Hitler és Wagner forogna a sírjában

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: kultura.hu

2007. október 27. Daniel Barenboim a Nyugat-Keleti Díván Zenekar jövő évi műsorára tűzte a Walkürt. A berlini Waldbühne színpadán izraeli zenészek fognak játszani.

   
  Daniel Barenboim (Fotó: Cordula Groth)  

A német Die Zeitnek adott interjújában a világhírű zongorista és karmester, Daniel Barenboim elmondta, a 2008-as turné során fellépnek a nácik által épített berlini szabadtéri színpadon is, ahol Wagner művét fogják előadni. Hangsúlyozta, a politikai véleménye helyett a komponista zenei alkotásaira kell figyelni, ezért ad elő rendszeresen az antiszemita nézeteiről ismert mester műveiből.

Ugyanakkor a 22 ezer nézőt befogadó, birodalmi emlékeket idéző Waldbühne különleges helyszíne miatt, a közel-keleti ifjúsági zenekar izraeli vezetőjeként a koncertről úgy fogalmazott, “Hitler és Wagner forogna a sírjában”.

A Nyugat-Keleti Díván Zenekart a karmester 1999-ben alapította Edward Saiddal, az azóta elhunyt palesztin irodalomtudóssal együtt, azzal a céllal, hogy fiatal izraeli és arab muzsikusok közösen hozzanak létre produkciókat.

A régió konfliktusai ellenére iráni, szíriai, palesztin és izraeli zenészek folyamatosan dolgoznak együtt. Barenboim a zenekart élete legfontosabb zenei projektjének nevezte.

[popup][/popup]