Hitvallás egy ezüst kézről

Írta: Popper Péter - Rovat: Archívum

Hitvallás egy ezüst kézről

Aki szemből rám néz, látja, hogy mindig egy ezüst kéz fekszik a mellemen. Fekete szíjon lóg, ami alig látszik, mert én mindig fekete ruhát hordok. Kérdezik: Minek öregítem magam? Vagy papos benyomást akarok kelteni? Egyik sem. Csak nem szeretek átöltözni. A fekete mindig, mindenhova jó, talán kicsit elegáns is. Ámbár mindig minden lóg rajtam. Az elég nagy ezüst kéz is.

Valamikor Tunéziában kaptam. Ott Fatime kezének tartják. Egy női szent­ség, vagy istenféle, esetleg istenfeleség mindig jól jön egy vallás népszerűsíté­séhez. Laksmi, Aphrodité, Istár, Héra, Pallas Athéné, Vénusz, Mária… Kár, hogy nekünk, konokul egyistenhívő zsi­dóknak nincsen. Ha lenne, sokan talán jobban szeretnének minket.

Ez a kéz… Talizmán, vagy amulett? Tudják, mi a különbség? Az amulett tá­vol tartja a sötét erőket. A talizmán oda­vonzza a szerencsét. Az enyém: amulett. Amikor Izraelben éltem – ott is horda­nak hasonló arany kezeket: egy angyal védő kezét -, zsidó jelképeket vésettem rá. A béke szavát, Dávid-csillagot, hét­ágú gyertyatartót.

Miért hordom? Mert az idők során megszerettem, már hozzám tartozik, mint a szemüvegem. Vele együtt va­gyok: én. Meddig hordom? „Amíg a nap fáklyája ki nem alszik, s az árnyé­kok elhanyatlanak.” Vagyis esti lefek­vésig, vagy amíg majd leveszik rólam.

Mit gondolok a jelvényként, ékszer­ként viselt zsidó szimbólumokról? Ne­kem rokonszenves, ha valaki finoman, esztétikusán, de nyilvánosan is vállalja zsidóságát. Megjegyzést tehetnek rá? Tehetnek. De úgy érzem, hogy ma már szabad választástól függ, hogy valaki to­vábbra is a diaszpórában él-e, vagy Izra­elben. S ha a galutot választotta, akkor ne panaszkodjon, hogy ott nem minden­ki kedveli a zsidókat, s nem zsidó ízlés szerint szerveződik az élet. Ám a fizikai provokációkat kőkeményen kell vissza­utasítani. A mindenkori kormányzat és a honi zsidóság együttes felelőssége, ha ma Magyarországon kockázat nélkül le­het zsidók ellen uszítani, tüntetni, védte­len zsidókat bántalmazni. Netán szük­ség lenne a zsidóság nemcsak vallásos, hanem hatékony világi képviseletére is. S a zsidó szimbólumok viselése talán részben ezt a hiányt pótolja.

Az ezüst kéz a mellemen megkövetel­te, hogy időnként számot vessek a zsi­dóságommal. Volt-e idő, amikor megta­gadtam? Nem volt. Nem is lett volna ér­telme, aki rám nézett, amúgy is tudta. De a zsidóságot soha nem éreztem szellemi bilincsnek, soha nem korlátozta intellektuális szabadságomat. Volt-e idő, ami­kor megpróbáltam abból élni, hogy zsi­dó vagyok? „Megélhetési zsidó” – mint ma mondanák. Erről sem tudok. Zsidó­nak tartottam és tartom ma is magam, és nem „zsidó származásúnak”. Jó zsidó voltam? Bigott vallásos szempontból bi­zonyára nem.

Szerintem az a jó zsidó, aki azzal sze­rez megbecsülést a zsidóságnak, hogy tehetségesen és tisztességesen dolgozik, ezzel elismerést vív ki magának, de egy­re többen teszik hozzá: Jé, ez egy zsidó!

Igazam van? Valószínűleg nincs iga­zam. S bár a világ nagyon nagy, én meg nagyon kicsi vagyok, de én mégis csak a saját fejemmel tudok gondolkozni. Baj?

Popper Péter

Címkék:2005-11

[popup][/popup]