Háttér: a héber és a jiddis harcáról

E hír jelentőségének megértéséhez tudni kell, hogy a határozat fontos állomás a jiddis és a héber nyelv immár majd más­fél évszázados harcában. Ma e határozat, legalábbis a világi jiddis kultúrát illetően, inkább kulturális, mint politikai jelentő­séggel bír. Ma már a világ zsidóságának többsége héber, illetve angol anyanyelvű. Fél évszázaddal a jiddis anyanyelvű zsidók tömegének megsemmisítése és az Izrael állam megalapításakor hivatalosan folytatott jiddisellenes kampány sikere után már az a kérdés, hogy meg lehet-e végre írni mindenfajta előítélet nélkül a zsidóság kelet-európai korszakának törté­netét, hogy e többnyelvű korszak történe­tében a jiddis szerepe is a helyére kerül- e. (A törvény s így e cikk sem foglalkozik annak a körülbelül 550 000, többségé­ben jiddisül beszélő haredi zsidónak egyébként nem elhanyagolható kulturális és politikai szerepével, akiknek kb. fele jelenleg Izrael területén él.1) Volt azon­ban idő, amikor a hivatalos zsidó nemze­ti nyelv státusáért folytatott harc a jiddis és a héber között még eldöntetlen volt.

A Kneszet által elfogadott törvény (természetesen héber nyelvű) szövege egy 88 évvel ezelőtti jiddis nyelvű hatá­rozatot idéz: 1908-ban, az akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia területén fekvő Tshemovitsban (Csemovic/Czernovitz/Cemovci) megrendezett első jid­dis nyelvi konferencia határozatát, amely a jiddis nyelvet „a zsidó nép egyik nemzeti nyelvének” (a natsyonale shprakh fun yidishn folk) nyilvánította. A csernovci konferencia célja az elvi deklaráción túl inkább praktikus volt: a Jiddis nyelvi Konferencia Központi Iro­dájának létrehozása, melynek feladata lett volna az évenkénti ülésezések kö­zötti időszakban a munka megszerve­zése: jiddis nyelvű kulturális és művé­szi termékek publikálása, könyvtárak létrehozása, előadások és felolvasóestek szervezése, a zsidó múlt összes irodalmi kincsének, elsősorban is a Bibliának a lefordítása jiddisre, jiddis nyelvű tankönyvek kiadása, iskolarendszer kiépítése, írói és művészi egyesü­let létrehozása, a jiddis nyelvtant és helyesírást központilag szabályozó szer­vezet felállítása stb. Bár a konferencia céljainak többsége az i. világháborút követő években töredékesen megvaló­sult, a jiddis nyelv, néhány kivételtől el­tekintve2, egységes zsidó politikai összefogó erő és külső elismerés hiá­nyában mégsem vált hivatalos nyelvvé.

A csernovci konferencia azonban hosszú folyamat eredménye volt. Az Eu­rópában a 18-19. század folyamán vég­bement társadalmi változások, a nemzet­államok létrejötte nyomán felmerült a kérdés, hogy ezen országok zsidósága milyen minőségben, vallásközösségként vagy nemzetként fog itt élni; milyen jogo­kat kapnak az egyes országokban és eh­hez a társadalmi-kulturális-nyelvi integrá­ció milyen foka járul majd. E társadalmi kérdés megoldására indult meg Kelet- Európában a 19. század derekán a jiddis nyelv elleni küzdelem. Minthogy azon­ban ekkor az itt élő zsidók többsége e nyelven beszélt, írt és olvasott (1939-re a világ 17 milliós zsidóságának 65-70%-a beszélt jiddisül), a jiddisellenes propaganda is ezen a nyelven folyt. Így szüle­tett 1862-ben Odesszában, Aleksander Tsederboym kiadásában az első jiddis nyelvű irodalmi folyóirat. Tsederboym, aki eleinte idegenkedet a jiddistől, 1860-ban Hamelits címmel indított egy héber nyelvű lapot, de ezt anyagi nehézségek miatt kénytelen volt a továbbiakban a jiddis Kol Mevaser mellékletéként kiadni. Ennek hatására Tsederboym meggyőző­dött róla, hogy a zsidók soha nem fogják a jiddist héberre cserélni, és később mint meggyőződéses cionista, javasolta, hogy a jiddis legyen a zsidók nyelve Pa­lesztinában. Ekkoriban számos héber író fordult a jiddis felé. Ezt eleinte átmeneti állapotnak tekintették, később mégis a jiddis irodalom klasszikusaivá váltak.

A héber és a jiddis közötti kulturális versengés a 19. század végére azonban a politikai harc részévé vált. A Bund, a zsidó szocialista párt azért alakul meg 1897-ben Vilnában az orosz szocialista mozgalmaktól függetlenül, hogy a zsidók közt anyanyelvükön terjessze elképzelé­seit. Kezdetben a jiddist akadálynak te­kintették a munkásosztály különböző ré­tegei között, később azonban, az egyre erősödő nemzeti mozgalmak hatására, internacionalizmusuk módosul, és lassan eljutnak a jiddisizmushoz, sőt 1905-ben már programjukba foglalják a nemzeti kulturális autonómiáért való harcot is. A Bund galíciai megfelelője, a Galíciai Zsidó Szociáldemokrata Párt 1905-ben alakult és programjában szerepelt a harc azért, hogy az 1910-es népszámláláskor a jiddist is vegyék fel a Monarchia 9 má­sik hivatalos nyelve közé. (Ez nem tör­tént meg.) Még a cionista mozgalom sem volt egységes a nyelvi kérdést illetően. 1897-ben, az első cionista kongresszu­son, dr. Shlomo Rosenhek galíciai kül­dött szorgalmazta, hogy a Monarchia ha­tóságai ismerjék el a jiddis nyelvet. A jid­dis anyanyelvű Ahad Haam, a kulturális cionizmus gondolatának első képviselő­je nem emelt kifogást az ellen, hogy a jiddist használják propagandacélokra, sőt ellenezte, hogy a diaszpórában hébe­rül beszéljenek. Az orosz cionisták 1902- es minszki kongresszusán ugyanakkor kifejtette, hogy a zsidók nemzeti nyelve a héber, és a jiddis csak átmeneti jelen­ség, amely el fog tűnni.

A Cionista Munkapárt, nemkülönben az összes többi proletár cionista párt kedvezően vélekedett a jiddis használa­táról. A jiddisisták közül a legmilitánsabb a Zsidó Szocialista Munkapárt volt, amelynek tagjai között voltak olyan sze­mélyek, mint Chaim Zhitlovsky, a csernovci konferencia egyik szervezője és Nahum Shtif, a YIVO Intézet egyik alapító tagja. Ők a területi kérdés ren­dezése helyett az oroszországi zsidók nemzeti-kulturális autonómiájában lát­ták a megoldást. Bár a Poalé Cion párt a nyelvi kérdést illetően nem volt egysé­ges, mégis 1906-os programjukban a nemzeti és politikai autonómia része­ként egyenlő jogokat követeltek a nyel­veknek. A párt vezető teoretikusa, Ber Borochov ugyanakkor jelentős jiddis fi­lológus és irodalomtörténész is volt. A 20. század elején a jiddisisták és a hebraisták közötti harc éppen azért fokozó­dott, mert a jiddis oly mértékben vált beszélt és irodalmi nyelvvé, hogy valós vetélytársa lett a hébernek.

Szabó Vera

A jiddis szavak átírása a YIVO által el­fogadott standardnak felel meg.

Irodalom és jegyzetek

Emanuel S. Goldsmith, Modern Yiddish Culture. The Story of the Yiddish Language Movement (Shapolsky Publishers, New York & The Workmen’s Circle Education Department, New York, 1987)

Samuel Heilman, Defenders of the Faith. Inside Ultra-Orthodox Jewry (Schocken Books, New York, 1992)

1 Az adat forrása: Samuel Heilman, Defenders of the Faith. Inside Ultra-Orthodox Jewry (Schocken Books, New York, 1992, p. 12)

2 Jiddis volt a hivatalos nyelv Birobidzsánban. 1906-ban a Dél-afrikai Köztársaság hivatalosan elismerte a jiddist mint európai kultúrnyelvet, ami praktikusan azt jelentette, hogy a Kelet-Európából érkező emigránsok a lete­lepedéshez szükséges írás-olvasás tudásukról jiddisül is számot adhattak.