Interjúrészletek az Új folyosó című rádiós folyóirat Rózsa T. Endrével foglalkozó számából

 Szénási Sándor, a művelődéspolitikai rovat munkatársa

Rózsa T.-nél napirenden volt az, hogy ez a goj meg az a goj, amivel önmagában engem nem lehet megsérteni, de nem tudom, hogy egy embernek miért fontos ez? És ak­kor valahogy kialakult bennem mondom, nem volt ben­nem személyes sértettség, de valahogy kialakult ben­nünk, a többiekben is egy ilyen viszolygás. Aztán egy reggel ott ültem az íróasztalnál, telefonáltam, bejött, és megint valami ilyen gojos, keresztényes megjegyzést tett rám, meg az anyámra, és akkor megfogtam, és belevág­tam a kaktuszaiba, amiket gondosan nevelgetett magának évekig, mert mindig ő locsolta őket…. Egyszer csak a PAF összes vezetője, sőt állítólag a TV2 egy-két vezetője is kapott egy levelet, amiben az állt, hogy Györffy Miklós meg én antiszemiták vagyunk.

Váradi Júlia, a művelődéspolitikai rovat munkatársa

Meg kell, hogy mondjam, hogy ebben az egészben az én zsidó identitásom alakulásában Rózsa Bandi hihetetle­nül negatív szerepet játszott. Lehet, hogy én ma egészen másképp gondolkodnék a saját zsidóságomról, ha nem is­mertem volna ezt az ember ilyen közelről. Aki az erősza­kosságával, az önmagát nagyon ellenszenves módon és teljesen érthetetlenül és megmagyarázhatatlanul mások­nál jobb színben való beállításával olyan negatív érzése­ket keltett bennem a zsidósággal kapcsolatosan, hogy in­kább elfordultam ettől a témától, mintsem, hogy ezzel igazából foglalkozni kezdtem volna. Sőt, majdhogynem szembefordultam saját zsidóságommal… A riportban, melyet Réz Andrással készített Rózsa T. Endre egy film­ről, teljesen váratlanul, a témához szinte nem is kapcso­lódva, Rózsa T. Bandi kérdéseiből két dolog derült ki. Az egyik dolog az volt, hogy a KGB valamilyen módon benne volt az izraeli-arab viszony alakulásában, tehát ott volt a palesztinok mögött. A mások dolog, ami kiderült, Chrudinák Alajosnak ily módon a KGB-vel szoros kapcsolatai voltak. Én leestem a székről, meg kell, hogy mondjam, amikor ezt meghallottam a művészetkritika 15 percünk­ben. Mondom, föl akarod jelenteni a Chrudinákot? Hát neki ez a szándéka. Hát mondom, akkor itt van a MUOSZ etikai bizottsága, azonnal jelentkezz náluk, és ott jelentsd fel, de ne a műsorban. Te szereptévesztésben vagy Bandi, azt gondolod, hogy neked az a dolgod itt a Rádióban, hogy nyilvánosan feljelentgess. Ocsovai Gabi is bóloga­tott, és ő is mondta, hogy ezt a borítékot ő nem írhatja alá. Mire Bandi azt mondta, hogy márpedig nagyon sajnálja, ő nem ért egyet a mi véleményünkkel, mi hiába vitatko­zunk, ez a műsor le fog menni.

Vitray Tamás interjúja Rózsa T. Endrével a Nap TV január 11-i műsorában

Rózsa T.:„ Hát nézd, a kollégáim már nyár óta szembefor­dultak velem, mióta nyilvánosságra került a felterjesztés ténye. Tehát se nem javult, se nem romlott a helyzetem. És a kollégáim elfordulása viszont korábbra megy vissza, egy ilyen kicsi textildarabbal van összefüggésben. Ez a pi­ci textildarab nagyon erős. Ez a kipa. Ez a kipa, amit én hordtam, idén nyár óta nem hordom, ez az én számomra örömet okoz. Szóval zsidónak lenni nekem jó, az komfor­térzés, és ez a ruhadarab, ez a picike kis textildarab egy jó érzés. De úgy érezték kollégáim, olyanok, akiket Deák Gá­bor barátom titokzsidóknak nevez, hogy ez egyfajta pro­vokáció. Én soha nem éreztem semmiféle bántást a ma­gyar társadalom részéről, egyes-egyedül olyan kollégáim voltak, akik megjegyzéseket tettek, akik maguk is zsidó etnikumhoz tartoznak. Tehát egyfajta túlérzékenységet vélek ebben fölfedezni. Na most hát én nem akartam to­vább provokálni, hogy ha ők ezt így érzik, és akkor levet­tem.

Ocsovai Gábor a Magyar Rádió főmunkatársa

Az alelnök-jelöltséget nyilván azért vállalta el, mert úgy érezte, beszűkült a mozgáslehetősége a rádióban, és ez hozzásegítheti őt ahhoz, hogy valamelyest kiszabaduljon ebből a mondhatni elszigeteltségből, korlátozottságból. Nyilván úgy érezte, hogy ezt a megtiszteltetést nem sza­bad elutasítania.

Győri László, a Külföldi Adások Főszerkesztősége munkatársa

Én csak gondolom, hogy én lennék a „titok zsidó”. Nyilván mások is tettek megjegyzést a sapkájára, mert nagyon fur­csa dolog, hogy valaki hol hord kipát, sábeszdeklit, hol nem. Szeretném előrebocsátani, mindenkinek magányügye, hogy a saját vallásához, vagy származásához milyen a viszonya. Rózsát egyszer hirtelen megvilágosodás érte, egy hatalmas nagy élmény, hogy rájött zsidóságára. Én borzasz­tóan tiszteletre méltónak tartom… az viszont nagyon elgon­dolkodtatott, hogy ő péntek este meggyújtotta a gyertyát, és szombat reggel felült a villamosra, vagy beült az autójá­ba, és bement nyilatkozni a TV-be. Ez ugyanis pancserság. Hát akkor hogyan higgyem el neki a többit?

Nem születtek vállalható szerepmodellek, így szinte a semmiből kellett elindulni valamilyen kö­zösségi létforma kialakítása felé. Jó példája ennek az a fiatalokból álló, teljesen amorf társaság, amely még Scheiber Sándor idejében kezdett feltünedezni a Rabbiképző Intézet péntek esti kiddusain, de több­nyire a folyosón, az előtérben élt társadalmi életet, a vallásos szertartás nem vonzotta, annak végezté­vel pedig, mivel mást nem tudott elképzelni, el­ment egy étterembe vagy cukrászdába. A péntek esti cukrászda hagyománnyá vált, de ezen túlme­nően a fiatalok semmilyen zsidó szerepet nem tud­tak fölvállalni. Egy konspiratív módon szervezke­dő tanulókör, egy-két zártkörű társaság, ahová csak beszélgetni jöttek össze az emberek, ez volt a nem kincstári szervezettség csúcsa. E korszak legjellemzőbb közösségi formája a házibuli.² Nem szü­lettek a nyilvánosság előtt is vállalható zsidó szerepmo­dellek a negatív zsidók elindultak valahová, de még nem váltak pozitív zsidókká.

Ilyen állapotban találta a honi zsidóságot a de­mokratikus átalakulás. Autentikus, alulról jövő kezdeményezésként megalakult a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület.³ Ez az egyesület több száz, vagy olykor ezernél is több embert megmozgató programokat szervezett, és a magukat gyökértelennek érző „negatív zsidók” végre azt hihették: kö­zösségre találtak. Működésének első hónapjaiban a legkülönbözőbb témájú összejöveteleken ismétlő­dött ugyanaz a forgatókönyv: egymás után álltak föl az emberek, és tettek önvallomást: milyen rossz volt hosszú időn át titokban, veszélyként megélni a zsidóságot, milyen jó, hogy ezt végre valahol ki­mondhatják.

Ez az optimizmusra okot adó, tabukat döntögető, testvériséget ígérő korszak körülbelül ugyan­annyi ideig tartott, mint az egész magyar társada­lomban. Az MAZSIKE vezetői számára hamarosan kiderült, hogy a közéleti zsidó szerep politikai presztizzsé konvertálható a magyar közéletben vagy a zsidó belharcokban – ezzel a lehetőséggel többen éltek is. Aztán megjelentek a színen a kül­földi zsidó szervezetek tucatjai, amelyek mind meg akarták alakítani magyarországi fiókjaikat, és eh­hez pénzt és külföldi utakat ajánlottak fel. A spon­tán induló eszmélési folyamat eltorzult. A hatalom, a presztízs (vagy ezek ígérete), a külföldi szerveze­tek által támasztott elvárások és készen szállított szerepmodellek a honi közösségben torz szerepe­ket szültek. Prosperáló közösség és elszánt politi­kai akarat: ezt a képet kellett mutatni a külvilág fe­lé, miközben számos esetben alig létezett közösség.⁴ Felnőtt ruha a magyar zsidó közélet csenevész gye­rektestén.

Mindez nem segítette elő az alulról szerveződő, spontán közösségi élet kialakulását, hiteles közössé­gek megszületését, amelyeknek hátát nekivetve az egyén vállalhatná zsidó mivoltát a külvilág előtt.⁵ Ma, 1992-ben vannak már hivatalos zsidó személyi­ségek, de erős, a hétköznapi élethez ezer hajszálgyökérrel kapcsolódó zsidó közösségek nincsenek. Nincsen zsidó civil társadalom, így aztán nem tud­juk: hogyan legyünk zsidók a hétköznapi életben? Aki erre vállalkozik, az egyedül marad. Nincsen mögötte közösség, amely támogatná, amelynek tá­maszkodva erősnek érezhetné magát, mint akár a Jehova tanúi az utcán, őket valaki küldte. Az önma­gát vállaló zsidót senki sem küldte.

Hivatalos zsidó szerepmodellek viszont annál inkább vannak. Ezeket a politika szférája kínálja, könnyűek és hálásak: tévéinterjút adni, a sajtónak nyilatkozni, előadóként vagy meghívott vendég­ként hozzászólni mindez veszélytelen, és az e szerepben fellépő presztizsét növeli. De a díszelnö­ki székből hozzászóló már nemigen menne végig kipában az utcán. Mivel ezek a politikai szerepek igen kívánatosak, persze a honi zsidóság körében is megfigyelhető ugyanaz, ami az egész magyar társadalomban: az erős és demokratikus tapaszta­latokkal bíró bázisnak híján lévő szervezetek veze­tői, a politika színterére lépve gyakran elvesztik a mértéket, önhitté válnak, az igazság egyedüli letéteményesének hiszik magukat, minden bírálatot az ügy elleni támadásnak minősítenek és igyekeznek megtorolni, stb. Az ilyen, külső és belső kontrollját elvesztett vezető könnyen eljut odáig, hogy saját közösségének őt bíráló része ellen a közösség ellen­ségeinél keressen szövetséget.

Tetézi mindezt az elmúlt két évben ismét nyíl­tan színre lépő antiszemitizmus. A jobboldal hol burkoltan, hol nyíltan fajvédő hangvétele mérgező tartalmat adott az olyan szavaknak, mint magyar, nemzeti, hazafias avagy, idegen, nemzetközi, zsi­dó, újságíró, stb. Minden attól függ, ki ejt ki a szá­ján ilyen szavakat. A mérgezett légkörben állandó­an kapkodhatjuk a fejünket: ezzel most vajon meg akartak sérteni? Azok, akik valamilyen oknál fogva érzékenyek erre a kérdésre, állandóan feszültségtől terhes légkörben élnek.

Ráadásul ott vannak az asszimiláns zsidók, akikkel lépten-nyomon találkozunk a szűk pesti értelmiségi környezetben. Velük az önmagát vállaló zsidóknak elvi konfliktusa van. Utóbbi azt mondja: zsidó vagyok, ha akarom, ha nem. Akkor már in­kább vállalom öntudattal. Négyezer éves kulturális hagyománnyal a hátam mögött van mire büszké­nek lennem. Az asszimiláns azt mondja: én a zsidóságról nem tudok semmit, tehát nem köt hoz­zá semmi. Magyar kultúrán nőttem fel, magyarnak érzem magam. Ha komolyan veszem a demokráci­át, nem fogadhatom el, hogy mások döntsék el: mi vagyok én. A fajvédő kirekesztő szándékot ezért visszautasítom. Egyik érvelés logikája és őszintesé­ge sem kérdőjelezhető meg, de a kettő nehezen egyeztethető össze, ami könnyen vezethet személyes feszültségekhez, különösen ilyen indulatoktól ter­hes környezetben. Az asszimiláns számára a kipás zsidó saját, feledni kívánt zsidó mivoltát jelképezi, és így azt gondolhatja: puszta megjelenésével is veszélyezteti a beilleszkedésért, az elfogadtatásért vívott harcát. A kipás zsidó viszont úgy tekinthet az asszimilánsra, mint aki egy pusztulásra ítélt nagyszerű hagyomány és közösség újraélesztésé­nek feladata elől dezertál a terepszínű asszimiláci­óba.

Ha tehát valaki leveszi a terepszínt, és kipát tesz a fejére ország-világ előtt, az nagyon nehezen elviselhető helyzetbe kerül. A tágabb környezet antisze­mitizmussal fertőzött potenciális veszélyforrás; az asszimilánsokat ez a magatartás zavarja; a zsidó kö­zösség pedig nem ad semmilyen magatartásmintát, és nem ad olyan közösségi erőt, amelynek az újfajta magatartást merészen vállaló a hátát vethetné. Ha az illető ráadásul közösségében vezető szerepet tölt be (vagy azt hiszi magáról), még annak a veszély­nek is fokozottabban van kitéve, hogy elveszíti jó­zan ítélőképességét.

Az önmagát ilyen nyíltan vállaló zsidó tehát a bizonytalan környezetben elveszítheti minden támpontját, míg egyetlen biztos pontként Csurka István ölelő két karja marad, aki azt sugallja szeretettel: Gyere hozzánk! Mi elfogadjuk, hogy zsidó vagy és nem magyar, ez nem is lehet másként. Ebben megbízhatsz. Segíts nekünk, magyarázd el a többieknek, hogy ők sem lehetnek mások!

Így lesz a mai magyar és zsidó környezetben egy őszinte szándékú emberből Scharf Móric.

*

Nagy port felvert január 8-i sajtótájékoztatója után, a zsidó szervezetek nyilatkozatban határolták el magukat Ró­zsa T. Endre megnyilvánulásaitól. A Magyar Zsidó Kultu­rális Egyesület elnöksége foglalkozott a kérdéssel, az ülésen ő is jelen volt. A magatartásával kapcsolatos egyértelmű elutasítást tapasztalva, Rózsa T. Endre lemondott a MAZSIKE-ben viselt valamennyi tisztségéről.

Jegyzetek

1. Vándor Ágnes: Nincs új a nap alatt. In: Új Folyosó, 1992/1. szám.

2. A döntően eme közegben született Zsidó Diákok Ma­gyarországi Szövetsége (ZSDMSZ) fennállása óta küszkö­dik ezzel a problémával: a házibuli-jellegű együttlétnél ha­tározottabb szerepre a tagság többsége nem tart igényt.

3. A továbbiakban MAZSIKE.

4. A teljesíthetetlen szerepvállalásokra jó példa volt a ZSDMSZ európai ernyőszervezetének az az elképzelése, hogy minden nemzeti szövetség szervezzen tüntetést a Szí­riai követség előtt. Tagságát ismerve a ZSDMSZ vezetősége erre kísérletet sem tett.

5. A szerepmodellek körüli nagyfokú bizonytalanság megmutatkozik a MIOK utódja, a MAZSIHISZ vezetésének politikájában is: egyfelől igen radikális beállítottságra utal az éhségsztrájkkal való fenyegetőzés vagy az a kijelentés, hogy a kivándorlás a honi zsidóság számára az egyetlen va­lódi megoldást jelentő alternatíva, másfelől viszont ez a ra­dikalizmus nem tükröződik a MAZSIHISZ mindennapos munkájában, így például az adminisztratív szemlélet iránti vonzalomban, vagy abban az igen kevés újdonságot tartal­mazó hagyományos hangnemű nyilatkozatban, amelyet a katolikus egyház magas rangú személyiségeivel folytatott tárgyalásról adtak ki.