Félelem és büszkeség – avagy a Magyar Gárda és a demokrácia

Novák Attila / 2007. augusztus

Magyar Gárda néven alakulatot hozott létre a Jobbikhoz „közelálló” Magyar Gárda Egyesület, utóbbi vezetője a párt elnöke, Vona Gábor. Az Egyesület szervezi a Gárdát, melynek élén meg nem nevezett emberek állnak, ám semmiképpen sem Vona Gábor és a Jobbik. Pestiesen szólva „ügyes” húzás a Jobbik részéről.

	A leendő gárdisták?

A dolog azonban egyáltalán nem mulatságos, jelentősége nem is pusztán abban áll, hogy nekünk, magyar zsidóknak és magyar állampolgárságú demokratáknak, félnünk kell a fasiszta veszélytől, melyet a Magyar Gárda testesít meg, hanem arról is, hogy el kell-e tűrnünk azt, hogy akármelyik politikai szervezet – most éppen az ultrajobboldali Jobbik – paramilitáris alakulatokat hozzon létre az országban.

Ráadásul arra hivatkozva, hogy veszélyben a haza.  Ha a Jobbik fellépését és a vele szimpatizáló/egy húron pendülő szubkultúrát tekintjük, az biztos, hogy nagyon határozott ellenségképpel operálnak, s ilyen szempontból a magyar zsidók félelme – főleg, ha csak az elmúlt évszázadot nézzük – teljes mértékben érthető. A szélsőjobb életvilágban az ellenség nem elsősorban a román, a szerb és a szlovák, hanem a zsidó, a cigány és a homoszexuális. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy ezek között a kisebbségek között bármiféle tartalmi és a belső hasonlóságon alapuló azonosság állna fenn, ám az biztos, hogy a Magyar Gárda célkeresztjébe fognak, vagy ha úgy tetszik, fogunk kerülni. Üldözendő kisebbségek, melyek a magyar ultranacionalisták Magyarország-térképén eltakarítandó foltok csupán. S ilyen szempontból egységesít és egyneműsít bennünket a ránk irányuló gyűlölet. Ha tetszik, ha nem.

Ha azonban mélyebben akarjuk megérteni e jelenséget, két dimenzióban  vizsgálhatjuk meg a Gárda veszélyességét. Az első az önreprezentációé. A kérdés itt az, hogy a Magyar Gárda önmagában, a külső körülményektől és a helyzettől elvonatkoztatva, mit is jelent és képvisel önmagában.

Ha figyelmesen elolvassuk a Magyar Gárda dokumentumait, világosan kitetszik, hogy a Gárda illegitimnek tekinti a mai magyar államot. Jelszavainak („Szebb jövőt!”) és ruházatuknak egy részét a leventéktől, másokat részben vagy egészben (pl.: „Ébresztő!”, árpádsávos címerrel ellátott fekete ing) a nyilasoktól kölcsönözték. Eltekintve ez utóbbiaktól, éppen a leventemozgalom története mutat rá a Gárda álságos politikai céljaira. E mozgalom 1921-es létrehozása ugyanis annak volt köszönhető, hogy a trianoni békeszerződés előírásai miatt Magyarország nem hozhatott létre behívásos alapú hadsereget. A militarista és irredenta neveléstől egyébként sem távol álló leventéket aztán, a világháború kezdetén elnyelte a magyar militarista gépezet. Ám hangsúlyoznunk kell, hogy a mozgalom a szuverén magyar hadsereg pótlására jött létre. A mai Magyar Köztársaság azonban önálló állam, saját rendőrséggel és hadsereggel. A Magyar Gárda viszont, amikor arról beszél, hogy a haza megvédésére létrejött csoportokat szervezi össze, és a majdan felállítandó Nemzetőrség részét fogja képezni, implicite azt állítja, hogy a haza nem áll védelem alatt, azaz úgy tekint Magyarországra, mint megszállt országra, olyanra, ahol nem működnek a rendvédelmi és katonai szervek, és ezt kívülről, azaz  „alulról” kell megteremteni. Ez a lényegi vonása a Gárdának veszélyes és félelemkeltő, a hatóságoknak ezért figyelniük kell rá.

Ugyanakkor a Gárda nem légüres térben mozog és a külső politikai környezet nem kedvező a számukra. Magyarország EU-tag, így – akárcsak  más tagországok esetében – külpolitikai mozgástere összeszűkült, egyre inkább Brüsszelben összpontosul és sem az EU tagállamai közti fegyveres konfliktust, sem kisebbségek elleni fegyveres atrocitást nem tűr el a megaszervezet. Ez az álláspont pedig a magyar belpolitikai erőkre is nagy  és mérséklő – hatással bír. Nemzetközi támogatottságuk tehát nincsen, és egyébként is, ha az EU nem lenne, a Jobbik és a Gárda maximum arra lenne alkalmas, hogy a Magyarországgal ellenséges kisantantot élessze fel. Szándékuk ellenére tehát éppen hogy a radikális jobboldal a „magyarellenes”.

A belpolitikai környezet első látásra mintha nekik kedvezne, hiszen a Gyurcsány Ferenc kormányával és a magyar állammal kapcsolatos elemi jobboldali elégedetlenséget mesterségesen is életben tartják, ám a radikális jobboldal szervezett utcai akciói senkinek nem állnak érdekében.  A Fidesznek ismét el kellene gondolkodnia azon, hogy mennyire áll arányban a szavazótáborának folyamatos bővítése jelentette haszon azzal az ideológai, mentális és morális kárral, amelyet a radikális jobboldali tábornak való folyamatos megfelelés jelent. A baloldalnak és a liberálisoknak pedig azon kéne morfondírozniuk, hogy mennyiben segítette elő egy generáció megvadulását az a viselkedés, mely úgy használja az emberjogi és antifasiszta frazeológiát, hogy közben nem gátolja meg köreikben a korrupció és a nepotizmus elharapódzását, így sok ember fejében a kettő összefüggésbe kerül és diszkreditálódik az első. Az egész magyar politikai elit erkölcstelen viselkedése miatt is fordul egyre több fiatal olyan szélsőséges eszmékhez, melyeknek a lomtárban lenne a helyük. Úgy érzik, hogy a magyar demokrácia, annak intézményei és vezetői nem értük vannak; tőlük függetlenül, az ő beleszólásuk nélkül, a fejük felett „történnek” az események. Alternatívát az utca jelent a számukra.

A Magyar Gárdával és társaival kapcsolatosan pedig az a helyzet, kedves zsidó és nem zsidó polgártársaim, hogy nem félni kell tőlük, hanem bátran dokumentálni kell a tetteiket, és ha törvénytelenséget látunk, a jog eszközeivel kell gátat szabni nekik.

Értünk van a jog, nem ellenünk, és pláne nem azért, hogy a jogállam ellenségeinek menlevelet adjon.

 

Megosztás:

• Tweet
• Megosztása a Tumblr-n
• Pocket
• Nyomtatás

Kapcsolódó cikkek