Jönnek a vörösök! – avagy kis hal, jó hal

Habár az alábbi kis történetecske halakról szól majd, a mesét – hogy egészen érthető legyen – most tehenekkel kezdeném. A teheneket Izrael vásárolta egy régi anekdota szerint, Hol­landiától. Először csalódtak a vásárban, hiszen az odahaza igen jól tejelő jószágok a Szentföldre érve csak silány minőségű tejet adtak, abból is csupán két-három litert.

Az egyszeri parasztember ilyenkor szokta az újonnan vá­sárolt teheneket levágni. Történetünk hősei azonban nem így tettek, hanem vizsgálni kezdték, mi az oka, hogy a tehe­nek új hazájukban rosszul tejelnek. Rájöttek, hogy az állatok nem találnak megfelelő lé- és vitamindús takarmányt. Ekkor még mindig nem a teheneket vágták le, hanem a száraz fű helyett egy táplálóbb növényt kerestek számukra. Találtak is egy kaktusz-fajtát, amelyet azonban az állatok nem tudtak megenni – a tüskék miatt. Ez már tényleg zsákutca, mond­hatná bárki, hanem a teheneket a gazdák még ekkor sem vágták le. Inkább a kaktuszt küldték a laboratóriumba, ahol a kutatók kikísérletezték tüske nélküli változatát. És ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. A tehenek me­gették az újfajta – tüske nélküli – kaktuszt, majd még több, és jobb tejet adtak, mint egykor otthon.

A másik történet szomorú. Angolnákat importáltak Ma­gyarországra, és többek között a Balatonban próbálták meg­honosítani őket. Az eredmény emlékezetes marad, tavaly nyáron a vízbe is alig lehetett belépni, hiszen az angolnatete­mektől a fürdőzők már el sem fértek a tóban. A partokon zsákokba lapátolták az elpusztult állatokat.

Talán nem csoda, ha az említett példák után az ember ve­gyes érzéssel fogadja az újabb állatbehozatalról szóló híre­ket, és elsősorban az iránt érdeklődik, mennyire átgondolt a vállalkozás.

Amennyiben sikerül a szükséges mennyiségű pénzt összegyűjteni, a közeli hetekben egy új halfajta érkezik Ma­gyarországra egy izraeli-svájci-magyar vegyesvállalat szer­vezésében. A magyar fél egyik társtulajdonosa a Portfolió Bank Rt. ügyvezető igazgatójától, dr. Puskás Sándortól arról érdeklődtünk, hogy az angolnák esete után milyen érzés ha­lakat hozni az országba. Kérdésünkre azonban megnyugta­tó választ kaptunk. Puskás úr szerint ilyen katasztrófától most nem kell tartani.

A fenti szomorú példától ugyanis elsősorban abban kü­lönbözne a tervezett vállalkozás, hogy a behozott halakat nem az élővizekbe telepítenék, hanem iparszerűen – egy csirkefarmhoz hasonlóan – szaporítanák őket, igen precízen kidolgozott technológiák alapján, hatalmas tartályokban, medencékben. E tartályok egy részét tető alatt, más részét szabad területen állítanák föl, a természetes vizekhez a ha­laknak mindössze annyi közük lenne, hogy medencéiket ter­málvízzel töltenék fel.

Az állatokról annyit tudtunk meg, hogy egy új, szinte is­meretlen fajtához tartoznak, amelyet Izraelben tenyésztettek először. Különleges hibridek, amelyeknek nincsenek utóda­ik, az új egyedet mindig új szülőpároktól származtatják. A neve tilapia, színe vörös, és elsősorban étkezési célokra szol­gálnak, éttermekben láthatják majd viszont őket. Tartásukhoz igen pontos előírásoknak kell megfelelni, elsősorban a víz hőfokára kell ügyelni. Tulajdonképpen a vállalkozás ter­jeszkedésének is ez a feltétel az egyik fő oka, a vörös halak számára ugyanis Izraelben már nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű termálvíz, Magyarország pedig igen jól ellátott ezen a téren.

Amint az ügyvezető igazgató úrtól megtudtuk, a ma­gyar tulajdonosok gárdája most szerveződik. A két külföl­di partner pénzzel és technológiával száll be az üzletbe. A Portfolió Bank Rt. ugyancsak tőkével, a többi magyar részt­vevő pedig területtel, valamint termálvízzel. Amennyiben sikerül a csapatot összehozni, rövid időn belül megkez­dődhet a vállalkozás beindítása, így nemsokára talán már a magyar éttermekben is olvasható lesz az új hal neve az ét­lapokon.

(sz. k.)