Hírek a világból

A szíriai főrabbi is alijázott

Avraham Hamra, Szíria fő- (és egyetlen) rabbija ez év októbe­rében Amerikán keresztül Izrael­be vándorolt. (Mivel Szíria semmilyen kapcsolatot nem tart fönn Izraellel, a közvetlen alija sem lehetséges.) A haj­dan virágzó, a századfordulón még több mint 25 ezer főt számláló szíriai zsidó közösség mostanra alig négyszáz fősre apadt. Az ottomán uralom idején még kiváltságos és jómódú zsidóság az arab nacionalizmus éledésével egyre ked­vezőtlenebb helyzetbe került. A kiván­dorlás e század tízes éveiben kezdődött, akkor még főleg Észak- és Dél-Ame­rikába. 1949-ben – mikor a damasz­kuszi zsidóság önkormányzatát törvé­nyen kívül helyezték – tízezren voltak, 1964-ben már csak négyezren, 1967-ben, mikor Szíria megalázó vereséget szenvedett Izraeltől, a hatalom a szíriai zsidókon állt bosszút: Kamislije vá­rosában ötvenhét zsidót lincselt meg a csőcselék és az egész országban jog­fosztó rendeletekkel sújtották őket. Személyi igazolványukba vörös színnel a musszavi (mózeshitű) szót pecsé­telték, és megtiltották nekik, hogy lakóhelyüktől négy kilométernél messzebbre távozzanak. Miután Hafez el Asszad 1971-ben államcsínnyel magához ragadta a hatalmat és vaskéz­zel törte le a különböző hatalmi ágak (titkosszolgálat, hadsereg) ellenállását, a féktelen kilengéseknek vége szakadt, de a zsidók továbbra is másodosztályú állampolgárok maradtak. A nyomás az utóbbi néhány évben enyhült, miután Asszad elnök belátta, hogy militáns politikája nem vezet eredményre, és gesztusokra kényszerült a nyugat felé.

A zsidók maradékának nagyobb része ezt kihasználva távozott az országból, még azon az áron is, hogy vagyonukat nem vihették magukkal, és a helyi hatalmasságoknak is hatalmas baksist kellett fizetniük. A maradók többsége idős ember, aki nem akarja elhagyni szülőföldjét, vagy jómódú, és abban bízik, hogy az ország nyitottabbá válásával nagy lehetőségeknek néz elébe. Mindenesetre gyerekeik gondosan tanulják az angol nyelvet.

*

CASABLANCA: A Marokkóban ma­radt 8000 zsidó és az 1957-ben alijázott 275 000 képviselői tanácskoztak a fő­városban az arabokkal való együttélés­ről. Az értekezlet is az enyhülés jeleként értékelte, hogy az arab országok közül először Marokkóban vetített a tévé izraeli filmet – egy vígjátékot, még­hozzá a marokkói zsidók ereci be­illeszkedésének furcsaságairól.

*

SOSUA: Rekord idegenforgalomra számít a Dominikai Köztársaság egyre népszerűbb üdülőhelye. Sosua lakatlan vidékére 1940-ben érkeztek Német­országból menekültek, akiket a világ államférfiai közül egyedül az ország akkori diktátora, Rafael Trujillo fo­gadott be pénzükért, szaktudásukért. A 600 menekült, bár egy sem volt közöt­tük mezőgazdász, a kibucok szervezete szerint alapította meg közösségét, rö­videsen remek termelési eredményeket értek el. 1960-ban már magukénak mondhatták Dominika legjelentősebb élelmiszer-feldolgozó vállalatát, vajat, sajtot exportálnak napjainkban is. Negyedszázada kezdtek el vendéglátás­sal foglalkozni. Közben zsinagógát, kórházat építettek, könyvtárat, klubot működtetnek, bár az alapítók és azok leszármazottaik többsége már elhagyta a települést. Az ottmaradottak a spanyol származású kreolokkal és mulattokkal keverednek, ezért a településen nem feltűnő a fekete bőrű zsidó.

Buenos Aires-i felhívás!

AZ ARGENTÍNAI zsidók székháza elleni júliusi bom­bamerényletnél az ember­veszteség tragédiája mellett súlyos kár érte a közösség judaika könyvtárát és irattárát. A könyvtárban őrzött 75 ezer mű fele megsérült, azon belül jelentős hányad elégett vagy olvashatatlanná vált. Azonos arányban semmisült meg a dokumentáció is, a kegytárgyak közül is több az enyészeté lett.

A judaika könyvtár a 300 ezer lélekszámú argentínai hitközség, egy­ben Latin-Amerika egész zsidósá­gának szellemi központja. A gyűjte­mény magvát a II. világháború viharai és a kommunista diktatúrák elől me­nekítették át Kelet-Európából, így hát fél évszázaddal később érte el a végzet a 17. században kézzel írt jiddis nyelvű könyveket és az azokkal egy időben másolt két tóratekercset. Bár rengeteg volt az irattárban, a múlt század végén az orosz és ukrán pogro­mok elől menekültek, majd zsidó „gauchokká” (marhapásztorokká) let­tek és irataiból, alig néhány maradt meg. Kevés kivétellel az enyészeté lett a fotódokumentáció, amely e század közösségi és családi eseményeit őriz­te, közte a Buenos Aires-i Zsidó Szín­ház plakátjait. Nincs már meg az ar­gentínai zsidók legdrámaibb történetének, az úgynevezett Semana Tragica iratainak tömege – 1917-ben a cső­cselék egy héten át bántalmazta őket, feldúlta otthonaikat, kirabolta üzle­teiket.

Jelenleg a megmenekült anyagot társadalmi munkások, szakemberek rendbe szedik, leltározzák és bizton­ságba helyezik a székház közelében, az ugyancsak a hitközség tulajdo­nában levő Chagall Kultúrcentrumban. Hogy a könyvtár valamelyest visszaszerezze régi rangját, Argentína zsidósága felhívással fordult a világ zsidóságához, szervezeteihez, könyv­táraihoz. Kérik, hogy héber, jiddis, spanyol és angol nyelvű több példány­ban meglevő könyveikből küldjenek számukra, különleges dokumentu­mokról pedig másolatokat várnak. Cserébe néhány könyvet ők is tudnak adni, rászoruló magánszemélyektől pénzért vásárolnának.