Gyorsfénykép a Területekről

Most vezettünk be áramot a kerítés­be: kevesen vagyunk, és Jerikó közel van hozzánk. A falu bejáratánál álló négy őr, a szimpla drótkerítés és a so­rompó ma már nem elég védelem. Nemrég egy fegyveres palesztin át­nyisszantotta a kerítést, de még időben észrevettük és lelőttük. Nem akarunk több ilyen kellemetlen meglepetést – mutat körbe a tett helyszínén, Kfar Adumimban Reuven Grodner ortodox rabbi. Bár a szemünk a bibliai tájon egészen a Holt-tengeren túl magasló Jordániáig fut szabadon, mindez érzék­csalódás: be vagyunk kerítve. A drótrá­cson túl életveszélyes a bibliai táj.

A próféták szerint a Messiás eljöve­telekor itt fog végigfutni a Templom­hegyből kitörő négy szent forrás egyi­ke, életre keltve a Júdeai sivatagot és a Holt-tengert – mondja a vallásos cionis­ta, horgolt kipás Grodner rabbi, a híres Rav Soloveitchik egykori tanítványa. 1967-ben költözött ide az örökké nyüzsgő Brooklynból. A hatvanéves rabbi most a Misnáról szóló könyvsoro­zatának újabb kötetén dolgozik. A nap­jait egy jeruzsálemi konditeremben kezdi, aztán tanít, s többnyire délután fog az íráshoz: megszokta, hogy golyó­álló mellényben autózik, pisztollyal az oldalán. Brooklyni unokáját hetente egyszer telefonon hívja, és interurbán tanulják a heti szakaszt. Hetente két­szer az adumimi zsinagógában tanít, és az itteni minjánt látogatja. Hétvégen­ként azonban egyre kevesebb a vendé­gük, pedig felesége, Chaja süteményei messze földön híresek. A rabbi nem igazán érti, hogy kedvenc tanítványai mostanában miért félnek őt megláto­gatni.

Ahogy beszélgetés közben gyönyör­ködünk a tájban, szeme elsiklik a pa­lesztin fennhatóságú Jerikó városa és a beduinok hullámtetős, víz és villany nélküli nyomortanyái fölött. Mintha az arabok a világon sem lennének. Az ő világában semmiképpen sem. Amikor rákérdezek, elmondja, hogy csak a zsi­dóknak van joguk a területekhez, hi­szen szerinte rajtuk kívül nem élt itt senki 1967 előtt, csak ősapáink, Ábra­hám, Izsák és Jákob. Nem akarja észre­venni a politikai és biztonsági realitást: csak azt, hogy a szombati ima után a gyerekek nyugodtan rohangálhatnak az általa ültetett gránátalma-, olaj- és fűz­fák árnyékában a telep utcáin. Grodner rabbi szerint a környezet viszonylag biztonságos: a rémálmok az éjszakai merénylőkről, a katonai szolgálat vagy a kődobálás hazafelé az autópályán, vi­szonylag kis áldozatok cserébe a Mes­siás elhozataláért. A Hamra mosavban februárban, éjszaka, álmában meggyil­kolt anya és lánya, a sok sebesült izra­eli katona, és az agylágyulásig kövezett szomszéd szerinte mind-mind a meg­váltás előtti végső küzdelem mártírjai.

*

Valentina (Avital) és Igor Pinsker Savei Somronban építenek házat. Az 1978-ban létesített, Nablusztól északra elhelyezkedő, Bné Akiva (vallásos cio­nista) szellemiségű telepen ma száztíz család él. Bár többségük vallásos, és el­sősorban ideológiai megfontolásból költözött ide, a három éve Izraelbe ván­dorolt orosz család motivációi elsősor­ban anyagiak.

– Itt jártunk héber ulpánra, aztán itt maradtunk. Én itt tértem be, sok jó ba­rátot szereztünk és megszerettük ezt a telepet. És nem utolsósorban óriási se­gélyt kaptunk az építkezéshez. Az ára­kat ismerve Rehovotban, vagy Netanyán még lakást se tudnánk venni, nemhogy nagy házat egy ilyen szép kör­nyéken – mondja elégedett arccal Avital. Bejöttek a számításai. Az eredetileg matematikusként dolgozó asszony, aki most klasszikus európai műveltségét hanyagolva, takarítással szed össze egy kis kiegészítést a munkanélküli-segély­hez, annak örül, hogy kikerülhetett a gyűlölt moszkvai lakótelepről, és maga­sabb életszínvonalon élhet. – Itt sokkal jobb és nyugodtabb az élet, mint Oroszországban. Moszkvában maradt a nagyobbik fiunk, és mikor a múltkor meglátogatott bennünket, nagyon el­csodálkozott. Azt mondta: Mamácska, itt sokkal jobb a közbiztonság, mint Oroszországban! Nálunk a bűntények mindennaposak: rablógyil­kosok, maffiózók, kurvák és drogosok tartják rettegés­ben az embert, itt meg nyu­galom van.

A bibliai tájon a kelet­-európai piacokról jól ismert melegítő-felsőben üldögélő, szőkére festett Avital do­hányzás közben izraeli orosz rádióadókat hallgat a konyhában: felderül az arca, mikor meghallja, hogy nemsokára Alla Pugacsova ér­kezik Moszkvából vendégszereplésre. Idén már volt két koncertje Tel-Avivban és Haifán, de azokra nem sike­rült bejutnia, mert a jegyek ára két-háromszáz sékel volt. Egyébként – meséli – Pugacsova és férje, Filip Kirkorov olyan gyakran jár­nak Izraelbe, hogy lassan ál­lampolgárságot is kaphat­nának.

A legtöbb orosz beván­dorló életminősége javítá­sáért, és nem ideológiai okok miatt lett telepes, nem értik, hogy miért hagy­ják el egyre többen házai­kat és költöznek el a terüle­tekről békésebb helyekre.

Inkább a cionista pionírok ethoszát idéző mitjasvimnak nevezik magukat, mint a bibliai felhangú mitnahalimnak. A különbség több mint sze­mantikai: a köztudatban a mitnahet vallásos, szélsőjobbos, aki a föld min­den négyzetcentiméterét megvédi. De ők egyáltalán nem ilyenek. Nem vallá­sosak. Nem akarnak ellenállni az evakuációnak: ha menniük kell, hát csomagolni fognak.

Mivel a rossz helyzet miatt sokan sze­retnének elköltözni, a Saron-kormány többféle eszközzel próbálja vonzóbbá tenni a területeket. Jeruzsálemtől jól kivilágított, négysávos szupersztráda vezet a telepekig, Efrat környékén pe­dig, a biztonságos közlekedés érdeké­ben, a kormány infrastrukturális beru­házási projektjének részeként, nemré­giben óriási alagút épült. A statisztikai hivatal adatai szerint a fejlesztések és az anyagi támogatások miatt a telepek bizonyos részeken folyamatosan növe­kednek. 1995 óta hatvan, az Al-Aksza intifáda kitörése óta pedig tizenöt ille­gális telepet alapítottak, ezek legtöbb­jét azonban Ben-Eliezer védelmi mi­niszter felszámolta, mivel az izraeli hadsereg nem tudta biztosítani a védel­müket. Bár a kormány újabb, legális te­lepek létrehozására hivatalosan nem ad pénzt, a meglévőket nagymértékben fejleszti. Az orosz új bevándorlók érde­keit képviselő Natan Saranszki minisz­ter nevéhez fűződő program keretében például hétszáz lakótelep felépítéséhez elegendő parcellát osztottak ki.

Vajon miért támogatja a bővítést a kormány, ha az izraeliek többsége a bé­ke érdekében inkább feladná a telepe­ket? Camp David óta, amikor Ehud Barak miniszterelnök felajánlotta a gázai telepek százszázalékos, és a ciszjordániaiak kilencvenöt százalékos kiüríté­sét, még nyilvánvalóbbá vált ideigle­nességük. Elemzők szerint arról lehet inkább szó, hogy a telep az ötvenes-­hatvanas évek kibucaihoz hasonlóan, ma már nemcsak ideológiai, hanem politikai eszköz is. Zsidó-arab demográfiai há­ború zajlik, és a telepeken élők szavazata a választások idején sem elhanyagolható.

Kevesen tudják, hogy a te­lepesek felét közalkalmazott­ként foglalkoztatja az állam, és számos nagy cég és gyár telephelye is itt van. Bár a nagy szárazság miatt a mezőgazdaság most kevesebb munkalehetőséget nyújt, a tízszázalékosnál is nagyobb munkanélküliséggel küzdő országban a területeken job­bak az esélyek. Az Oppenheimer and Ahvah édesség­gyár, a Golan Heights Dairies tejtermékgyár, a Barkan, Go­lan és Hebron borászat, a kozmetikumokat gyártó Ahava és Hlavin; a Beitil és a Bár­kán Brackets bútorgyár mel­lett takarítószereket, csoma­golóanyagokat, textíliákat, ci­pőket, műanyagokat, építő­ipari alapanyagokat, elektro­mos alkatrészeket, nyomdai és ipari termékeket is készí­tenek itt. Bár az ingatlanpiac válságban van, tavaly au­gusztus óta közel nyolcszáz telket adtak el. Szakértők szerint az ide költöző, szegé­nyebb vallásos cionista és új bevándorló csoportoknak erős szociális hálót próbál biztosítani a kormányzat. Sokak számára az is von­zóvá teszi a területeket, hogy a bölcső­dék, óvodák és általános iskolák az át­lagosnál kisebb osztályokkal működ­nek, jutányos áron.

Margit Patrícia

Jeruzsálem