Huszonnyolc év után ismét van tórájuk a nicaraguai zsidóknak.

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Szombat információ

2007. december 23. Egyelőre még csak ideiglenesen bukkant föl egy bár micva ünnepségen, mert nincs még hol tartani. A bár micván mintegy két tucat ember volt jelen, köztük az ügy mentora, Hersch Spalter, lubavicsi rabbi a szomszédos Costa Ricából.

A nicaraguai zsidóság soha nem képviselt nagy erőt, de az 1970-es évektől kezdve az a kevés ember is elszivárgott az országból, ahogy a sandinista felkelők és a katonai diktatúra között élesedett a háború. A sandinisták 1979-es győzelme elhozta a szovjet típusú diktatúrát, a maradék zsidóság ekkor elhagyta az országot, és magával vitte az egyetlen tóratekercset.

Miután 1990-ben, demokratikus választásokon kiszavazták a hatalomból a sandinistákat, a zsidók egy kisebb része visszatért. Jelenleg mintegy hatvanan vannak. Közösségük egyik tagjának háza a zsinagóga és a közösségi ház. Ha többen lesznek, talán majd építenek valódi közösségi házat is.

[popup][/popup]