Izraeli écesz, amerikai tőke, magyar kapacitás

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Gazdaság

Tavasszal, amint akkor hírt adtunk róla, Bécsben, a Világkereskedelmi Központban izraeli vállalkozói napokat tartottak „Technológiai és vegyesvállalati tapasztalatcsere Izrael, valamint Ausztria és Közép-Európa országai között” címmel.

Az érintett országok akkor 750 vállalattal képviseltették magát. A tapasztalatcserét a közelmúltban Budapesten folytatták az TECH november 92″ elnevezésű rendezvényen, amelyet az Izraeli Export Intézet (lásd keretes ismertetőnket) és az Izraeli Nagykövetség szervezett.

A megjelent több mint 35 izraeli cég a kétnapos eseményen majd ezer üzleti tárgyalást folytatott a magyar partnerekkel, elsősorban bemutatkozó jelleggel. A találkozó során megtudhattuk, Izrael világelső a kutatási és fejlesztési beruházások nemzeti összterméken belüli arányát tekintve (az ország GDP-jének 3,5 százalékát fordítják ilyen célokra). Ugyancsak világelső abban, hogy a legképzettebb, legmegbízhatóbb, legkreatívabb, többnyelvű munkaerői képes biztosítani. Az egyetlen ország, mely szabadkereskedelmi megállapodással rendelkezik az Európai Közösséggel, az TA országokkal és az Egyesült Államokkal egyaránt. Fejlett az infrastruktúrája mind a közlekedés, mind a híradástechnika, az adatátvitel, a banki szolgáltatások és a számlakezelés terén. Jó hírű, ősi, tudományos, mezőgazdasági és technológiai kutatóintézet, erős kultúrális és történelmi szálak fűzik az új európai reformországokhoz. A programon részt vevő izraeli cégek elsősorban az automatizálás, a biztonsági rendszerek, az egészségügyi termékek, az elektronika, az élelmiszer- és építőipar, a híradástechnika, a kozmetika, a műanyag- és csomagolóipar, a környezetés vízvédelem, a mezőgazdaság, az üzleti szolgáltatások és a vegyipar területén kerestek együttműködési és vegyesvállalat-alapítási lehetőségeket. A több mint 350 meghívott magyar cégnek lehetőséget biztosítottak, hogy a rendezvény ideje alatt már személyes találkozóra is sor kerülhessen a kiválasztott partnervállalat képviselőivel.

Az esemény fővédnöke, Nathan Sharony, az izraeli Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára elmondta, a megjelent cégek legnagyobb része az elektronika és a számítástechnika területén érdekelt, de számos élelmiszer- és műanyagfeldolgozó szakember is érkezett. Az utóbbi két évben közel 50 magyar-izraeli joint venture-t alapítottak, véletlenszerű, spontán kapcsolatfelvétel útján. A találkozó eredményeképp újabb vegyesvállalatok születését remélik. A kétoldalú együttműködés fejlesztése közös érdek, hiszen két kevésbé jelentős gazdaság közösen, összefogva jelentős tényezővé válhat világpiacon. Jó példa erre az izraeli eljárással, amerikai tőkével és magyar kapacitással működő hűtőipari vegyesvállalat.

A találkozó mindkét fél számára jó tapasztalatokkal szolgált, Magyarországnak tanulságos lehet, hogyan egyeztethető össze a védelmi iparban összegyűlt szellemi kapacitás a polgári igényekkel, míg Izrael számára egyszerűbb a működő tőkét a viszonylag kisebb, földben, vízben, munkaerőben gazdag kelet-európai térségekbe szervezni. Az együttműködés az élelmiszer-, a gyógyszer- és vegyipar, valamint a számítógéptechnika területén ígérkezik gyümölcsözőnek. A bemutatkozó cégek közül leginkább említésre méltó a nemzetközi hírű OSEM, amely snack-féléket és egyéb élelmiszereket gyárt, a csúcstechnológiájú távközlési és informatikai rendszereket fejlesztő TADIRAN, a déligyümölcsöket feldolgozó GAT FOOD, a háztartási gépeket és légkondicionáló berendezéseket gyártó AMCOR csoport és az építőipart képviselő AMBOUR.

A találkozót a Budapesten töltött két nap befejeztével az izraeli cégek Brnóban, majd Varsóban folytatták, ahol lehetőségük nyílt cseh, szlovák, és lengyel üzletemberekkel találkozni.

A nemzetközi porondra lépő vállalatokért minden esetben az Izraeli kormány vállal pénzügyi garanciát, ez jelentős mértékben megkönnyíti a tárgyalásokat Európa minden részében.

Sz.K.

Az Izraeli Export Intézet

Aki Izraellel üzletet kíván kötni, elsőként az Izraeli Export Intézettel találkozik. E nonprofit jelleggel működő szervezetet 1958-ban az izraeli kormány és az exportőrök alapították, mára mintegy 2000 vállalat, az exportőrök 90 százaléka tartozik soraiba. Szervezete négy részből tevődik össze:

  • marketing részleg
  • információs részleg
  • exportszolgáltató részleg
  • kiállításszervező részleg

Minden területen a legmagasabban képzett, több nyelven beszélő szakemberek dolgoznak. Az izraeli vállalkozók számára támogatást nyújtanak és információkat szereznek, segítik őket a nemzetközi piacon történő eligazodásban. Nyilvántartják a világ cégeinek statisztikai adatait, ezen kivül üzleti terveket készítenek tagjaik számára, megszervezik hirdetési stratégiájukat, marketing-információt nyújtanak a gyártó cégeknek.

Az IEI-t az izraeli Kereskedelmi és Ipari Minisztérium irányítja és finanszírozza, legfőbb céljuk az ország exporttevékenységének ösztönzése. Az intézet tagvállalatai évente mintegy 60 nemzetközi kiállításon vesznek részt.

Címkék:1993-01

[popup][/popup]