, tisztán, hatékonyan és legfőképpen keményen képviseli megtépázott nemzeti érdekeinket”. Konzervatív polgárként természetesen nem örültem annak, hogy a 2006-os választás sem a Jobbik, sem a Fidesz elképzelését nem igazolta.

Veszélyben van-e a haza? Az elmúlt évszázad történelmét áttekintve: sohasem volt olyan időszak, amikor hazánk ekkora biztonságban érezhette magát, mint jelenleg. Nincsenek ellenségeink, nem fenyegetnek bennünket a tatár török csapatok, a szomszédok nem akarnak tőlünk újabb területeket elvenni, és mi is tudomásul vesszük a realitásokat. A határok eltolásával kiszakadt magyarság megtartásának is kialakultak a békés formái. NATO tagságunk, mely nem kevés kötelezettséggel jár, szintén biztonságot jelent számunkra. Mindezek fényében nem ért­he­tő az az indoklás, hogy védelmi csapatokat kell szervezni, lőgyakorlatokat kell tartani, és készen kell állnunk a hazánkat veszélyeztető támadásokra. Az ember akarva akaratlanul arra gondol, hogy az új “szabadcsapatokkal” valamiféle belső ellenséggel szemben kívánják megvédeni a hont. Ilyenek azonban szintén nincsenek, ha csak mi magunk önkényesen nem jelöljük ki azokat a velünk egyet nem értők táborából.

Lehet, hogy igaza van Révész Sándornak (Vakulj, magyar!, augusztus 4.), és nem kell eltúlozni ezt a szervezkedést, “olyan borzasztóan kevesen vannak, hogy nevetséges félni tőlük”, én azonban aggódóbb vagyok. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az egyenruha, a közösséghez tartozás érzése könnyen elkábítja a fiatalokat, és megfelelő szólamokkal könnyen rossz, szélsőséges irányba lehet őket terelni. Nem zárható ki, hogy csatlakozik a Gárdához az az egyáltalán nem kis létszámú csapat, mely aktívan részt vett a televízió székházának ostromában. Hogy mivé fejlődhetnek az ilyen jellegű alakulatok, arra a háború előtti időszak számos példával szolgált. Az országban jelenleg uralkodó feszült légkörben egyáltalán nincs arra szükség, hogy polgártársaink sokakban rossz érzéseket felkeltő egyenruháikban masírozzanak, hogy tovább élezzük az ellenségeskedést. Képzeljük csak el, ha Vona Gábor korábbi elgondolása részben beigazolódik, és több ezer (tízezer?) honfitársunk csatlakozik ehhez a mozgalomhoz, és demonstratívan, fekete egyenruhába öltözve, árpádsávos zászlók alatt vonulnak föl időnként az Andrássy úton. Ahol, tegyük fel, néhányan a szélsőjobbról gyakran elhangzó gyűlölködő jelszavakat skandálnak. Vagy tovább menve: úgy érzik, hogy a haza védelmében meg kell zavarni olyan gyűléseket, felvonulásokat, amelyeken másképp gondolkodók vesznek részt. És ha összecsapnak? Nem akarom to­vább dramatizálni a helyzetet, de a lehetőségek ezen a téren korlátlanok és riasztóak. Hinni szeretném, hogy mindezek nem kö­vet­kez­nek be, és a címben feltett kérdésre nemmel válaszolhatunk. Egyben bízhatunk: a magyar nép nagy többsége nem hajlik a szélsőségekre.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

(Forrás: www.nol.hu)