Kedves Barátaim,

megtisztelő felkérésükre aligha tudok okosat, lényegeset, kivált pedig újat vála­szolni. Zsidóság és konzervativizmus? Azt gondolom, a zsidók viszonya a konzer­vativizmushoz nagyjából ugyanolyan, mint bárki másé. Vannak a zsidók között „konzervatívok”, akár maradiak is, és vannak „haladók”, „forradalmárok” (bár e fogalmak meghatározása sem könnyű), vélhetően abban az arányban, mint az amerikaiaknál vagy a bolgároknál (persze ez a hipotézis statisztikailag, ha úgy tetszik, tudományosan nem igazolható, igaz, nem is cáfolható), legtöbbjükben pedig keveredik a két hajlandóság, a körülmények hol az egyiket, hol a másikat támogatják meg, hozzák felszínre, alakulásukat a történelmi változások is befolyásolják. A nemzetkarakterológiával, nagy példák bizonyítják, nem megyünk sokra, a legevidensebbnek látszó, legtetszetősebb elméletek, következtetések is felületesek.

Egy feltételezést mégis megkockáztatnék – igaz, nagyon bizonytalanul, óva­tosan és korlátozottan. Talán alátámasztható az a nézet, mely szerint a zsidók – vagy a zsidók egy része – felettébb határozottan, mi több, olykor végletesen képviselik azt az álláspontot, amit magukénak vallanak. (Bár, persze, ezt a tételt is sok ellenpéldával lehetne cáfolni, így a „zsidó szkepticizmus” kategóriájának hangsúlyozásával, túlhangsúlyozásával). Mindenesetre a történelem során sok végletesen újító hajlamú forradalmár zsidót ismertünk (és ismerünk ma is) a fi­lozófiában, a tudományokban, az irodalomban, művészetekben, a politikában (és az életben), hasonlóképpen sok végletesen konzervatív zsidót is (például az ortodoxokat és ideológusaikat).

De hát ijedten látom, hogy mégiscsak a nemzetkarakterológia ingoványos ta­lajára tévedtem.

Szívélyes üdvözlettel

Réz Pál