Jogfosztó intézkedések Szegeden a német megszállás után

(Részletek egy hosszabb tanulmányból)

A Szegedi Új Nemzedékben már a német megszállást követő napokban megsokszorozódott a zsidókkal foglalkozó cikkek száma. A rendeletek nyomán pedig még élesebbé váltak a zsidóellenes kirohanások. Április 1-jén a lap örömmel nyugtázta, hogy „Szegeden is megindult a közélet zsidótalanítása”. Ugyanakkor már április 3-án megérkezett az első kérvény a főispánhoz, melyben a „zsidótörvény kapcsán megüresedett iroda-segédtiszti állásra” kértek kinevezést. A polgármesteri hivatalban előjegyzésbe vették a kérvényezőt.

A Szegedi Új Nemzedék április 4-én „egyenesen megdöbbentőnek” tartotta, hogy milyen sok a „zsidó fajú” ügyvéd Szegeden. A „numerus nullus” kapcsán a Szegedi Ügyvédi Kamara április 28-i választmányi ülésén 57 szegedi ügyvéd kamarai tagságát szüntette meg.

Szintén a Szegedi Új Nemzedék április 5-i száma nagy elégtétellel vette tudomásul, „hogy egymásután kapcsolták ki és helyezték használaton kívül a szegedi zsidó telefonokat”, de – érthetetlennek tartotta, hogy miért nem hozták nyilvánosságra a zsidó előfizetők névsorát.

Az 1240/1944. M. E. számú rendelet április 5-től kötelezte a zsidókat a megkülönböztető jel viselésére. Április 6-án „egy keresztény magyar” meglepetésének adott hangot a Szegedi Új Nemzedék hasábjain, hogy „a gyengébb szívűek őszinte sajnálkozással fordultak hazai izraelitáink felé a sárga csillag viselése miatt”. Ez halvány jelzése annak, hogy voltak, akik együtt éreztek Szegeden a csillagviselésre kötelezettekkel.

A Szegedi Új Nemzedék április 13-án egy egész oldalon keresztül foglalkozott a zsidókérdéssel. Az ürügy: „Több, mint négyezer zsidó hordja a sárga csillagot Szegeden.” Mint megtudjuk, nem azért varratták föl a sárga csillagokat „az intézkedés bölcs elrendelői”, „hogy ez mutassa meg, ki a zsidó, hanem azért, hogy addig is, amíg a zsidókérdés nálunk és a többi európai országokban véglegesen rendeződik, a keresztény magyar társadalomtól való elkülönítésük erre a hihetőleg rövid időre is látható formában megnyilvánuljon”.

Az április 12-i belügyminisztériumi rendelet alapján aki nem viselte a megkülönböztető jelvényt, azt nyomban internálni kellett. A Szegedi Új Nemzedék április 16-i tudósítása szerint a rendőrség megtartotta első „sárga- csillag-razziáját”, s azt a hat zsidót, akik figyelembe se vették a rendeletet, 2000-4000 pengő pénzbüntetésre ítélték. A továbbiakban azonban a „kijátszókat” internálni fogják.

Tóth Béla h. polgármester, amikor április 5-én Temesváry László aljegyzőtől úgy értesült, hogy szegedi lakosok tömegesen költöztek ki a város környéki tanyákra – úgy értelmezve, hogy az illetők csakis zsidók lehetnek -, azonnal megfogalmazta és a másnapi szegedi lapokban közzétetette hirdetményét: „Az esetleges bombatámadásoktól sújtott károsultak elhelyezhetése érdekéből elrendelem, hogy a megkülönböztető jelzés viselésére kötelezett zsidók városi belterületi lakásaikat nem hagyhatják el, akik pedig eddig külterületre, tanyákra már kiköltöztek, három napon belül visszaköltözni kötelesek!

Aki ezen rendelkezésem ellen vét, annak városi lakását a 100/1943. M. E. sz. rendelet alapján igénybe veszem és a m. kir. szegedi rendőrkapitányságnál internálásuk iránt előterjesztést fogok tenni.”

A helyettes polgármester nem feledkezett meg április 11-én arról, hogy Endre László belügyi államtitkárrá történt kinevezése alkalmával „a legnagyobb magyar vidéki város közönsége és hatósága nevében „őszinte szerencsekívánatait” nyilvánítsa”. Egyben kérte, „hogy ezt a színmagyar várost, amelyben a magyar megújhodás bölcsője ringott, jóindulatába venni méltóztassék”.

1944. április 16-án jelent meg a Budapesti Közlönyben az 1600/1944. M. E. számú kormányrendelet, mely kötelezett „az ország területén lakó minden zsidót”, hogy a „jelen rendelet hatálybalépésekor meglevő vagyonát az 1944. évi április hó 30. napjáig” bejelentse a lakóhelye szerint illetékes pénzügyigazgatóságnál. E rendelet alapján be kellett jelenteni az ingatlanokat, az értékpapírokat, részvényeket, arany-, platinaötvözeteket, e nemesfémekből készített ékszereket, drágaköveket, s egyúttal ezen értékpapírokat és vagyontárgyakat valamely pénzintézetnél letétbe kellett helyezni. Bejelentési kötelezettség alá esett a kereskedelmi és ipari vállalatok nyersanyag- és árukészlete, üzleti és üzemi berendezése is.

Amikor a szegedi pénzügyigazgatóság április 24-én megkapta a zsidók vagyonának bejelentéséhez szükséges nyomtatványt, azonnal átküldte a polgármesterhez.

A vagyon-bejelentési rendelet egységes végrehajtására Buócz Béla április 30-án kiadta rendkívüli parancsát beosztottai számára. Az 1600/1944. M. E. számú rendelet 1. § 3. bekezdése kimondta, hogy nem kell bejelenteni 10 000 pengő értékhatárig a személyes használatra szolgáló lakásberendezést, ruházati és háztartási tárgyakat. A mentességi értékhatárt a bejelentésre kötelezettel közös háztartásban élő minden egyes hozzátartozó után 3000 pengővel emelte. Buócz Béla rendkívüli parancsában „tisztázta”, hogy mik értendők személyes használatú tárgyakon: a) egyszerű hálószoba- és ebédlőbútorok. „Mentesítettnek lehet tekinteni személyenként legfeljebb egy nagy- és egy kispárnát, egy paplant és három rend áthuzatot.” „Az ebédlő felszereléséhez tartozik a családtagok számának megfelelő evőkészlet, de csak akkor mentes, ha nem ezüstből van a kanál, továbbá a kés és a villa nyele. Továbbá a családtagok számának megfelelő számú egyszerű kis- és nagytányérok, ivópohár, tálak. A készlet azonban nem lehet márkás porcelán.” b) „Ruházati tárgyak alatt személyenként legfeljebb 2 rend használati ruhát, egy felöltőt és egy télikabátot, két kalapot és legfeljebb 6 váltás egyszerű fehérneműt lehet számításba venni.” c) „Háztartási tárgyak alatt érteni kell elsősorban a konyha bútorzatát és felszerelését, azután takarítási és tisztálkodási eszközökét.”

Buócz a rendelet végrehajtásánál alaposságot, kíméletlen szigort követelt beosztottjaitól. „Zsidókkal szemben foganatosított bármely eljárásnál az itt közölteket minden esetben pontosan meg kell állapítani, alapos és mindenre kiterjedő házkutatással és személyi motozással meg kell állapítani, hogy nincsenek-e a bejelentés és beszolgáltatás alól elvont értékek. Ha nők személyi motozására van szükség, ezeket elő kell állítani a kapitányságra, hogy itt a motozónő végezze a motozást, gondosan ügyelni kell azonban arra, hogy a megmotozandó a nála levő értékeket időközben el ne dobja, vagy másnak át ne adja.”

A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az 1600/1944. M. E. számú rendelet 10. § 4. bekezdésének felhatalmazása alapján rendelte el a zsidó kereskedők üzletéhez tartozó árukészletek és üzleti berendezések zár alá vételét. A Szegedi Új Nemzedék április 26-i száma arról tájékoztatta az olvasót, hogy a „zsidó üzletek bezárásával kapcsolatban előállott új helyzet élénken foglalkoztatja a keresztény kereskedőtársadalmat”. „Feltűnő nagy számmal jelentkeznek igénylők a bezárt zsidóboltok helyiségeire… Egyelőre természetesen szó sincs arról, hogy a bezárt üzleteket bárkinek is kiutalják..

A rendelet 3. §-a egyértelműen kimondta, hogy csak azon zsidó üzlet tartható nyitva továbbra is, amely honvédelmi vagy közellátási érdekből szükséges. Természe­tesen ezen üzletek élére „megbízható keresztény szakembert” kellett kirendelni.

Április 29-én a Szegedi Friss Újság és a Szegedi Új Nemzedék arról számolt be, hogy 260 zsidóüzletet zártak be Szegeden.

Április 22-én tette közzé a Budapesti Közlöny az 1520/1944. M. E. számú rendeletét a zsidók önkormányzata és érdekképviselete tárgyában. Az 1. § értelmében minden sárga csillag viselésére kötelezett zsidó a Magyarországi Zsidók Szövetségéhez tartozott. Ugyanakkor a belügyminiszter a zsidó jellegű egyesületeket és szervezeteket feloszlatta. A helyi közigazgatási hatóságokat a 167.089/ 1944. b. számú rendeletében külön utasította, hogy azonnali hatállyal oszlassák fel a Magyar Cionista Szövetséget, s a kötelékeibe tartozó összes fiókegyesületeket, alakulatokat és bármely néven működő cionista irányzatú szervezeteket.

Hamvas Endre Csanádi püspök – miután hívei közül is „sokan az üldözöttek szorongásával” fordultak hozzá – április 22-én levélben fordult Serédi Jusztinián hercegprímáshoz: „Sokat gondolkoztam, mit lehetne tenni konvertitáink érdekében.” A püspök hangsúlyozta, hogy külföldön a püspökök körlevélben szögezték le álláspontjukat a zsidókérdésben. Ehhez hasonló nyilatkozat kiadását javasolta Serédinek is, megjegyezve, hogy „ezzel kapcsolatban lehetne nyilatkozni konvertitáink mellett, ami igen jó és erősítő hatással lenne rájuk, de híveink józanabb részére is, nemkülönben igazolásunkra szolgál a világ és az utókor előtt”.

Hamvas püspök aggodalma nem volt alaptalan. A Nyilaskeresztes Párt szegedi szervezete április 27-én, előző napi értekezletükre hivatkozva, beadvánnyal fordult Szeged város polgármesteréhez, amelyben hét pontba foglalták, hogy „a zsidóság társadalmi közéletével kapcsolatban” milyen „hatósági intézkedések sürgős megtétele” szükséges: 1”. A sárga csillaggal megjelölt zsidók és azok hat éven aluli gyermekei sem a zárt, sem a szabad fürdőket nem látogathatják. 2. A zsidók 18 órától kezdve másnap 8 óráig utcán, nyilvános helyeken nem jelenhetnek meg. 3. A zsidók nappal a sétára kijelölt tereken és utcákon még átmenetileg sem tartózkodhatnak, egyéb utcákon és tereken minden álldogálás és sétálás nélkül sietve haladhatnak munkájuk után. 4. A városi hivatalokban ügyeiket csupán hivatalos szervük vagy a rabbihivatal útján kijelölt megbí­zottjuk útján láthatják el. 5. Utasíttassék a város tisztviselőkara és egyéb személyzete, hogy a hivatalos ügyben tárgyaló zsidó felekkel szemben kerüljenek mindennemű bizalmasabb, magyar szempontból lealázó érintkezési módot, mint pl. kézfogás stb. 6. Zsidók személyi vagy hivatalos ügyeikben a városi hivatalokban keresztény alkalmazottjuk vagy egyéb megbízottjuk útján magukat nem helyettesíthetik. 7. Zsidók szórakozó helyeket keresztényekkel egyidejűleg nem látogathatnak.” A levelet véleménynyilvánítás végett azonnal átküldték a rendőrkapitányságra. Buócz Béla május 9-én válaszolt, s több pontban egyetértett a javaslatokkal. A tiszti főorvos június 6-án, amikor már állt a gettó, helyeselte a kitiltó határozatot, azt a megoldást javasolta, hogy a „zárt területen belül” külön „zuhanyozófürdőket” állítsanak fel.

A m. kir. rendőrség szegedi kapitányságának vezetője 1944 áprilisában 170 szegedi lakost „állambiztonsági szempontból” „rendőrhatósági védőőrizetbe” vett, és néhány napon belül részben a budapesti főkapitányság fogház- és toloncügyosztályának, részben a bácstopolyai internálótábornak adott át. A megbízhatatlanság egyik kritériuma a vallás lehetett, ugyanis 170 főből 121 személy, több mint 70 százalék neve mellett szerepelt, hogy izraeltia vallású.

S mindezen rendelet, valamint végrehajtásuk „csak” bevezető volt, előkészítése a zsidókérdés radikális megoldásának. „Ezt a mesteri rendezést, ezt a művészi fokozni tudást…: először elvenni a pénzt, az ékszert, de száz pengőt és a karikagyűrűt meghagyni, abban a nyugodt tudatban, hogy lesz még idő elszedni azt is; kizárni az embert a kamarából, az ipartestületből, kirúgni az állásából, de egyelőre meghagyni a lakásában, elvégre ott sem maradhat már sokáig; bezáratni a zsidóüzleteket, de elrendelni, hogy a kereskedők még két héten át félig leeresztett redőny mellett kötelesek a keresztény vevőközönség rendelkezésére állni: félhomályban állni a saját boltjukban; takaréklángon tartani a reményt; elkobozni a kerékpárt, a rádiót, de előírni, hogy csakis kifogástalan állapotban veszik át, tehát még izguljunk is, beszolgáltathatjuk-e egyáltalán: megfosztani minket az élelmiszerjegyeinktől, azzal az ígérettel, hogy másikat nyomtatnak, és…” – írta Ember Mária Hajtűkanyar című ismert művében.

Molnár Judit