Gyökere a trauma és a félelem
Mint angolul beszélő zsidó, aki héberül nem tud és magyarul is csak egy kicsit, nehezen tudtam elolvasni a Közösségi jóvátétel (Szombat, 1996. április – a szerk.) című cikkét, de gratulálni akarok Seres Lászlónak őszinteségéért, nyílt beszédéért. Azt hiszem, mindenkinek világos, hogy a kárpótlással kapcsolatos dilemma csak a zsidó identitással kapcsolatos problémák egyik tünete. Ahogy arra egy walesi zsidó szociálantropológus rámutatott, a „zsidó” szó mindenütt hiányzik oktatási intézményeinkről, a Lauderről, az Amerikai alapítványi iskoláról és a József körúti Rabbiszemináriumon sem lehet semmilyen föliratot találni. Angol barátaim igen furcsállják a papír fejfedőket, amit a zsinagógában föl kell venni. „Miért nem írunk haza, hogy küldjenek néhány igazi jarmulkét? – mondják. – Hiszen minden bár micva ünnepség után marad egy csomó.”
Ezek azok a kisebb-nagyobb problémák, amelyek gyökere a trauma és a félelem. Amikor azt hallom, hogy öreg zsidók vadul vitatkoznak Seres esszéjéről egy keresztény embermentők emlékére rendezett megemlékezésen (a walesi professzor arra is rámutatott, hogy ezt sem hirdették meg nyilvánosan), NEM annak igazságtartalmáról, hanem FORMÁJÁRÓL, ez a közösség erősödő életerejének, egészségének jele. Talán megemésztik a haragot és a félelmet, hogy eljussanak az átalakuláshoz és az igazi újraéledéshez. Az olyan fiatal magyarok, mint Seres, ebben kulcsfontosságúak. A katarzis hagyományosan a kevésbé traumatizált és anyagilag jobb helyzetben lévő amerikai zsidóktól jött az európai zsidókhoz. Üdítő látvány, hogy a magyar ifjúság itt központi szerephez jut.
író, Anglia
Címkék:1996-09