Hogyan csinálja a fecske a nyarat?

A címbeli kérdés – természetesen – arra az egy fecskére vonatkozik, amely a közmondás szerint nem csinál nyarat. Pedig – igenis! – megteszi. Hogyan? Úgy, ahogyan Sivinger György Kisbéren egymaga „meghonosítja” a zsidóságot.

A negyvenkét éves, jó kiállású, dinamikus férfi nyílt és határozott, amellett egyszerű és szerény. Hét éve dolgozik a dunántúli városka kórházában, Tata­bányáról származott ide. Kisbéren, ahol valaha 26 zsidó család élt (260 em­bert deportáltak innen, hatan jöttek vissza, de azok sem maradtak meg), ma ő az egyetlen zsidó. Ő, és persze a családja.

Milyen érzés egyedül lenni zsidónak? Nem jó érzés. Sivingert azonban nem meglapulásra készteti magányos zsidó volta, nem túlbuzgó asszimilációra, ha­nem arra, hogy magától értetődő tényként ismerje fel és fogadtassa el zsidó­ságát. Arra indítja, hogy megismerje és a helybeliekkel megismertesse a zsi­dó múltat, a zsidó vallást és a szokásokat.

Ő maga úgy ítéli, hogy egyfajta missziót tölt be. Nem mintha téríteni akarna és nem mintha hivalkodóan vallásos lenne, dehogy. A szülői házban maga sem ismerte meg a hagyományokat, de utóbb úgy érezte, szüksége van rájuk az életéhez. Annál inkább, mivel nincs zsidó környezetben. Először is tehát megteremtette magának a zsidó családi környezetet: barátságos, derűs ottho­nában péntekenként este a szombatot köszönti az öt gyermek, akik Salommal fogadják a vendéget. A menóra mellett ott a Tóra, az imakönyv, és habár a szent szövegek, a héber nyelv és betűk ismerete a családfőnek sem éppen erőssége még, a péntek esti hangulat máris olyan, amilyen egy „behóved” zsi­dó házban lehetett.

A tatabányai jövevénynek előbb a várost kellett megismernie itt, az embe­reket. Munkájával, életstílusával megbecsülést szerzett, és hozzáláthatott, hogy baráti társaságot szervezzen – nem önmagának, hanem a zsidóságnak. Létrehozta a Magyar-Izraeli Baráti Társaság helyi csoportját, 1994 októberétől rendszeres összejöveteleken mutatják meg az érdeklődőknek: mi a zsidóság, milyen Izrael.

„Kisbérnek tudnia kell, hogy itt voltak és vannak zsidók.” A zsinagóga he­lyén ma húsbolt működik, a temetőben egy emlékoszlop idézi az elhurcoltak emlékét. Valaha külön zsidó iskola is létezett, ma Sivingerék családja, háza és tevékenysége jelent mindent, ami zsidó.

– Milyen zsidó vagy, ha még pajeszod sincs? – kérdezték egyszer tőle félig- meddig tréfásan. Ha csak az kell?! A városi kórház nem ortodox műtőse pajeszt növesztett tehát, és fekete kalapban jár. És a kórház kultúrtermében ál­tala szervezett rendezvényeken ott a református tiszteletes, ott vannak orvo­sok és más értelmiségiek. Gyermekeit nem éri rossz szó zsidóságukért.

Kisbéren erős a zsidóság, habár csak egyetlen családot jelent Azért lehet erős, mert Sivinger György maga is erős ember. Lélekben az.

Ezáltal nyerte meg zsidó életvitele és társadalmi tevékenysége számára min­denki más előtt a saját feleségét. Aki katolikusnak született, az volt asszony­koráig, jelenlegi (második) házasságába két nem zsidó gyermeket vitt, ma mégis egy ötgyermekes, harmonikus zsidó családban tölti be boldogan a reá jutó hagyományos szerepet. Zsidó nevet is választott: Golda.

Csinálhat egy fecske is nyarat. Ha a szívében nyár van.