Hol volt, hol nem volt…

In memoriam dr. Buk Miklós

Férjem, dr. Buk Miklós 1935-től 1944-ig a Magyar Cionista Szövetség főtitkára volt. Én 39 tavaszán ismer­tem meg, de tudok előző működésé­ről is. Magyarországon akkoriban a cionizmus „rendőri ügy” volt. Két zsidó hitközség létezett: az ortodox, amely cionistaellenes volt, várván a Messiást, aki majd újra felépíti Erec Jiszráelt és a neológ hitközség, ahol a zsidók többsége asszimilált volt, lelkes magyar és a cionizmus nem érdekelte őket. Maga a hitköz­ség, a Síp utcában, amennyire csak tudta, gátolta a cionisták működését.

Buk doktor röviden hivatalba lé­pése után írt egy kis könyvet Mit akar a cionizmus? címmel, amelynek második kiadása 1940-ben jelent meg. Ebben röviden, velősen ma­gyarázza a cionizmus lényegét, cél­ját, eredményeit és a kitűnő fény­képek megmutatják az új zsidó tí­pust, a chalucot, az épülő országot, gazdaságát, kultúráját Második könyve, A kétezer éves út, 1942-ben jelent meg és a második templom pusztulásától tartó állam nélküli ál­lapotot tárgyalja. Bizonyítja, hogy csak egy zsidó állam mentheti meg a zsidó népet. A könyvnek óriási sikere volt. A második kiadásnak 1944. március végén kellett volna megjelennie, de március 19-én Hit­ler csapatai bevonultak Magyaror­szágra. Röviddel utána a könyvet nyilvánosan elégették „jó társaság­ban”, Freuddal, Einsteinnel, Marx­szal együtt. (A héber kiadás Izra­elben 1962-ben jelent meg, hat nap­pal Bük Miklós halála előtt.)

Főtitkársága idején, egészen 42-ig, amikor is munkatáborba ke­rült, kitűnő előadásokat hallgatha­tott az érdeklődő cionista közösség. Az ifjúsági csoportok is szépen dol­goztak, éppen úgy, mint a cionista nőszervezet. A baloldali csoportok közül gyakran került egy-egy fiatal ember a rendőrség kezébe – és ak­kor Buk doktornak kellett diplomá­ciája segítségével (talán egy kis pénzzel is) a fiatalokat szabadlábra helyeztetni.

Amíg a körülmények még vala­mennyire normálisak voltak, Patai József – a Múlt és Jövő című kitűnő folyóirat szerkesztője – minden évben kirándulást szervezett az ak­kori Palesztinába. Itt minden alkalommal néhány turista sajnálatos módon „meghalt”, amit hivatalos héber irat igazolt, tehát nem tért vissza Magyarországra. Palesztiná­ban a „halott” nevet változtatott, és itt mint új ember folytatta életét.

A cionisták legfontosabb munkája 1939-ben kezdődött. Mivel az angol kormány, a hírhedt Fehér Könyvben megindokolva, a zsidó bevándorlást a minimumra csökkentette, a cionis­ta vezetőség megszervezte az alija bétet, azaz az illegális aliját. Len­gyelországból, Szlovákiából, de Magyarországról is, rozzant hajókon, a legnehezebb körülmények között sok ezer zsidó érkezett Palesztinába.

Lengyelország elfoglalása után sok lengyel katona, köztük zsidók, és zsi­dó civilek is menekültek Magyarországra. Sokan közülük Budapestre jöttek, ahol a cionisták számukra menedékhelyet, ellátást nyújtottak és minden módon segítségükre voltak.

Öreg és beteg vagyok, nehéz szá­momra mindent leírni, ami azokban az években történt. Férjem általában a késő esti vagy kora reggeli órákban vánszorgott haza. Amikor egyszer már este nyolc órakor ott­hon volt, ijedten kérdeztem, talán valami baj történt? Kérdéseimre, hogy miről tárgyaltak, csak röviden mondta: „marhaság”, falnak fordult és kimerültén elaludt. Emlékszem, hogy egyszer egy hajórakomány gye­rek Palesztina felé elakadt Ju­goszláviában, a határon. Kahan Ni­szán doktor, aki Komoly Ottó mel­lett egyike volt a kiemelkedő cionis­ta vezetőknek, azt mondta: „Küld­jük le Buk doktort, okos, józan em­ber, ő el tudja az ügyet intézni.” Sajnos több mint 50 év után sem tudóm már, hogy férjemnek sikerült-e az „ügyet” elintézni.

Az egymást követő zsidótörvé­nyek miatt már Hitler csapatainak bevonulása előtt is sokan kikeresztelkedtek, a hitközség előtt sorban álltak a zsidók, akik úgy vélték, hogy ily módon könnyíthetnek sorsukon. Amikor a munkaszolgálatos századokat felállították, a különbség csak az volt, hogy a zsidók sárga karszalagot viseltek, a kikeresztelkedettek fehéret. Sorsuk egymástól nem különbözött.

Nem sokan vannak ma, sem Ma­gyarországon, sem Izraelben vagy máshol a világban, akik emlékeznek ezekre az időkre. Sokan meghaltak az akkori cionisták közül, de mű­ködésük célja, Herzl álma meg­valósult: Izrael – a zsidó állam.

Dr. Buk Mirjam