Horvátországi és boszniai hétköznapok
A volt Jugoszláviában a II. világháború után mindössze 67 ezer zsidó maradt a háború előtti 72-73 ezerrel szemben. A maradék zsidóság vallási teendőit a belgrádi székhelyű főrabbi látta el, és ha például szükség volt rá Dubrovnikban vagy Rijekában, akkor repülőgépre ült, elvégezte a feladatát, és visszarepült a fővárosba. Mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott, mert Jugoszlávia sincs többé. Az új államok közül Horvátországban mintegy kétezer zsidó él kilenc községben, a második világháború előtt 25 ezren voltak. Most a legnagyobb a zágrábi közösség, oda 1300 ember tartozik. Ezenkívül Eszéken, Rijekában, Splitben, Dubrovnikban, Szlavonszki Brodban, Csáktornyán, Viroviticán és Daruváron működik zsidó hitközség.
1991 telén Zágráb egyik régi kerületében, a Palmoticseva utcában találtunk rá izraeli kollégámmal, Yahuda Lahavval együtt a zsidó hitközségre. Akkor teljes hevességgel dúlt a háború. Nonad Porges, a horvát zsidóközösség akkori vezetője elmondta, hogy sok zsidó fiatalember, különösen Kelet- Szlavóniában, Eszék körzetében önként jelentkezett katonának. A nyugdíjasok, az egyedülálló öregek, a katonaszülők rendszeres juttatást kaptak. Két évvel ezelőtt egy kiállítás megnyitójára mentem, ismét a Palmoticseva utcába. A belépésnél szigorú biztonsági vizsgálaton kellett túlesni. Dunja Sprajc, a zágrábi közösség mostani titkára büszkeséggel és örömmel vitt végig a házon, a földszinttől a legfelső, harmadik emeletig. Lent óvoda működik, 28 gyermekkel. A falakon rajzok, a háború képei gyermekszemmel, játékok, kockák, héber betűkkel. Már ebben a korban elkezdik az ivrit nyelv tanítását. Dunja megmutatta az imaszobát is a frigyszekrénnyel. Zágrábban a nagy zsinagógát 1941-ben, az Ante Pavelics-féle fasiszta bábállam a földig rombolta. Az utóbbi években többször elhangzott olyan ígéret, hogy az állam újra fölépíti a templomot, de pénzhiányra hivatkozva ez ideig az építés elmaradt. Közben a fölújított épületben gyülekeztek az emberek, mert Gábor Zoltán magyar származású festőművész képeiből nyitottak tárlatot. Ez a program is rendszeres a házban, csakúgy, mint az irodalmi estek, a koncertek, a vasárnap délelőtti ivrit nyelvtanfolyam és előadás-sorozatok a zsidó vallásról, történelemről – ahogy Dunja mondja, mindig nagy az érdeklődés, mindig megtelik a ház. Naponta nyitva van az ezerkötetes könyvtár. Emellett továbbra sem feledkeznek meg az öregekről, betegekről, önkéntes szociális munkásaik keresik föl és látják el a rászorulókat. Dunja arról is beszámolt, hogy Zágrábban működik a volt Jugoszlávia egyetlen zsidó szociális otthona. A nagy ünnepeken Jeruzsálemből jön rabbi hozzájuk.
*
Különös érdeklődésre tarthat számot a dubrovniki hitközség, amely ugyan mindössze 29 tagot számlál, de ezek az emberek lelkesen őrzik és ápolják hagyományaikat, köztük Közép-Európa harmadik legrégibb zsinagógáját. Az ottani zsidó közösséget szefárdok alapították, akik 1492 után a spanyolországi üldözések elől menekültek. A zsinagóga az egyetlen utcából álló gettóban épült, és az utcát ma is zsidónak, Zsudiovszkának hívják. Megtalálhatók még a városban néhány spanyol alapító leszármazottai, a Ferrera, a Gonzales, az Albala és a Tolentino család. Működik a középkori zsinagóga, igaz, csakúgy, mint Zágrábban, itt sincs állandó rabbi, de a nyugalmazott orvos, Horovicz úr, a titkár ismeri a szertartásokat, imákat, így az ünnepeken ő az előimádkozó. Mirjam Ferrera pedig az egyik legrégibb szefárd család leszármazottja, a motorja, lelke a közösségnek.
1992 őszén mindössze kerten Májammal ünnepeltük az új évet. Kazettát vittem magammal, amelyen a Dohány utcai zsinagóga kórusa és Fekete László főkántor énekelt. A kis dubrovniki zsidó közösség nagy része a háború miatt elhagyta a várost, amelyet 1991. december 6-án tíz órán át lőttek földről, vízről, levegőből. Akkor a fallal körülvett óváros házainak kilencven százaléka, köztük a zsinagóga, megsérült Tíz lakóház kiégett, csak az üszkös kőfalak meredeztek az égnek. Azóta nagyon sokszor jártam Dubrovnikban, a zsinagógát és az összes többi házat, kivéve a teljesen kiégetteket, rendbe hozták. A zsidó közösségnek a középkor óta a gettó utcájában üzletei vannak a mai napig. Ezek bérbeadásából befolyt pénzekből és a nemzetközi zsidó szervezetek adományaiból tartják fönn magukat. Két idős embert és egy hadirokkant fiatalt rendszeresen támogatnak. Tavaly szintén Dubrovnikban ért az újév, akkor már többen ünnepeltünk.
Ami különösen nagy értéke a dubrovniki zsidóságnak, az a temetőjük. A fekvő sírköveken korona látható öt ággal, a nemesség jelvénye, és ezt a sírkövekre is rávésették. De fölvésték a félholdat is az ottomán birodalommal való együttélés hatására. A legrégibb sírok szarkofág formájúak, héber nyelvű feliratokkal.
Dubrovnik megtámadása előtt nem sokkal a zsinagóga nagy értékű kegytárgyait elrejtették, később egy New York-i kiállításra kölcsönadták, de a mai napig sem kapták vissza. Amerikában biztonság okokra hivatkozva tartják vissza az anyagot. A horvát állam bíróság elé vitte az ügyet.
*
Bosznia-Hercegovinába ugyancsak a középkorban, Spanyolországból érkezett a zsidóság első nagy hulláma. Később, az Osztrák-Magyar Monarchia idején mint mérnökök, orvosok, kereskedők, agrárszakemberek telepedtek le és fektették le az ipar és kereskedelem alapjait. Ezt egy nagyszerű kiállításon is láthatták az érdeklődők a belvárosi zsinagógában, amely zsidó múzeum volt, és a háborúban szintén megsérült. 1991 előtt összesen 18 ezer zsidó élt Bosznia-Hercegovina városaiban, falvaiban – tudom meg Bobo Kozsemjakintól, a bosnyák zsidók zágrábi összekötőjétől. Mára ez a szám 1600-ra zsugorodott. A legnagyobb közösség a szarajevói volt. Ott csaknem háromezren éltek, de többségüket, öregeket, gyerekeket, asszonyokat a háború poklából kimenekítették Izraelbe. Mintegy ötszázan maradtak Szarajevóban, többségben férfiak, és ők részt vettek a főváros fegyveres védelmében. Februárban jártam utoljára Szarajevóban. Az utcák napközben megteltek emberekkel, akik azon fáradoztak, hogy a legelemibb, az élethez szükséges dolgokat megszerezzék. Víz időnként csörgött a csapokból, csak azt nem lehetett tudni, hogy mikor. Elma Szoftics barátnőm fürdőszobája is tele volt edényekkel, amelyekbe a vizet gyűjtötte, és olyan hideg volt, hogy a vödörben a vízen jéghártya keletkezett. Ő egyébként tolmács, több nyelven beszél, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szarajevói irodájának alkalmazottja, másrészt rádióamatőr. Az Ivica Cseresnjes vezette hitközségben működött a háború legnehezebb hónapjaiban, éveiben a rádióamatőr-központ, amely sokáig az egyetlen összeköttetést jelentette a világgal. Az ostromgyűrűbe zárt városból a rádióamatőrök segítségével küldtek híreket, életjelet családok más városokba, országokba. Elma a háború alatt férjhez ment, és most született gyermeke.
A szerb támadásokban megsérült mind az öt szarajevói zsinagóga és a temetők, köztük a szefárd temető, amely a második legrégibb zsidótemető Európában. A szerbek fölforgatták a sírköveket és beásták magukat aknavetőikkel együtt, onnan lőtték ki áldozataikat. A szarajevói zsidó közösség lelkierejét bizonyítja, hogy a legnagyobb harcok idején is megünnepelték, hogy ötszáz éve érkeztek az első spanyol zsidók Bosznia-Hercegovinába. Szarajevón kívül a második legnagyobb zsidó közösség, 234 ember Tuzlában él, 78 embert számlálnak Mosztárban, ugyanennyit Zenicán. És mintegy nyolcvan zsidó van a szerb ellenőrzés alatt lévő nyugat-boszniai Banja Lukában.
Címkék:1996-01