Gondolatok Zala Tamásnak az MZSKE elnöksége tagjának az Egyesület 1990. május 20-i közgyűlésén elhangzott beszédéből

Nem tudjuk, hányan vagyunk zsidók ebben az országban, de azt tudjuk, hogy sorainkban és szervezeteink között több a széthúzás a kelleténél… Félreértések, fé­lelmek rongálják idegeinket. Perlekedünk, mert aki vallásos, rossz szemmel tekint arra, aki nem az; aki magát elsősorban vagy csakis magyarnak tekinti, az kárhoztatja azokat, akik egy etnikum része­ként akarják megélni zsidóságu­kat …

A magyarországi zsidóságnak szembe kell néznie saját múltjá­val, számot kell vetnie viszonyá­val nem zsidó környezetéhez. … A zsidó mártíromság elismerése a magyar társadalom részéről olyan jel, amiből – ha óvatosan is – reményteljes következtetés von­ható le … Halottainkat nem fe­ledhetjük, de mi a jövőért fára­dozunk.

Ez a jövő kemény parancsokat ad valamennyiünknek. Az egyik úgy szól, hogy bármiképp is csináljuk, de zsidó egység kell. A másik: a zsidók ne hagyjanak já­tékszert csinálni magukból semmilyen politikai erő kezében.

Egyesületünket sokfelől éri ki­fogás, sokféle bírálat lehet vele szemben. Olykor eltúlzottan, oly­kor jogosan. De bizonyos dolgo­kat aligha lehet elvitatni ettől az egyesülettől. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy jegyeznek ben­nünket a magyar közéletben, van némi súlyunk és valamelyes tekintélyünk. A most leköszönő el­nökség három tagja bent ül a ma­gyar törvényhozásban, és szavunkra igenis figyelnek, keresik a kapcsolatot velünk társadalmi egyesületek, igénylik véleményün­ket felelős kormányzati tényezők.

Joggal büszkélkedhetünk to­vábbá azzal, hogy faiskola funk­ciónkat sikerrel teljesítjük. Ami­óta egyesületünk létezik, zsidó szervezetek egész sora alakult meg és eresztett gyökeret a zsi­dó közösségben. Működik a MUSZOE, a zsidó diákszervezet, megszerveződött az első hazai B’né B’rit páholy, zászlót bontott a Sómér-mozgalom, színre lépett a Cionista Szövetség. Ha nem is mind a mi egyesületünk szülötte, de a legtöbbjük igen, amelyik pe­dig nem, az is élvezte és élvezi gondoskodásunkat és támogatá­sunkat. Ha így nézzük a dolgokat, akkor elmondhatjuk, hogy a zsi­dó polifónia partitúrájának megkomponálásában éppúgy részünk van, mint ahogy abban is, hogy ez a sokszólamúság valóban érvé­nyesülni tud.

A sokszólamúságnak elemi, nél­külözhetetlen feltétele az is, hogy mi magunk türelemmel viseljük el egymást, és még véletlenül se kövessünk el semminemű szellemi erőszakot, ne tűrjük el, hogy egy kisebbség rákényszerítse akaratát valamely többségre. De ne enged­jük meg a fordítottját se, hogy egy valós vagy vélt többség gá­tolja meg a kisebbséget abban, hogy önmaga lehessen …

… Nagyfokú érzéketlenségre vallana, ha az Egyesület és veze­tősége nem vetne számot azzal az elementáris erejű hazai és külföl­di tiltakozással, amely a régi par­lament által elfogadott és a ki­sebbségi képviseletről szóló tör­vénnyel szemben felszikrázott…

… Sokunkat feszengésre kész­tet, hogy annyira divatba hoztak bennünket a legutóbbi időben. A némaság vagy elnémítás nagy összeesküvéséhez képest jobb és egészségesebb a mostani helyzet, ám mintha ezúttal a dolgok kez­denének átcsúszni a másik vég­letbe … Fogadatlan prókátoraink támadnak, mégpedig fölös szám­ban, s hovatovább az a látszat kerekedik, mintha a zsidó múlt lenne a magyar jelen központi kérdése…

Adja a közgyűlés legfőbb útra valóul a megválasztandó új ve­zetőségnek azt a jó tanácsot, hogy legyen határozottabb a zsidó ér­dekek érvényesítésében, követke­zetesebb a zsidó tradíciók és a kultúra ápolásában, s mindenek­előtt kerüljön közelebb az Egye­sület tagságához. Egyszóval: na­gyobb összetartást, több kultúrát és igazabb demokráciát.