Hánukká 5751, Budapest

Írta: sz. t. g. - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

NÉMI ELŐÍTÉLETTEL vágtam bele a hánukkái bál(ok)-ról szóló tudósítás előkészületeibe. Epés megjegyzéseket kívántam tenni két ünnepség – a hitközségi és a kulturális egyesület rendezvényének – azonos időpontra szervezéséről, de nem lett igazam.

Mindkét helyen: a Síp utca 12-ben, s az alternatív bál színhelyén, az Óbudai Társaskörben szép számmal gyűlt össze a szórakozni vágyók serege. A hitközségi székház falait Arató András e helyütt immár tradicionális, alkalmi diszkózenéje döngette, s tizenévesek öröme tette próbára a nehéz időket átélt épületet. A MZSKE bálja egy másik generáció igényére épített, a Budapest Klezmer Band afféle zsidó lakodalmast játszott, s talán nemcsak az elfogultság mondatja velem: ez nem az a lakodalmas. Jiddis szövegek, századfordulós hangulat jellemzi ezt a muzsikát, amit a közönség jó félórán át szolidan, ülve hallgatott, s csupán egy fiatal társaság érezte meg, hogy ez nem komoly, akadémikus zene, hanem talpalávaló. E különleges zenekar (harmadik koncertje volt a hánukkái, s a későbbiekben remélhetőleg a hangulatkel­tés finom változatait legalább úgy használják, mint hangszereiket.

Lassan oldódott a közönség hangulata, s csak a szünet után, ismertebb dallamokra mozdultak a lábak. Ekkor az ünnepi megilletődöttség is alábbhagyott, végre érezni lehetett a báli légkört.

A rendszerváltás előtt két bál teremtett lehetőséget kötetlen együttlétre a zsidó fiataloknak. Púrímkor és hánukkákor a Goldmark Teremben vagy az Anna Frank Gimnáziumban telt ház jelezte az érdeklődést, évről évre újabb és újabb arcok tűntek fel, s ma sem különben. Aki gyakran jár zsidó rendezvényekre, maga is tapasztalhatja az utánpótlás szüntelen jelentkezését. Ugyanakkor a huszonévesek nemzedéke mintha kikopna e közéletből. Mi több, nem találja, sőt nem is keresi a kapcsolatot az immár nyilvánosan működő és bőséges programot szolgáltató mozgalmakkal. A tinik s a negyven fölöttiek adják a tömegbázisát a közösségi életnek. Talán a rövid lelkesedést követő érdektelenség, a családalapítás vagy a napi munka utáni fáradtság lehet a távolmaradás oka. Az idősebbek nosztalgiával elmúlt éveiket kutatják, s ami tinédzser gyermekeiknek (unokáiknak) spontán vonzalom, nekik csupán az újra felfedezett akolmeleg?

Közösség vagyunk. Ha egy zsidó bálban egyikünk odalép egy társasághoz, könnyebben ráhangolódik beszélgetésük hullámhosszára, mint másutt.

De hagyjuk ezt most, hiszen bál van, és sietni kell, hogy még idejében elérjük Óbudáról a Síp utcai összejövetelt. Nemcsak e sorok írója igyekszik, többen kíváncsiak, milyen a hangulat odaát. Még időben érkezünk: fergeteges hórázás közepette immár három iskola növendékei, s azok is, akik csak alkalmi vendégek zsidó intézményekben, ám annál lelkesebbek. Békésen megférnek a közösségi s az ortodox iskola diákjai, itt vannak az Anna Frank tanulói is.

A szemfülesebbek a bál végén tódulnak a szendvicsekért, süteményekért, ilyenkor rendkívüli árengedmény, végkiárusítás menti az enyészettől a kínálatot. Akik nem először báloznak itt, tudják, ki kell várni ezt a pillanatot.

Még néhány szót váltanak a lelkesebbek, akik másnap is ünnepelnek, mert nagyszabású gyertyagyújtás lesz a Síp utca kertjében. Az újjáalakult MIOK, immár a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Cionista Szövetség, s a lubavicsi hászíd mozgalom budapesti oktatási központjának különös triója együtt ünnepel, miközben a magyarországi ortodoxia újonnan megnyitott dísztermében köszönti a fény, a templomszentelés ünnepét.

Belső szétszóratás ez, jótékony sokszínűség vagy ösztönös, önbizalom növelő erődemonstráció, ki tudja? De hánukká szellemében hirdetik a csodát. Létezünk.

sz. t. g.

 

Címkék:1991-02