Igy történt… (Az új állam első napja)
Kétrészes mellékletben emlékezünk meg Izrael Állam ötvenedik születésnapjáról. Az összeállítás első két írása az ország születése és az azt megelőző „vajúdás” körülményeit, gyakran illúziókkal áthatott légkörét mutatja be. A soron következő írások az ország néhány intézményét veszik nagyító alá. A második részben a mai, sok illúzión túljutott, belső gondokkal küszködő, még mindig ellenséges környezetben élő országról közlünk írásokat.
Így történt..
„Más népekhez hasonlóan a zsidó népnek is természetes joga, hogy független államában sorsát önállóan irányítsa. Ezért mi, a Nemzeti Tanács tagjai, mint Izrael országa zsidó lakosságának, valamint a cionista mozgalomnak képviselői, összegyűltünk az angolok s Palesztina-mandátumának lejárta előtti napon, és… ezennel elhatározzuk a zsidó állam felállítását. Kimondjuk, hogy amint a mai nap véget ér, éjféltől kezdve 5708 Ijjár hónap 5-től, azaz 1948. május 15-től a jelenlegi Nemzeti Tanács mint ideiglenes Államtanács, végrehajtó szerve, a Nemzeti Bizottság pedig mint a zsidó állam ideiglenes kormánya fog működni, továbbá kimondjuk, hogy az ország neve Izrael Állam lesz…”
(Részlet a Függetlenségi Nyilatkozatból)
1948 májusának második péntekjén délután négy órára gyűlt össze a város múzeumának aulájában a 37 tagú Moacet Haam, a következő naptól ideiglenes parlamentként működő hatalmi szerv, és a Minhelet Haam, vagyis a kormány 13 tagja, hogy deklarálják az ősújország megszületését. Az ünnepségen jelen voltak a rabbinátusok legtekintélyesebb tagjai, tudósok, művészek, a különféle árnyalatú cionista szervezetek vezetői, katonai parancsnokok. Az épület körül százak hallgatták hangszórókon a ceremónián elhangzottakat, otthonaikban pedig tízezrek – először adott helyszíni közvetítést a Kol Jiszrael, Izrael Hangja rádió.
Az államalapítás aktusa egyszerű volt. Fischman rabbi megköszönte a Világ Urának, hogy évezredek után ismét hazát adott a zsidóságnak, és az új országot oltalmába ajánlotta. David Ben-Gurion, a kijelölt miniszterelnök olvasta fel a függetlenségi kiáltványt, amely a többi között emlékeztet arra, hogy a zsidóság a szétszóratásban sem szűnt meg soha imába foglalni a hazatérés reményét; a jövőről pedig így fogalmaz; „Izrael Állama nyitva áll a zsidó bevándorlás előtt, kész a szórványok egybegyűjtésére, és az országot minden lakosa javára fejleszti. A szabadság a jog és a béke eszméjét tekinti léte alapjának, és egyenlő társadalmi, politikai jogokat biztosít minden polgárának vallásra, fajra, nemre való tekintet nélkül. Megteremti a vallási, lelkiismereti, nyelvi, nevelési és művelődési szabadságot. Védelemben részesíti valamennyi vallás szent helyeit…”
Mivel akkor már hónapok óta élethalálharc folyt a – főleg a kivonuló angolok fegyvereivel ellátott – palesztinok ellen, s öt arab ország indította meg támadását, különös jelentősége volt a dekrétumban megfogalmazott békefelhívásnak, amely a többi között arra buzdítja az Izraelben élő arabokat, hogy vegyenek részt az államépítésben.
Az államalapítás napjáig ezerötszázan áldozták életüket a még meg nem született hazáért, s hevesebb harcokra lehetett számítani. Május elején Damaszkuszban találkoztak Szíria, Jordánia, Libanon, Irak, Egyiptom (hadseregében szaúdi önkéntesek is harcoltak) vezérkari főnökei, hogy egyeztessék támadásukat. Csapataik részben modem légierővel, részben erős páncélos egységekkel rendelkeztek, míg az izraeli fegyverek elavultak voltak, mindössze néhány hetes kiképzés állt a harcosok egy része mögött, és szedett-vedett volt a felszerelésük. Egy akkori keserű vicc szerint a zsidó hadsereg állandóan ünnepelt, mert úgy lakott, mint szukkotkor, úgy evett, mint hosszúnapkor, és úgy öltözött, mint purimkor.
Szinte hihetetlen azok számára, akik az 1948-as év nemzetközi helyzetét nem ismerik, csupán a rákövetkező évtizedekét, hogy az USA fegyverszállítási embargóval sújtotta Izraelt, míg a zsidó állam legnagyobb segítője a Szovjetunió volt, onnan kapta a hadizsákmányból származó Krupp ágyúkat és Messerschmitt repülőgépeket.
Úgy tervezték, hogy az államalapítás ünnepségének befejezéseként a 37 képviselő aláírja a függetlenségi kiáltványt. Voltak azonban olyanok, akik Jeruzsálemből telefonon adták egyetértésüket, nem hagyták el őrhelyüket, ugyanis a városban heves harcok folytak. A Tel-Avivval már 1948-ban szinten összenőtt Jaffát is csak aznap reggel szabadították fel.
Címkék:1998-05