Jiddis: múlt, jelen – jövő?

Írta: Szombat - Rovat: Archívum, Hagyomány

Az alábbiakban a jiddis nyelvről szóló összeállításunk első részét vehetik kézbe olvasóink. Az összeállítás elkészítésére az alábbiakban olvasható vita inspirált bennünket, mely a Forward 1996. augusztus 16-i számában jelent meg. Ebben a két vitázó fél a jiddis nyelv virágzásának és pusztulásának szinte minden aspektusát számba veszi, és széles történelmi hátteret vázol. Az összeállítás második részét – egy tanulmányt a lengyel jiddis iskolarendszerről, a nyelv szovjetunióbeli hanyatlásáról és mai helyzetéről – 1997 májusi számunkban olvashatják.

Jiddis írók 1950. körül egy new york-i parkban: 1) Bertha Kling 3) Feyge Rolnick 5) Froyim Auerbach 6) Dr Yekhiel Kling 7) Mani Leib 8) Joseph Rolnick 9) I. J. Schwartz 10) Mrs Schwartz 12) B.J.Bialostotzky 16) Rashel Veprinski (Fotó: YIVO Institute for Jewish Research, Bertha Kling Collection)

A jiddis jövője – Philologos és Dovid Katz vitája az „anyanyelvről” a Forward lapjain

ROSEN: Philologos, ön a Forward 1995. december 8-i számában a követ­kezőket írta: „Hogy szerelmese vagyok-e a jiddis nyelvnek? Nem, nem hiszem. Ellentétben sok zsidóval, akiknek jiddis az anyanyelve, és másokkal, akik ké­sőbb tanultak meg jól-rosszul jiddisül (magam a második kategóriába tarto­zom), én nem érzek semmiféle megha­tottságot a jiddis nyelvvel kapcsolat­ban, nem gondolom, hogy a zsidó nép nagy tragédiái közé tartozik, hogy a jid­dis lassanként megszűnik létezni mint beszélt nyelv, és nem gondolom, hogy küzdeni kéne a jiddis nyelv természe­tes halála ellen. Ez szomorú dolog, de nem jelenti a zsidó nép történetének a végét. Csak egy nyelv van, mely a zsidó nép fennmaradását tekintve kulcsfontosságú, és ez a héber.”

Az ön kijelentéseire Dovid Katz pro­fesszor reagált, válaszában egyebek kö­zött azt hangsúlyozva, hogy szerinte a jiddisül beszélők száma a közeli jövő­ben el fogja érni az 1 milliót.

Testvérharc

PHILOLOGOS: Nem örülök, hogy is­mét vitáról van szó, mert szerintem a héber és a jiddis közötti harcnak már rég vége van, béke van, a vita lezárult – részben tragikus történelmi események hatására. Az imént idézett soraim szá­mos dühös reakciót váltottak ki, és fel kellett tennem magamnak a kérdést: miért is írtam le e sorokat? Rájöttem, hogy azért, mert magam is a héber-jid­dis nyelvi háború terméke vagyok. Erő­sen hebraista családban nőttem fel és csak felnőttként értettem meg, milyen nagy mértékben határozta meg a nyelvi háború a jiddishez és a héberhez való viszonyomat. A szüleimnek jiddis volt az anyanyelve, apám beszélt is jiddisül, ha szükség volt rá. Nem zárkózott el a jiddis használatától ideológiai alapon, de ugyanakkor harcos hebraista volt. Azt hiszem, hogy a családom erős antijiddisizmusa nagyon erős hatással volt rám, annyira, hogy csak néhány éve kezdtem el komolyabban jiddis irodal­mat olvasni, és ekkor fedeztem fel, mi­csoda irodalom született jiddis nyelven.

Azért mondom mindezt, mert a szá­zadunk első évtizedeiben folytatott hé­ber-jiddis nyelvi háború iszonyatos volt, a zsidó nép valóságos intellektuá­lis polgárháborúja, testvérharc. Egymás ellen fordította egyazon nép polgárait, hiszen a harcoló felek többnyire mind tudtak héberül és jiddisül is, és szeret­ték mindkét nyelvet. Visszatekintve, mégis azt hiszem, ez a harc elkerülhe­tetlen volt, és én örülök, hogy a héber győzött, mert ha veszített volna, az tra­gédia lett volna a zsidó nép számára. A jiddisizmus által okozott rengeteg kár már eddig is majdnem tragédiához ve­zetett.

KATZ PROFESSZOR: Tudomásom szerint sok év óta ez az első olyan vita e tárgyban, melyet nem kísér szemé­lyes ellenségeskedés. Mindketten a hé­ber és a jiddis mellett vagyunk, és vi­tánkat nem kíséri a héber és/vagy a jid­dis sajtó mocskolódása, amint az a ko­rábbi viták esetén történt. Ismét átte­kintettem a korábbi hasonló nyelvi vitá­kat, és a mi álláspontjaink leginkább Mieses és Sokolow vitájára hasonlítanak, melyet 1907-ben folytattak a Ha-Olam hasábjain, egy évvel az első csernovci Jiddis Nyelvi Konferencia1 előtt, mely a jiddis nyelvet végül a zsidó nép egyik nemzeti nyelvének nyilvánította.

ROSEN: A cionisták ezt a határozatot a héber elleni támadásként értékelték?

KATZ PROFESSZOR: Sokan felháborí­tónak, megalázónak tartották a dön­tést, hogy „a gettó elrontott zsargon nyelvét” hirtelen nemzeti nyelvként emlegetik. A jiddisisták szerint viszont a tömegek nyelve végre megkapta azt a tiszteletet, amit érdemelt.

PHILOLOGOS: A konferencia lénye­gében háromféle javaslatot mérlegelt: nem állást foglalni a jiddis ügyében, a jiddist a zsidó nép egyik nemzeti nyel­vének vagy pedig az egyetlen zsidó nemzeti nyelvnek nyilvánítani.

KATZ PROFESSZOR: Végül az a dön­tés született, hogy a jiddis a zsidó nép egyik nemzeti nyelve, a héberről pedig nem foglaltak állást. Mostanáig a vitá­ban csak azzal nem értek egyet, hogy a harcnak vége van, a vita lezárult, és bé­ke van. Tekintve a holocaust tragikus következményeit és a jiddisisták erőfe­szítéseit szerte a világon, azt mondani nekik, hogy „kár az időt vesztegetni, halálra van ítélve, ne csináljátok”, ez nem más, mint eutanázia. Ha ráadásul arra gondolunk, hogy a héber már nincs semmiféle veszélyben, akkor be kell lássuk, mindenki, aki ellenzi a jid­dis fenntartására irányuló törekvése­ket, igenis háborút folytat.

Csak egy a sok veszteség közül

PHILOLOGOS: Én nem vagyok hivatá­sos nyelvész, csak nagyon szeretem a nyelveket. Természetesen minden nyelv halálát tragikusnak tartom, le­gyen az a jiddis vagy valamely indián nyelv, és megértem a fájdalmat, ha az ember a saját anyanyelvét látja kipusz­tulni. Csak az a bajom, hogy a jiddis pusztulását nem a zsidó történelem kontextusában látják, nem mérik más zsidó veszteségekhez. Itt van például a ladino, amelynek a sorsa sokkal inkább meg van pecsételve, mint a jiddisé. Ladino nyelven már nem neveli több százezer vallásos zsidó a gyerekét, és mégsem látom, hogy a világon bárki is könnyet hullatna a ladinóért, a judeo- olasz vagy a judeo-perzsa nyelvért.

Száz év irodalom

ROSEN: Mi ennek az oka?

PHILOLOGOS: Az egyik oka biztosan az, hogy mindezen nyelvek közül csak jiddisül jött létre hatalmas mennyiségű, igen színvonalas és értékes irodalom, lényegében az utóbbi 100 év során.

KATZ PROFESSZOR: De a jiddis iroda­lom legalábbis a XIV. századig vissza­nyúlik, és a régi jiddis irodalomnak is vannak olyan remekművei, mint pl. a XVI. század eleji Bove bukh.2

PHILOLOGOS: Igen, így van. A jiddi­sen kívül – a hébert nem számítva – csak egyetlen zsidó nyelv van, amely irodalmilag annyit, vagy talán még töb­bet produkált, mint a jiddis, és ez az arámi, a Talmud nyelve. A jiddis iroda­lom éppen az utóbbi száz év során vált világszínvonalúvá, és talán innen ez a veszteségérzés. A másik oka meg talán az, hogy az amerikai zsidóság – és hát Amerikáról beszélünk -, jiddis anya­nyelvű ősöktől származik.

Ha valamit támadok a mai beszélge­tés során vagy írásaimban, az csak a jiddisizmus ideológiája, nem pedig a jiddis nyelv, irodalom vagy a jiddis írók. A jiddisisták mozgalmuk támoga­tására létrehoztak egy ideológiai struk­túrát, melyben külön zsidó történelmi értéket adtak a jiddisnek túl a puszta nyelvi értékén.

Forradalmi mozgalmak

KATZ PROFESSZOR: A modem héber és jiddis összes nagyszerű teljesítmé­nye mind a különböző forradalmi moz­galmak következménye. A cionizmus semmivel sem volt kevésbé forradalmi és világtól elrugaszkodott, mint a jiddi­sizmus… A jiddisizmus megteremtette azt a légkört, melyben megszülethetett a modern jiddis irodalom és kultúra, és ez már önmagában is csodálatos.

PHILOLOGOS: Szerintem a jiddisistáknak nem az volt a legnagyobb téve­dése, hogy nem látták előre a holoca­ustot, hanem az, hogy harcoltak a cio­nizmus ellen.

KATZ PROFESSZOR: De hiszen épp a cionista munkáspártiak voltak a leghar­cosabb jiddisisták! A jiddisizmust nem lehet az anticionizmussal azonosítani. Van benne valami igazság, de a cionis­ta munkáspártiak a jiddis terén mégis legalább annyit fel tudnak mutatni, mint a Bund vagy az anticionisták.

PHILOLOGOS: A cionista munkáspár­tiak viszonya a jiddishez valóban érde­kes történet, de azért azt meg kell hagy­ni, hogy a cionistákon belül a jiddisisták csak igen kis csoportot alkottak…

KATZ PROFESSZOR: Én azokra gon­dolok, akik alijáztak, és ott egy igen go­nosz erőszakkampány áldozatai lettek.

ROSEN: Ama gondol, hogy a nyelvi háború kétirányú volt, és hogy azok a cionista munkáspárti jiddisisták, aki ali­jáztak, éppen jiddisista voltuk miatt let­tek erőszakkampány áldozatai?

KATZ PROFESSZOR: Igen, azért mert jiddisisták voltak.

Kiadók és nyomdák gyújtogatása

ROSEN: Kik vettek részt ebben a kampányban?

KATZ PROFESSZOR: Ez félhivatalos kampány volt melyet a vezetőség irá­nyított…

ROSEN: Maga Ben-Gurion?

KATZ PROFESSZOR: Hát persze. Ő maga nagyszerűen tudott jiddisül, de erősen jiddisellenes volt.

ROSEN: És miből állt az erőszak?

KATZ PROFESSZOR: Felgyújtották azokat a nyomdákat, ahol jiddis nyelvű szövegeket is nyomtak, téglákkal és kövekkel dobálták meg a jiddis írókat, és szégyenérzést keltettek mindenki­ben a jiddissel kapcsolatban. Van egy érdekes történet. Amikor végleg betil­tották a jiddis folyóiratok publikálását, a jiddisisták azt hitték, majd ők túljár­nak a hatóságok eszén, és olyan folyó­iratot adnak ki, melynek minden egyes száma új címet kap.

PHILOLOGOS: Maga az a tény, hogy Dovid Katz (akinek pedig tudnia kéne, hogy ez nem így volt), jiddis folyóira­tok betiltásáról beszél Palesztinában, ékes példája, hogyan helyezték a jid­disisták teljesen hamis perspektívába a történteket. Palesztina az 1920-30-as években a Brit Mandátum fennha­tósága alá tartozott. Ekkoriban kizáró­lag a briteknek állt volna jogukban betiltani a jiddist, csakhogy ez nekik eszükbe sem jutott. Igaz, a héberül beszélő Palesztinában tényleg volt jid­disellenes kampány az 1920-30-as években, de hogy jön ez ahhoz, ami ugyanekkor a Szovjetunióban a hé­berrel történt?

KATZ PROFESSZOR: Az is tragédia, de én nem hasonlítottam össze a ket­tőt.

PHILOLOGOS: A Szovjetunióban, egy totalitariánus rendszerben a hébert épp a jiddisisták üldözték, és ezáltal az ül­döztetés még súlyosabb volt. Paleszti­nában ezzel szemben csak elvétve for­dult elő erőszak, és nem volt egyetlen halálos áldozat sem. A zaklatás kelle­metlen volt, de csak ritkán volt brutális, és nem a jiddis kultúra egésze vagy az egyes jiddisül beszélő emberek ellen irányult. Ezt a kettőt összehasonlítani…

Akiket megszédített a kommunizmus

KATZ PROFESSZOR: Ebben egyetér­tünk. Borzalmas, totalitariánus rend­szer volt, mely üldözött minden olyan kultúrát, amelyet a Párt nem támoga­tott – így a hébert, a vallást és még sok mást. Ezek képviselőit pedig meggyil­kolták, vagy börtönbe vetették.

ROSEN: Igaz az, hogy jiddisistákat és jiddisül beszélő egyéneket bevontak a héberül beszélők üldözésébe, holott később ők maguk is a kommunisták ál­dozatai lettek?

KATZ PROFESSZOR: Nem a héberül beszélők üldözésébe, hanem a héber nyelv, kultúra és leginkább a vallás ül­dözésébe.

ROSEN: És mi volt a helyzet a jiddis­sel?

KATZ PROFESSZOR: A Párt elfogadta a jiddisnek egy kommunista módra kilú­gozott változatát – megváltoztatták a he­lyesírást és a szókincset, kiirtottak belő le minden vallással kapcsolatos kifeje­zést. Ami maradt igazából nem is jiddis volt már, csak egy héber betűkkel leírt szovjet nyelv. De a szovjetunióbeli zsi­dó kultúra megadta magát ennek a ten­denciának, a zsidó vezetők pedig, akár jiddisül írtak, akár oroszul, mindebben részt vettek. Ez közismert tény. Fontos írók és vezető kul­turális személyisé­gek működtek közre ebben a borzalmas kampányban. Amint tudjuk, legtöbb­jüket később meggyilkolták, most pedig már­tírként tartjuk őket számon. A forradalmi mozgalom képviselői közül sokan úgy gondol­ták, hogy minden nemzetnek megvan a maga nyel­ve – a zsidó­ké a jiddis.

Ez a nézet az én szememben a forradalom előt­ti jiddisizmus teljes perverziója. Az 1920-as években még sok szovjet jiddis író produkált igazi remekműveket.

Aztán ennek hirtelen vége szakad, és véleményem szerint még a legjobb írók is, mint Moyshe Kulbak3 vagy Der Nister4, elindulnak lefelé a lejtőn, be­állnak a pártvonalba. Olyan emberekről van itt szó, akik az 1920-as évek­ben telepedtek át a Szovjetunióba, óri­ási reményekkel és álmokkal. Tudjuk, milyen tragikus vég lett osztályrészük.

Utópisztikus mozgalom

PHILOLOGOS: A jiddisizmus és a baloldali forradalmi ideológia össze­kapcsolódása azonban már jóval az orosz forradalom előtt kezdődött.

KATZ PROFESSZOR: Igen, éppúgy, mint a cionizmusé – mindhárom forra­dalmi utópisztikus mozgalom…

PHILOLOGOS: Úgy van. Akkor tehát nem pusztán arról van szó, hogy Orosz- országban a forradalom felkarolta a jid­disizmust. A forradalmárok között már korábban, 1917 előtt is volt egy jiddi­sista szárny, akik a forradalomtól töb­bek között saját nyelvi célkitűzésük megvalósulását is várták. Ez volt a Bund.

KATZ PROFESSZOR: De hiszen a Bund mindig is erősen antikommunista volt, ma is.

PHILOLOGOS: A Bund 1921-ben ön­magát feloszlatva be­olvadt a Kommunista Pártba.

KATZ PROFESSZOR: Ez már a Szovjetunióban történt, ahol ma­gát EstherFrumkint5 is félrevezették…

PHILOLOGOS: Esther Frumkin a Jevszekcija tagja volt. Amikor a bolsevikok hatalomra jutottak, első dolguk volt a Jevszekcija felállítása, melynek feladata a zsidó vallási és kulturális élet ellen­őrzése volt, helyesebben mondva a párt és a forradalom céljainak a megvalósítása a zsidó közösségben. A Jevszekcijában ott ült sok jiddisista, illetve a Bund korábbi tagjai, ők a héber nyelvvel és a tradicionális zsidó élettel szemben gyakran még radikálisabban viselkedtek, mint maguk a kommunis­ták.

KATZ PROFESSZOR: Ebben a kérdés­ben nincs köztünk lé­nyeges véleménykü­lönbség, csak talán a pszichés aspektus terén, nevezetesen hogy az embere­ket kényszerítet­ték, fenyegették, és agymosást hajtottak végre raj­tuk. A jiddis ellen ví­vott harc egyik finom, de igen hatásos fegyve­re manapság éppen az, hogy a jiddist és a jiddi­sizmust e sötét szovjet évekkel azonosítják.

ROSEN: Akkor hát a szovjet periódus kérdésé­ben nincs vita önök között – áttérhetünk más témákra.

Jiddis vs. héber

PHILOLOGOS: A héber és a jiddis harca lezárult – egyszerűen azért, mert az egyik fél megnyerte a harcot, a másik pedig elvesztette.

ROSEN: Egyetért ezzel?

KATZ PROFESSZOR: Izrael Állam területén természetesen igen. De a diaszpórában élő zsidóknak nem héber az anyanyelve, kivéve azo­kat, akik Izraelben születtek. A héber győzelme tehát csak bizonyos korlátok között igaz.

PHILOLOGOS: A jiddisisták és a hebraisták közti harc túlmutatott a nyelvi kérdésen. Valójában a zsi­dó nép történelmének és jelenének kü­lönböző értelmezéséről és ebből következően a jövőre vonatkozó elképzelé­sekről volt szó. Szerintem azonban – és ebben talán nem értünk egyet -, nem csak a zsidóság két különböző csoport­ja képzelte el a másképp jövőjét – mert az egyik csoportnak igaza volt, a másik pedig fatálisán tévedett. A hebraisták és a cionisták helyesen értelmezték a zsidó történelmet, a jiddisisták pedig, minden jó szándék ellenére, rosszul. És a győztes tábor bizonyára könnyeb­ben lehetne nagylelkű a vesztessel, ha az belátná végre tragikus tévedését és azt, hogy nem ok nélkül vesztett.

KATZ PROFESSZOR: Már megint összekeveri a jiddist és a jiddisizmus egyik ágát. Az a rengeteg gyönyörű jid­dis regény, novella és vers jiddis iroda­lom vagy jiddisizmus?

PHILOLOGOS: Jiddis irodalom.

KATZ PROFESSZOR: Ha ön szerint a diaszpórának nincs jövője, akkor eb­ben nem értünk egyet.

PHILOLOGOS: Ma már a diaszpóra jö­vőjének kérdése nem függ össze a jid­dis körüli vitával. Még ha van is jövője a diaszpórának, a jiddisnek abban bi­zonyosan nem lesz túl nagy szerepe. A jiddis irodalom tényleg hatalmas és gyönyörű, az irodalom és a zsidó kultú­ra szerelmesei büszkék lehetnek rá. De igen sok jiddis író mégsem volt jiddisis­ta, sőt, többen kimondottan ellenezték ezt az ideológiát. Sólem Áléchem, Mendele, I. B. Singer vagy Chaim Grade – egyikük sem tartozott a jiddi­sisták közé. Szerették a jiddis nyelvet, jiddisül írtak, de a jiddisizmus eszméjé­vel nem értettek egyet.

KATZ PROFESSZOR: Ebben is telje­sen egyetértünk, de próbálja meg egy kicsit máshova tenni a hangsúlyokat. Számomra nagyon is örvendetes, hogy a legtöbb jiddis író nem osztotta azt az anticionista nézetet, amit ön jiddisiz­musnak nevezett el. A jiddis írókat ol­vasva találkozhatunk mindenféle politi­kai nézettel. Akit nem érdekel a politi­katörténet, annak ez érdektelen lesz, és csak a nagyszerű könyveket látja majd. Lehet, hogy önnek a jiddisizmus fogalma egészen mást jelent, mint ne­kem. Nekem ez a jiddis nyelv szeretetét jelenti és fenntartásának vágyát.

PHILOLOGOS: Azt hiszem, lebecsüli a jiddisizmus történeti jelentőségét a zsidó életben… A jiddisizmus és a bal­oldali forradalmi mozgalmak viszonya olyan kérdés, melyben az önvizsgálat a mai napig sem történt meg.

Önvizsgálat

KATZ PROFESSZOR: Ami azt illeti, ön­vizsgálatot eddig egyik fél sem tartott. Szerintem a jiddisizmus és a cionizmus egyaránt úgy jött létre, hogy egy kultúra ősi illetve modem aspektusait XIX. szá­zadi modellekre alkalmazták, legyen az nacionalizmus vagy pluralizmus. Önnel ellentétben én óriási teljesítménynek tartom, hogy Kelet-Európában létrejöt­tek különböző jiddis iskolarendszerek. És nem hibáztatom a jiddisitákat azért, hogy nem látták előre a holocaustot. Számomra a nyelvi vita arról is szól, hogy egy pluralista rendszer lesz-e az uralkodó, vagy egy olyan, mely csak egyetlen nyelvet engedélyez, és látens módon a másik halálát kívánja. A cio­nisták a mai napig sem mérték fel a veszteséget, nem szembesültek azzal, hogy valójában nyelvgyilkosság történt.

PHILOLOGOS: Nyelvgyilkosság? A jid­dis magától is kipusztult volna.

KATZ PROFESSZOR: Hát ebben ismét nem értünk egyet.

PHILOLOGOS: Ne beszéljünk a jiddis haláláról, mert Dovid Katznak igaza van – manapság még mindig több százezer ember beszél jiddisül a világon. Igen nagy százalékuk a gyerekeit is jiddisül neveli, tehát bármi legyen is a jiddis hosszú távú prognózisa, az elkövetke­ző 50-100 évben még valóban nem fe­nyegeti a kihalás veszélye.

Csakhogy, bár nincsenek pontos sta­tisztikai adatok arról, mi történt a jid­dissel a II. világháború előtt Kelet-Európában, az biztos, hogy a jiddis anya­nyelvű zsidók száma gyorsan csökkent. A lengyelországi és romániai zsidóság, talán az ortodoxia kivételével, lassan asszimilálódott volna nyelvileg, ahogy az Amerikában történt, holocaust nél­kül. A Szovjetunióról most ne is beszél­jünk, hiszen ott totalitariánus erők ha­tása alatt állt a nyelvi fejlődés. Semmi kétségem afelől, hogy ha nem lett vol­na holocaust és ma Lengyelországban 2 millió zsidó élne, akkor az 50-60 év alattiak közül szinte senkinek sem len­ne jiddis az anyanyelve, és 30-40 éven belül a jiddis teljesen eltűnne a nem vallásos zsidók köréből. Ebben az érte­lemben nem a holocaust pecsételte meg e nyelv sorsát Kelet-Európában.

KATZ PROFESSZOR: Ezzel egyáltalán nem értek egyet. 1939-ben Kelet-Európában a vidéki zsidóság közel 100%-ának jiddis volt az anyanyelve. A nagy­városokban, Varsóban, Vilnában és másutt persze éltek asszimilált zsidó csoportok is. Az, hogy ön a jiddist holo­caust nélkül is halálra ítéltnek tartja, holott a demográfiai adatok ennek el­lentmondanak, szintén a politikai ideo­lógia által befolyásolt gondolkodás kö­vetkezménye.

PHILOLOGOS: Általános folyamatról van szó, mely a világon mindenütt meg­történt. Vegyük példának Argentínát, ahol fejlett jiddis iskolarendszer és saj­tó volt, és a jiddisisták keményen har­coltak érte. Ma Argentínában a zsidó Fi­atalok ugyanúgy nem tudnak jiddisül, mint Amerikában. És ugyanez történt a judeo-olasz vagy a judeo-spanyol nyelv­vel Olaszországban illetve Törökország­ban. Mellesleg Ahad Ha-Am6 már 1902-ben – öt évvel az 1897-es orosz népszámlálás után, mely kimutatta, hogy a zsidók 97%-ának jiddis az anyanyelve, arról beszélt, hogy a jiddis né­hány generáció múlva el fog tűnni…

KATZ PROFESSZOR: Ahad Ha-Am csak egyike azoknak, akik az elmúlt évszázadok során többször is megjó­solták a jiddis halálát. Ha azonban a demográfia adatokat is figyelembe vé­ve vizsgáljuk meg a kérdést, azt mond­hatjuk, hogy a jiddis még vagy ezer évig nyugodtan virágozhatott volna Kelet-Európában, ha nem is a zsidóság minden rétegének ajkán. Ne feledjük: 8 millió zsidónak jiddis volt az anya­nyelve.

1 millió jiddisül beszélő?

ROSEN: Ön szerint száz év múlva 1 millióan fognak jiddisül beszélni a földön?

KATZ PROFESSZOR: Strassbourgi kol­légáim egy, az Európa Tanács által tá­mogatott projekt keretében éppen ezt a témát kutatják. Nem tudom megítél­ni, hogy az ő becslésük mennyire reá­lis. Mint ön is tudja, a haszid közössé­gekben igen nehéz pontos statisztikai adatokat kapni.

PHILOLOGOS: Attól függ, hogy a ha­szidok mennyire hagyják majd el a jid­dist. Ha ez lassú, sporadikusan most is jelentkező folyamat nem válik általá­nossá, akkor a jiddis anyanyelvűek szá­ma akár az 1 milliót is meghaladhatja majd.

ROSEN: És a jiddis mint szekuláns vonzerő?

KATZ PROFESSZOR: A jiddis világi változata mély krízisben van. Ennek az az oka, hogy az utolsó, holocaust előtt nevelkedett európai nemzedék, írók, újságírók és tanárok sorra tűnnek el a szemünk elől a 90-es években. Új jid­dis írókat és újságokat pedig igen ne­héz teremteni, ezt nagyon jól tudom, hiszen én magam is ezen fáradozom.

Számos kis csoport van a világon, akik próbálják fenntartani a jiddist, le­gyenek ezek szentimentális okokból szerveződő klubok, ahol jiddis dalo­kat énekelnek, vagy filmeket néznek, vagy olyanok, ahol komolyan foglal­koznak a jiddis irodalommal, az iro­dalmi nyelvvel. Tömegmozgalomról persze szó sincs. Ami engem illet, ez nekem soha nem is tartozott a céljaim közé. Egyetlen célom van: a jiddist fenntartani.

PHILOLOGOS: Semmi kifogásom az ellen, hogy a jiddis nyelvet széles kör­ben tanítsák, hogy megőrizzék, vagy akár megpróbálják feléleszteni. Csak két dolog ellen tiltakozom. Az egyik az, hogy mindez ne történjen a héber rová­sára. Szerintem a héber sokkal fonto­sabb a zsidó kultúrához való kötődés szempontjából. A másik pedig az, hogy ma Amerikában szekuláris zsidó csalá­dok valamiféle szentimentális okból ne neveljenek jiddis anyanyelvű gyereke­ket. Ez szerintem a gyermekek társadal­mi kínzásával egyenlő.

KATZ PROFESSZOR: Ugyan kérem! Már maga a gondolat, hogy a jiddist bárki is a héber rovására akarná vagy tudná tanítani, abszurd. Ha két szülő New Yorkban vagy akár Tel- Avivban el­határozza, hogy jiddisül akarja felnevel­ni gyermekét, az ma semmilyen módon nem veszélyezteti a hébert.

ROSEN: Nem lehet, hogy az igazi ve­szélyt nem a héber vagy a jiddis jelen­ti, hanem az angol? Elképzelhető, hogy az angol nyelv valahogy magába szívja a zsidó kultúra bizonyos aspek­tusait?

KATZ PROFESSZOR: Bizonyos mérté­kig igen, de szerintem minden nyelv pótolhatatlan, minden nyelvnek van egy karaktere, szelleme, amit más nyel­veken nem lehet közvetíteni. Tragikus lenne, ha az askenázi zsidóság ezeré­ves nyelve eltűnne. Én boldog vagyok, hogy legalább kis szigetek próbálják va­lahogy megőrizni.

PHILOLOGOS: Először is egymillió potenciális, jiddis anyanyelvű egyénről van szó…

KATZ PROFESSZOR: Azok a haszidok.

PHILOLOGOS: így van. Tehát a jiddis így is, úgy is még sokáig fenn fog ma­radni. A haszidok persze nem olvasnak jiddis irodalmat. Néha arra gondolok, vajon hányán olvasnak világi jiddis könyveket titokban.

Világi jövő

ROSEN: Elképzelhető, hogy ők vala­miféle világi jiddis kultúra forrásai lesz­nek?

KATZ PROFESSZOR: Hillel Halkin7 egy mondata mindig is foglalkoztatott. A „Levelek egy amerikai zsidó barátom­nak” c. könyvében azt írja, hogy a zsi­dó történelmet tekinthetjük egy állandó vallásos közösség történetének, mely­ből időnként vulkánszerűen kirobban­nak a világi kreativitás hullámai.

ROSEN: Írnak a haszidok verseket?

KATZ PROFESSZOR: Nekem személy szerint vannak olyan szatmári haszid is­merőseim Londonban, akik titokban ír­nak szépirodalmat. A nevüket nem szí­vesen adnám ki. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy ilyesmi is történik.

PHILOLOGOS: No és ezek a barátai, akik titokban írnak, olvasnak is jiddis szépirodalmat? Sólem Áléchem vagy Perets műveit?

KATZ PROFESSZOR: Tudomásom szerint csak Singert.

PHILOLOGOS: Persze, mert Singernél van a legtöbb szex.

KATZ PROFESSZOR: Lehetséges. Mel­lesleg én mindössze négy emberről be­szélek. Nem akarnám azt a benyomást kelteni, mintha tömegekről lenne szó.

PHILOLOGOS: Három már tömeg, négy pedig már mozgalom!

Szabó Vera fordítása

Jegyzetek

1 Első Csernovici Jiddis Nyelvi Konferencia, 1908 (Lásd: Háttér a héber és a jiddis harcáról, In: Szombat, 1996. május)

2 Bove bukh: 16. századi olasz románc jiddis változata, szerzője Elija Bahur

3 Moyshe Kulbak: (1896-1940) jiddis író, szül. Szmorgonban, Vilna mellett. Minszkben taní­tó a jiddis általános iskolában, majd Berlinbe megy, az egyetemre, ahová azonban német­tudás hiányában nem iratkozhat be. 1929-ben tér vissza a Szovjetunióba. Eleinte Ahad Ha-Am hatása alatt héberül ír, később jiddi­sül. Versei és drámái mellett legfontosabb művei a Moshiakh ben Ephrayim, a Zelmenya- nerés a Muntikc. regények.

4 Der Nister: Pinkhes Kahanovitsh (1884-1950) írói álneve, a szó jelentése „a rejtőzködő”. Sz. Berdicsevben. Művei, elsősorban a Di mishpokhe Mashber c. nagy családregénye és szimbolista novellái erős kabbalisztikus hatást mutatnak.

5 Esther Frumkin: a Bund egyik vezetője, an­nak küldötte a Csernovici Konferencián, ké­sőbb a Jevszekcija tagja. A Jevszekciját [„zsidó részleg”] a Kommunista Párt a zsidókkal kap­csolatos ideológiai harc lefolytatására hozta létre.

6 Ahad Ha-Am: Asher Ginzberg (1856-1927) írói álneve. Cionista vezető, gondolkodó

7 Hillel Halkin: amerikai író, újságíró, jiddis fordító.

támogatás
Pop up banner

Címkék:1997-04

[popup][/popup]