Jaj, de árván ül a nagy népű város!
Ággádák Tisá beÁvra
Így mesélik: Mikor az Első Szentély elpusztult, éppen Áv hó kilencedike volt, szombat kimenetele és az elengedés esztendejének vége…
Rabbi Jehosuá Deszichnin mondta Rabbi Lévit idézve: Hat évig tartotta a szunnyadó parazsat kezében Gávriél remélve, hogy Izrael megtér. Mivel nem tértek meg, haraggal rájuk akarta dobni azokat. Az Örökkévaló azonban rákiáltott: „Gávriél, Gávriél, várj még, várj még! Hisz vannak köztük jólelkűek.”
Amikor a gonosz Nabukodonozor szövetségeseivel Jeruzsálem alá érkezett, úgy tervezte, hogy majd rövid idő alatt elfoglalja a várost. De az Örökkévaló három évig védte Jeruzsálem lakosait, hátha megtérnek.
Jött az ellenség és letáborozott a Szentély hegyen. Aztán felmentek arra a helyre, ahol annak idején Salamon ült és tanácskozott a vénekkel arról, hogy hogyan díszítse fel a Szentélyt. Ott ült az ellenség és tanácskozott arról, hogy hogyan égesse le a Szentélyt. Mialatt tanácskoztak, egyszer csak felemelték szemeiket és látták, hogy négy angyal ereszkedik alá, négy égő fáklya kezükben, és az égő fáklyákat a Szentély négy sarkába dobják, az pedig lobbot vet.
Mikor látta a főpap, hogy a Szentély már leég, felment a Csarnok tetejére, és vele fiatal papok csoportjai a Szentély kulcsait tartva kezükben. Így szóltak: „Ó Mindenség Ura! Bárcsak ne a mi tisztünk lett volna, hogy hű kincstartóid legyünk. Íme, átadjuk Neked házad kulcsait”. Ezzel az ég felé hajították a kulcsokat. Az égből pedig mintha egy kéz nyúlt volna ki, és elkapta azokat.
Így szólt az Örökkévaló a szolgálattevő angyaloknak: ״Rajta, menjünk együtt a házamba, és nézzük meg mit tett vele az ellenség”. El is indult rögvest az Örökkévaló, a szolgálattevő angyalok és Jeremiás előtte haladtak. Mikor pedig meglátta a Szentélyt így szólt: „Íme hát a házam, a hely, ahol lakoztam. Megtámadta az ellenség és kedve szerint cselekedett vele”. Ekkor az Örökkévaló sírni kezdett és felkiáltva ezt mondta: „Jaj nekem, és házam! Fiaim, hol vagytok? Papjaim és szolgálóim, hol vagytok? Mit tegyek veletek? Hányszor figyelmeztettelek benneteket, de ti nem tértetek meg.”
Így szólt az Örökkévaló Jeremiáshoz: „A mai napon egy olyan emberhez váltam hasonlóvá, akinek csak egy fia volt, esküvőt rendezett a számára és a fiú meghalt a baldachin alatt. Te pedig nem érzel fájdalmat, sem irántam, sem a fiam iránt? Menj és szólítsd elő sírjából Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és Mózest, mert ők tudnak sírni.” így szólt hozzá az Örökkévaló: ״Menj, állj a Jordán partjára, emeld fel hangodat, és kiáltsd: Ámrám fia, Ámrám fia, állj elő és tekints nyájadra, mert az ellenség széttépte!”
Jeremiás azonnal elindult, elért a Machpéla barlangjához és így szólt a világ atyáihoz: „Keljetek fel, mert eljött az az idő, amikor az Örökkévaló szólít benneteket.” Ők pedig ezt kérdezték: ״Miben különbözik ez a nap a többitől, hogy az Örökkévaló hívat minket?”
„Nem tudom.” Válaszolta Jeremiás, mert félt, hogy azt fogják mondani, hogy a te napjaidban történt ez fiainkkal.
Ekkor magára hagyta őket Jeremiás s elindult, odaállt a Jordán partjához, és így kiáltott: „Ámrám fia, Ámrám fia, állj elő! Elérkezett az az idő, amikor az Örökkévaló szólít téged. Ő pedig ezt kérdezte tőle: ״Miben különbözik ez a nap a többi naptól, hogy az Örökkévaló hívat engem?” „Nem tudom” – válaszolta Jeremiás. Magára hagyta őt Mózes és elment a szolgálattevő angyalokhoz, akiket Tóraadástól fogva ismert, így szólt hozzájuk. ”Magasságos szolgálók! Tudjátok-e vajon miért szólít engem az Örökkévaló?”
Azok pedig ezt válaszolták: „Ámrám fia! Hát nem tudod, hogy a Szentély elpusztult és Izrael fiait száműzték?” Amint ezt Mózes meghallotta, rögtön megtépte díszes ruháját, melyet még az Örökkévaló adott rá, kezét a fejéhez emelte, kiáltozott és sírt, így ment egészen addig, amíg el nem ért a világ atyáihoz. A világ atyái ezt kérdezték tőle: „Mózes, Izrael pásztora, miben különbözik ez a nap a többi naptól?” Mózes pedig így felelt: „Atyák, atyáim Hát nem tudjátok, hogy a Szentély elpusztult és Izrael fiait száműzték a világ népei közé?” Amint ezt meghallották, ők is rögtön megtépték ruháikat, kezeiket fejükhöz emelték, kiáltoztak és sírtak, így mentek egészen addig, amíg a Szentély kapuihoz nem értek. Mikor az Örökkévaló meglátta őket, rögvest elhatározta, hogy „És fölhív az Úr, a seregek Ura ama napon sírásra és gyászolásra, ti magatok megkopaszítására és gyászruha öltésére…” (Jes.22,12.)
Ők pedig sírtak és kapuról kapura jártak, mint egy olyan ember, akinek halottja még előtte fekszik. Az örökkévaló pedig gyászában így szólt: „Jaj annak a királynak, kinek a dicsőség csak ifjú korában társa!”
Jeremiás mesélte: „Jeruzsálem felé tartottam éppen, feltekintettem és egy asszonyt pillantottam meg, aki a hegy tetején ült. Feketébe volt öltözve és a haja kócos volt. Kiáltozott és jajveszékelt: „Ki nyújt vigaszt számára?” Én is kiáltoztam és jajveszékeltem: „Ki nyújt vigaszt nekem?” Közeledtem felé, beszédbe kezdtem vele és így szóltam hozzá: „Ha asszony vagy, szólj hozzám, ha szellem vagy, távozz tőlem!” Ő pedig válasz helyett ezt kérdezte: „Nem ismersz? Én vagyok az, akinek hét fia volt. Az apjuk messzi országba ment. Míg ide jöttem őt siratva, többen jöttek és azt mondták nekem: ’Ráomlott a ház mind a hét fiadra és meghaltak.’ Most nem tudom, kit sirassak, kit gyászoljak.” Így feleltem neki: „Olyan vagy, mint az én anyám, Cijon. Ő a mező állatainak legelőjévé vált.” Ő pedig ezt válaszolta: „Én vagyok a te anyád, én vagyok Cijon. Én vagyok a hét gyermek anyja.” Azt mondtam neki: „Sebed olyan, mint Jób sebe. Jóbtól elvették fiait és leányait, tőled is elvették fiaidat és leányaidat. Jóbtól elvették ezüstjét és aranyát, tőled is elvették ezüstödet és aranyadat. Jób a szemétrakásra vettetett, te magad váltál azzá. És ahogy visszatért az Örökkévaló Jóbhoz és megvigasztalta, éppúgy fog majd a jövőben visszatérni hozzád és meg fog vigasztalni téged.”
Schmelowszky Ágoston fordítása
A fordítás alapjául szolgáló mű:
Bialik-Ravnicki: Széfer haÁggádá, Devir 1973 Tel-Aviv
Címkék:1994-06