Jonathan Pollard bűne

Írta: - Rovat: Archívum, Izrael

1989-ben életfogytiglani börtönre ítélték Amerikában a zsidó Jonathan Pollardot, a haditengerészet magas beosztású polgári alkalmazottját, mert titkos dokumentumokat szolgáltatott ki Izraelnek. Az amerikai zsidóság körében az ügy nagy felháborodást keltett, nem annyira az ítélet súlyossága miatt, mint inkább az előállott helyzet kényes volta miatt: íme, most azt mondhatják majd, hogy a zsidók nem hűségesek az országhoz, amelyben élnek és teljes jogegyenlőséget élveznek…

Pollard hozzátartozói ugyan kampányt kezdtek az ítélet revideálásáért, apja számtalan zsidó gyűlésen beszélt, hogy mozgalmat támasszon perújrafelvétel követelésére, de az Öböl-háborúig minderre nem lát­szott sok esély, annak ellenére sem, hogy az izraeli törvényhozás több képviselője is politikai akciót indított Pollard szabadon bocsátásáért.

Az Öböl-háború kezdetén tudhatta csak meg a közvélemény, hogy miben is állt Pollard bűne: Irak nemzetközi fegyvervásárlásairól és rakétafegyverkezéséről szolgáltatott adatokat Izraelnek. Ezeknek bizony döntő jelentőségük lehetett a háború során. A csattanó még hátra van: ezeket az információkat Izraelnek legális úton kellett volna megkapnia Amerikával kötött stratégiai együttműködési egyezménye keretében. Csakhogy az akkori amerikai védelmi miniszter, Caspar Weinberger (aki némely magyarországi balhiedelmekkel ellentétben nem zsidó) megtagadta ezeket, mert attól tartott, hogy felingerli az arabokat…

Miután az első iraki Scudok becsapódtak Izrael területén, Samir a Pollard-ügyet is szóba hozta Eagleburger külügyminiszter-helyettessel folytatott tárgyalásain. Amerikai zsidó szervezetek és izraeli közéleti személyiségek nyomatékos felhívásokkal fordultak Bush elnökhöz: adjon kegyelmet Pollardnak. Amerikai zsidó vezetőkből bizottság alakult az ügy felülvizsgálatának jogi előkészítésére.

Mindamellett az amerikai zsidó establishment egyelőre nem kíván újabb lépést tenni. Pollardnak azonban egyre több a lelkes tisztelője: olyan mo­dern zsidó hőst látnak benne, aki csak Izraelért érzett jogos aggodalmában szegte meg a törvényt. Annak a washingtoni fellebbviteli bíróságnak az asztalán, amely arról dönt majd, legyen-e Pollard kívánsága szerint új per, neves személyiségektől érkezett levelek sokasága fekszik. Kétszáz zsidó és keresztény akciócsoport csatlakozott a Pollard szabadon bocsátásáért alakult társadalmi bizottsághoz. Ezek a csoportok szemére vetik Weinbergernek, hogy annak idején az amerikai titkosszolgálattól nyert információkat adott át Iraknak, hogy ezzel segítse Irán elleni háborújában.

Weinberger tehát, aki így Amerika-ellenségének segített, szabad ember, Pollard viszont, aki Amerika barátainak adott segítséget, börtönben ül.

Azt mondják, Pollardnak ötven százalékos az esélye, hogy perújrafelvétel útján kiszabaduljon. Ha ez nem sikerül, az elnök a közvélemény erőteljes nyomására még mindig mérsékelheti a büntetést, vagy teljes amnesztiát is adhat. Washingtonban a bíróság szeptemberben tárgyal az ügyről. Nem segíthetné elő a kedvező döntést a magyar zsidóság is azzal, hogy szervezetei legalább egy ilyen értelmű levelet küldenének az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére.

 

Címkék:1991-06

[popup][/popup]